Orbán Viktor: Szerbia kulcsfontosságú lesz az afganisztáni válság utáni migrációs hullámban

2021. szeptember 1. – 12:27

frissítve

Orbán Viktor: Szerbia kulcsfontosságú lesz az afganisztáni válság utáni migrációs hullámban
Orbán Viktor miniszterelnöka Bledi Stratégiai Fórumon Kiriákosz Micotakisz görög és Andrej Plenkovic horvát kormányfő társaságában a szlovéniai Bledben – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Másolás

Vágólapra másolva

A magyar miniszterelnök Szlovéniában a Bledi Stratégiai Fórum című rendezvényen vett részt többek között Andrej Babiš cseh elnök, Aleksandar Vučić szerb elnök, valamint Eduard Heger szlovák, Janez Janša szlovén, Kyriakos Mitsotakis görög és Andrej Plenković horvát miniszterelnökök társaságában.

„Én voltam az első, aki 2015-ben azt mondtam, hogy a menekülthullám nem rombolhatja le Európa kulturális identitását” – mondta Orbán Viktor Bledben. A kormányfő érkezéséről és első tárgyalásairól fotót is posztolt közösségimédia-platformjain, miután reggel találkozott Janez Jansával, Szlovénia miniszterelnökével.

Az Európa jövőjéről szóló tanácskozáson az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökén kívül részt vett Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Görögország miniszterelnöke, valamint Szerbia elnöke, és a fórumra meghívták az uniós tagállamok több korábbi állam- és kormányfőjét is. Orbán maga is a nemzeti vezetői fórumon vett részt, többek között Andrej Babiš cseh elnök, Aleksandar Vučić szerb elnök, valamint Eduard Heger szlovák, Janez Janša szlovén, Kyriakos Mitsotakis görög, Andrej Plenković horvát miniszterelnökök társaságában.

Orbán a beszélgetés során a saját demokratikus elveiről, valamint arról beszélt, hogy ő elsőként Európában 2015-ben azért ellenezte az ellenőrizetlen bevándorlást az európai uniós országokba, hiszen ezzel a terrorizmus veszélye is növekedett volna. Szerinte az afganisztáni helyzet ismét a migrációra irányítja a figyelmet, és éppen ezért ezúttal is arra figyelmeztetett, hogy a nemzeteknek meg kell adni, illetve meg kell hagyni a jogot arra, hogy megválogassák, kivel akarnak együtt élni. Orbán azt is mondta, Magyarország nem fogadja el, hogy mások mondják meg, milyen demográfiai vagy migrációs politikát folytasson, és ezt a 2015-ös példa alapján mindenkinek el kell fogadnia.

Szerinte a demográfiai problémákat a magyarok nem a bevándorlással kívánják orvosolni, hanem a keresztény családpolitikával.

Orbán úgy vélte, Szerbia kulcsfontosságú a várható, az afgán válságot követő újabb migrációs hullámban, éppen ezért valamennyi biztonsági kihívásban támogatni kell a nemzeti megoldásokat, így a szerb védelmi intézkedéseket és Szerbia EU-csatlakozási erőfeszítéseit is. „Az Európai Uniónak nagyobb szüksége van Szerbiára, mint Szerbiának az Európai Unióra”, fogalmazott.

Emlékeztetőül: Szerbia 2012-ben kapott tagjelölti státuszt az Európai Uniótól, egy évvel később megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. A 35 tárgyalási fejezetből azonban eddig mindössze 18-at sikerült megnyitni, de csak kettőt ideiglenesen lezárni. Szerbia csatlakozási kilátásait rontja, hogy az EU belső reformja – amelyet a nagyobb tagállamok feltételül szabtak – még el sem kezdődött, és a pandémia csak tovább rontott ezen a helyzeten. Informális elvárás lenne Szerbiával szemben a koszovói helyzet rendezése is a csatlakozás előtt.

Aleksandar Vučić szerb elnök a beszélgetés során arról beszélt: Szerbia valóban kulcsszerepet játszik Európa, sőt a schengeni övezet védelmében, és kétsége sem fér hozzá, hogy „Európa a világ legjobb helye”, ehhez a közösséghez akarnak tartozni, elkötelezettek az egységes Európa mellett (többször kiemelte, hogy csak egységes Európában hisz – a szerk.), de szerinte az EU vezetőinek meg kell hallania a figyelmeztető hangokat Kelet-Európából nemcsak a migráció, hanem akár a jogállamiság, vagy más kérdésekben is. Vučić reményét fejezte ki, hogy az uniós viták kereszttüzében Szerbia nem szenved majd a kettős mércétől, és a kontinens érdekeit szolgáló együttműködés, valamint a korábbiaknál jobb, európai megoldások elé nem gördül akadály.

Többen a törökökkel való újabb egyezkedésről, valamint az EU, és főként a schengeni övezet biztonsági erőfeszítéseinek felgyorsításáról beszéltek a panel során. A beszélgetőtársak Európa jövőjét gyakorlatilag egyaránt az afgán válság nyomán várható újabb migrációs hullám, és az azt követő, avagy azzal járó gazdasági kihívások miatt is értékelendőnek és befolyásolhatónak nevezték. Orbán és szövetségesei egyetértettek abban, hogy amennyiben az EU nem gyorsítja fel a nyugat-balkáni országok csatlakozását, azzal hagyja, hogy a biztonsága szempontjából kulcsfontosságú régióban orosz, kínai, török és amerikai érdekek érvényesüljenek. A beszélgetésben résztvevők – az EU-intézmények jelenlévő vezetői is – ugyanakkor szinte véleménykülönbség nélkül hangsúlyozták Európa határainak védelmét, valamint a biztonsági kihívásokra való megfelelő felkészülés fontosságát a jelenlegi helyzetben. Abban szintén mindenki egyetértett, hogy a következő hetek és hónapok meghatározóak lesznek Európa távolabbi jövőjét illetően is.

Orbán zárófelszólalásában a történelmi távlatok fontosságát, és a jelen helyzetben való figyelembevételét hangsúlyozta azzal, hogy Magyarország története során nem ez az első alkalom, hogy az ország muszlim megszállást él át. „A mostani migrációval pedig szintén muszlim vallású bevándorlók akarnak az országba jutni”, fogalmazott. Azt mondta, hogy a mostani, újabb migrációs hullám, illetve úgy egyáltalán az Európába történő muszlim bevándorlás kérdése éppúgy fogja meghatározni a kontinens és a szövetség jövőjét, mint ahogyan a Római Birodalom idején az etnikai kihívások alulkezelése döntő szerepet játszhatott a történelem alakulásában.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Bledi Stratégiai Fórum előtt látható a szlovéniai Bledben Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, valamint Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője és Dávid Andor, Magyarország szlovéniai nagykövete társaságában – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Bledi Stratégiai Fórum előtt látható a szlovéniai Bledben Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, valamint Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője és Dávid Andor, Magyarország szlovéniai nagykövete társaságában – Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A szlovén kormány által szervezett, kétnapos tanácskozásnak ebben az évben Európa ellenállóképességének fokozása a kiemelt témája annak érdekében, hogy hatékonyabb válaszokat adhasson a kontinens előtt álló kihívásokra. Szó esik a koronavírus-járvány utáni újjáépítésről, a digitális és zöld átalakulásról, az Európai Unió bővítési folyamatáról. A vezetői panelbeszélgetés, amiben Orbán is részt vett, itt nézhető vissza, a további panelbeszélgetéseket pedig a fórum honlapján lehet követni – több magyar diplomáciai résztvevővel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!