A főváros egyelőre hiába várja a BKV 12 milliárd forintos kormányzati támogatását
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint Tarlós István idejében a főváros rendre megkapta ezt a pénzt.
Jó hír az elektromos motorosoknak, mától kérhetnek zöld rendszámot
Több adó alól is lehet így mentesülni, ráadásul kevésbé szennyezi a környezetet. Három-négyszáz elektromos motorkerékpár közlekedik ma Magyarországon.
Rászállt a fogyasztóvédelem az építőanyag-forgalmazókra, kétharmaduknál találtak szabálytalanságot
A leggyengébben a TÜZÉP telepek és a szaküzletek, barkácsáruházak teljesítettek, ezeknek több mint 60 százalékánál akadt probléma.
Megújul a vasútvonal Szeged és a szerb határ között, 41 milliárdot költenek erre a szakaszra
A szerb oldalon is zajlanak a munkák, a jövő év második felére helyreállhat a forgalom Szeged és Szabadka között.
Ingyenes informatikai alapozó képzést indít az ITM
Az Újratervezés Programban tízezren bővíthetik az informatikai ismereteiket.
A kormány minden Ginop-pályázatot befogad, keretet emel, és mindenkit kiértékel
Sokaknak okozott bosszúságot az az uniós pályázat, amely négy és fél perc alatt elfogyott, és ahol sokaknak esélyük sem volt megnyomni a „benyújtás” gombot, mert a rendszer végig akadozott. A...
Újabb állami informatikai képzést terveznek
Nyolc hét helyett csak négyhetes lesz, és összesen csak tízezren jelentkezhetnek rá.
Hajnalban jött a hidegzuhany: az eddig ismertnél is súlyosabb fiaskó lett a 14 perc alatt kifogyó...
Nagyon kiakadtak a hazai kkv-k és pályázatírók. Tegnapi cikkünk után mára számolatlanul kaptuk a felháborodott leveleket. Ezek szerint a helyzet sokkal súlyosabb annál, mint amit elsőre hittünk....
ITM: A Fudan Egyetem stratégiai megállapodásának nem része a projekt finanszírozása
A minisztérium azt állítja, a beruházás teljes transzparencia mellett valósul meg.
Lemondott a munkaügyi helyettes államtitkár
Horváth Tamást tavaly áprilisban nevezték ki munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkárnak.
Kövess minket Facebookon is!