WHO-jelentés: A legkevésbé valószínű, hogy a koronavírus egy laborból szökött meg

2021. március 31. – 11:01

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden hozta nyilvánosságra a koronavírus eredetének felkutatásáról szóló 120 oldalas jelentését. A WHO az év elején azzal a céllal küldött nemzetközi kutatókból álló vizsgálócsoportot a kínai Vuhanba, hogy felderítsék a 2019 végén kitört járvány eredetét.

A kutatócsapat 17 kínai és 17 nemzetközi szakértőből, valamint a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) szakembereiből állt. A tudósok a világ minden tájáról érkeztek: Ausztráliából, Dániából, Németországból, Japánból, Kenyából, Hollandiából, Katarból, az Oroszországból, az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból és Vietnamból.

A kutatók január 14. és február 10. között több olyan helyszínt is megvizsgáltak Vuhanban, amely a feltételezések szerint szerepet játszhatott a vírus kialakulásában, és az emberre való átterjedésében. Összességében kijelenthető, hogy nem jutottak sokkal közelebb a kérdések megválaszolásához. A megállapításaik szerint:

  • Minden lehetséges hipotézis az asztalon maradt. Ez a jelentés egy fontos kutatás kezdete, nem pedig a vége.
  • A fertőzés első tüneteit 2019. december 8-án észlelték Kínában.
  • Az állatpiacok szerepe még mindig nem egészen világos.
  • A vuhani huanani piacon széles körben terjedt a vírus, de nem tudták meghatározni a forrását.
  • A csapat számos vuhani laboratóriumot felkeresett, és vizsgálták annak a lehetőségét, hogy a vírus onnan szabadulhatott-e ki.
  • Arra a következtetésre jutottak, hogy a „laborból szabadult el a vírus” hipotézis a legkevésbé valószínű.

A WHO szerint további kutatásokra, még több szakértő bevonására van szükség a vírus eredetének felderítéséhez. A szilárdabb következtetések levonásához további adatokra és újabb tanulmányokra lesz szükség. Tovább kell vizsgálni a legkorábban megfertőződött emberek klaszterét, a vuhani és környékbeli piacokon értékesített állatok pontos eredetét pedig fel kell kutatni, interjúkat kell készíteni a gazdákkal, beszállítókkal és kereskedőkkel, hogy feltérképezhessék az ellátási láncokat.

Emellett a WHO azt is kiemeli, jó lenne, ha hozzáférést kapnának a még korábbi, 2019 szeptemberétől rögzített kínai adatokhoz és biológiai mintákhoz. „A csapattal folytatott megbeszélések során kifejtették azokat a nehézségeket, amelyekkel akkor szembesültek, amikor a nyers adatokhoz akartak hozzáférni. Arra számítok, hogy a jövőbeni együttműködés még átfogóbb adatmegosztást fog tartalmazni” – mondta Teodros Ghebreyesus, a WHO vezetője, utalva a Kínával való együttműködésre.

A WHO kutatói Vuhanban 2021. február 3-án – Fotó: HECTOR RETAMAL / AFP
A WHO kutatói Vuhanban 2021. február 3-án – Fotó: HECTOR RETAMAL / AFP

Mivel a jelentése nem zárta ki teljesen, hogy a vírus egy laboratóriumból szabadult el, Kínán még mindig nagy a nyomás a vírus eredetének kivizsgálása, bár azt ők is örömmel fogadták, hogy a WHO szerint sem túl valószínű, hogy mesterséges eredetű lenne a vírus. Eközben az Egyesült Államok aggályokat vetett fel a WHO-nál az adatokhoz való hozzáférés miatt. Az USA kedden 13 szövetségesével együtt (köztük az Egyesült Királysággal, Ausztráliával és Japánnal) közös közleményt adott ki, amelyben azt írták: a vizsgálatból hiányoznak a szükséges adatok és minták – írja az AFP.

Ugyanakkor Peking szerint ők nyílt hozzáférést biztosítottak a kutatóknak a vuhani piacokhoz és laborokhoz, valamint a járványügyi adataikat is megosztották velük. Egyúttal figyelmeztettek a globális egészségügyi válság átpolitizálásának veszélyeire is. A kínai egészségügyi tisztviselők szerda délután tartanak sajtótájékoztatót a WHO jelentéséről.

Nemrég nagy port vert fel a teljes világsajtóban az a hír, hogy az amerikai járványügyi hivatal, a CDC volt igazgatója, Robert Redfield arról beszélt egy interjúban, hogy a koronavírus szerinte egy kínai laborból szökött meg. Ez az elmélet többször felmerült már a járvány kitörése óta, általában erős politikai színezettel, Kínát okolva az egész katasztrofális helyzetért, amivel a világnak szembe kell néznie.

A kínai kutatók szerint ők minden adatot megosztottak

Frissítés:

A WHO kutatói számára Kína minden, a járvány kezdeti szakaszával kapcsolatos adatot ugyanúgy elérhetővé tett, mint ahogyan a velük együtt dolgozó kínai szakértők számára – nyilatkozta szerdán a pekingi sajtótájékoztatón a kínai szakértői csoport vezetője.

Liang Van-nien ezzel azokra a nemzetközi vádakra reagált, melyek szerint a vírus eredetét vizsgáló kutatócsoport nem jutott hozzá a szükséges adatokhoz. Liang azt mondta: a vizsgálat során a kutatóknak hatalmas mennyiségű adatot kellett elemezniük. „Biztosak vagyunk abban, hogy a jelentés kiállja az idő próbáját” – mondta.

Szerinte minden adatbázist és dokumentumot közösen használtak a külföldi kollégáikkal. „Mindenki láthatott mindent” – fogalmazott, hozzátette ugyanakkor, hogy egyes dokumentumokról fényképet készíteni, vagy azokat a szakértőknek magukkal vinni bizonyos esetekben illegálisnak számít Kínában. „Az adatok olykor a páciensek magánéletéhez kapcsolódnak, és csak a hozzájárulásukkal megoszthatóak” – magyarázta.

Hozzátette: Kína támogatja, hogy a WHO további vizsgálatokat végezzen a koronavírus eredetének feltárására. Fong Zi-Csien, a kínai járványügyi központ vezető-helyettese szerint a globális együttműködés kialakítása érdekében más országokban is kellene vizsgálatokat folytatni.

Kína több alkalommal vetette fel azt az elméletet, miszerint a koronavírus Kínán kívülről is származhatott. Ezt az elképzelést egyes kínai szakértők a külföldről importált, mélyhűtött élelmiszerek csomagolásán behurcolt vírusokkal támasztják alá, ami szerintük több alkalommal okozott kisebb járványkitöréseket Kínában az első hullám megfékezése után. A WHO-jelentésben ezt az elméletet is lehetségesnek, ám valószínűtlennek értékelték. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!