Több mint egymilliárd forintot ad a kormány az Erdélyi Református Egyházkerület intézményfejlesztésére

2021. augusztus 18. – 23:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A kormány több mint egymilliárd forintos forrást biztosít az idei évi költségvetésből az Erdélyi Református Egyházkerület intézményfejlesztésére, valamint a Sapientia Alapítvány működésének támogatásához – derül ki a Magyar Közlöny szerdai számából.

A miniszterelnök által aláírt kormányhatározat szerint Varga Mihály pénzügyminiszternek és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek kell gondoskodnia az 1 050 324 900 forint egyszeri forrás biztosításáról. A határozat alapján a jövő évi költségvetésből 264 millió forint fordítható erre a célra.

A Magyar Közlönyből kiderült még, hogy:

  • A gazdaság-újraindítási programokra összesen 47,5 milliárd forintot csoportosított át a kormány. A Központi Statisztikai Hivatal költségvetése például 10,5 milliárddal forinttal lett rövidebb.
  • Egy másik kormányhatározat 804 909 059 forint forrást biztosít tanterem-, tornaterem- és tanuszoda-beruházásokhoz kapcsolódó ingóságok idei beszerzésére.
  • A kormány a mórahalmi kollégium építésére, az ehhez kapcsolódó eszközbeszerzésre és az ideiglenes kollégium kialakítására 1 564 492 391 forint többletforrást biztosít.
  • A kormány 5,5 milliárd forintot biztosít a Kossuth Lajos téri Igazságügyi Palota és Agrárminisztérium épületének rekonstrukciójához és a felmerülő áttervezés finanszírozásához.
  • Csömörön 16 osztályos, Dunaharasztin és Veresegyházán pedig 24 osztályos új iskola épül.
  • Október elsejétől megkezdi működését a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, ami a jövőben többek között a dohánykereskedelmet, a szerencsejáték-piacot, a bírósági végrehajtást is felügyeli.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!