A főváros egyelőre hiába várja a BKV 12 milliárd forintos kormányzati támogatását

2021. augusztus 16. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A fővárosi önkormányzat egyelőre hiába várja azt a 12 milliárd forintos célzott támogatást a kormánytól, amely a budapesti közösségi közlekedés támogatására szolgál, mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Kiss szerint erre korábban nem volt példa, a kormánypártok által támogatott Tarlós István idejében a főváros rendre megkapta ezt a pénzt.

A 12 milliárdos célzott támogatás szerepel a 2021-es és a 2022-es költségvetési törvényben is. Egyelőre a normatíva kifizetéséhez szükséges támogatási szerződés tervezetét sem küldték meg az önkormányzatnak, márpedig ebben kellene megjelölni a fizetés ütemezését is. Kiss Ambrus több levelet is írt az ügyben az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM), de választ nem kapott. A Népszava is megkérdezte erről az ITM-et és a Pénzügyminisztériumot, de lapzártáig nem érkezett válasz egyik tárcától sem.

A fővárosi önkormányzat most kénytelen megelőlegezni ezt az összeget, pedig a járvány miatt a saját, illetve a cégeinek a bevételei is csökkentek. A fővárosi önkormányzat 106 milliárd forintot tervezett idén a fővárosi közösségi közlekedés működtetésére, de Kiss Ambrus szerint várhatóan 120 milliárd forintra lesz majd szükség. A BKV-BKK jegyárbevétele 2021 első félévében 18 milliárd forint volt, szemben a járvány előtti utolsó „békeév” 2019 első félévében elért 34,8 milliárddal. Ráadásul az idei első féléves eredmény még a tavalyitól is elmarad 4 milliárddal.

A fővárosi költségvetést szeptemberben módosítani kell, de az önkormányzat nem tudja a járvány előtti szintre kiegészíteni a BKV-BKK jegyárbevételét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!