Gazdaság

Az év végi lezárások mellett is nőni tudott a magyar gazdaság
Igaz, hogy csak negyedéves alapon emelkedett a GDP, de ez is komoly meglepetés. A teljes évben a magyar gazdaság 5,2 százalékát vitte el a koronavírus.
A járvány közepén robbantottak egy politikai válságot, és nagyon büszkék magukra
Az olasz politikusok a válságkezelés helyett az egymással való leszámolásra összpontosították erőiket az utóbbi hetekben, de még az is lehet, hogy ebből a végén jól jön ki az ország.
Helyzetbe hozta a járvány a világ egyik legkülönlegesebb gazdasági társulását
A vakcinageopolitka középpontjában találták magukat a BRICS országok. Dél-Afrikából terjed az egyik új vírusvariáns, Kína, India és Oroszország pedig oltásokat gyárt.
Kuba kinyitja a gazdaságát a magánvállalkozások előtt
Több mint kétezer iparágban teszik lehetővé a vállalkozást.
Orbán: Februárban nemzeti konzultáció lesz a nyitásról
A válság nem tudta ledönteni a lábáról a magyar gazdaságot, de gúzsba kötötte. Három ütemben indítják újra a gazdaságot, a másodikban a felsőoktatás, a harmadikban a zöldberuházások lesznek. A...
Gerendai Károly éttermei hitelből fedezik a veszteséget
A Sziget-alapító szerint elfogytak az elkülönített tartalékai.
Nem éri meg csökkenteni a gazdagok adóját
Nem pörgeti fel a gazdaságot, ha több pénz marad a vagyonosabbaknál, csak az egyenlőtlenség nő.
Okostelefon és biztonság – mind felett
Interjú Szetnics Lászlóval, a Mastercard regionális üzletfejlesztési igazgatójával, aki elárulta azt is, hogy mi a különbség az otthon hagyott pénztárca és okostelefon között.
A szakszervezet arra kérte az üzleteket, december 24-én ne nyissanak ki
Az idősek vásárlási sávja és a korai zárás miatt ugyanis tömeg lehet a boltokban.
Kövess minket Facebookon is!