Aggasztó mértékben épül le a magyar demokrácia egy friss jelentés szerint

2021. november 22. – 23:00

Másolás

Vágólapra másolva

Nem fest túl jó képet a magyar demokrácia helyzetéről az International Institute for Democracy and Electoral Assistance (International IDEA) nevű stockholmi, a demokráciák helyzetével foglalkozó szervezet friss jelentése, ez alapján ugyanis az utóbbi időszakban aggasztó mértékű volt a romlás hazánkban. A régióból ugyanez elmondható Lengyelországról és Szlovéniáról is, de az Egyesült Államokban is hasonló a helyzet, ami miatt a jelentésben most először sorolták a visszacsúszó demokráciák közé az országot – írja a Washington Post.

A szervezet a jelentésben a 2020 és 2021 közötti trendeket vizsgálta, ez alapján pedig arra jutott, hogy a Föld teljes népességének több mint negyede él olyan országban, ahol megfigyelhető a demokratikus visszacsúszás. Ez alatt a demokrácia minőségének fokozatos visszaesését kell érteni, amely számos formában jelentkezhet a vallás átpolitizálásától a különféle kisebbségek, például a szexuális kisebbségeket érő támadásokig. Előbbi jellemző például Indiában, míg utóbbit Törökország és Lengyelország mellett Magyarországon is meg lehet figyelni – elég csak a melegellenessé eltérített pedofiltörvényre gondolni, amellyel a Telexen is számos cikkben foglalkoztunk.

Az International IDEA a jelentésében három csoportot különböztet meg: a demokráciákat – beleértve ebbe a demokratikus visszacsúszásban érintetteket is –, valamint a hibrid és az autoriter rezsimeket. Mint írták, az utóbbi időszakban világszerte megfigyelhető volt, hogy a nem demokratikus rendszerekben egyre nyíltabbá vált az elnyomás, míg a demokratikus országokban gyakran számottevő visszacsúszás volt megfigyelhető. Azt is hozzátették, hogy háromszor több ország halad a tekintélyuralom felé, mint ahány a demokrácia felé. A jelentés szerint a legdurvább visszacsúszást Brazíliában és Indiában lehetett megfigyelni, de

aggasztó mértékű visszaesést lehetett megfigyelni az Egyesült Államokban, Lengyelországban, Magyarországon és Szlovéniában is.

Mint írták, Magyarországon hosszú ideje tart már ez a folyamat, és bár sok más országhoz hasonlóan hazánk sem teljesít rosszul a tiszta választások viszonylatában – bár 2015 óta itt is volt visszaesés –, a polgári szabadságjogok és a kormány felelősségre vonhatóságának helyzete már korántsem fest ilyen jól. A jelentés kiemeli többek közt a veszélyhelyzetet, illetve az ezzel járó rendeleti kormányzást, illetve azokat a közelmúltban benyújtott törvénytervezeteket, amelyek nehezíthetik az ellenzék dolgát.

Az Egyesült Államok helyzete is érdekes, a jelentés szerint ugyanis a Donald Trump elnöksége alatt történtek, különösen az, hogy a volt elnök sokáig megkérdőjelezte a 2020-as választás eredményét, a támogatói pedig nem kis részben ezáltal feltüzelve megostromolták a Capitoliumot idén januárban. Mint írták, Trump alaptalan vádaskodása történelmi fordulópont volt, amellyel a volt elnök aláásta az emberek elektori rendszerbe vetett hitét. Azt is hozzátették, hogy a történtek más országokra is hatással voltak, beleértve ebbe Perut, Brazíliát és Mexikót is. Az International IDEA szerint ugyanakkor nincs minden veszve, a tüntetések és a polgári akciók például továbbra is népszerűek, és még a járvány alatt is az országok közel háromnegyedében voltak ilyen demokratikus megmozdulások, többek közt a faji alapú megkülönböztetés és a klímaváltozás ellen is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!