Közel egymilliárdos veszteségük volt tavaly a dísznövénykertészeknek

2021. július 19. – 07:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

900 millió forinttal kevesebb volt az árbevétele 2020-ban a dísznövény ágazatnak: a koronavírus évében nettó 11,5 milliárd forint folyt be hozzájuk, írja a Világgazdaság.

A lap szerint tavaly a korlátozó intézkedések után a termelők, akik a bevételeik közel 70 százalékát tavasszal realizálják, súlyos károkat szenvedtek. A piac lényegében összeomlott, leállt a turizmus, a vendéglátás, a rendezvényszervezés.

Az Agrárközgazdasági intézet adatai szerint tavaly Magyarországon 1566 hektáron termeltek dísznövényt. A terület 92,7 százalékát faiskolaként használták a gazdálkodók, 2,7 százalékán vágott virágot és vágott zöldet, 4,6 százalékán pedig cserepes és hagymás dísznövényt termesztettek.

A dísznövény-kertészetek 2266 munkatársat foglalkoztattak. Az ágazat 2020. évi 11,5 milliárd forint nettó árbevételéből a legnagyobb mértékben a faiskolai növénytermesztés részesedett 7,54 milliárddal, a vágott virág és a vágott zöld 0,9 milliárdot, a cserepes, kiültetésre szánt és hagymás növények pedig 3,1 milliárdot hoztak.

A kivitel értéke 2019-ben 2777 millió, 2020-ban pedig 2967 millió forint volt. A behozatal 2019-ben 2555 millió, 2020-ban 2401 millió forintot ért el. A hazai dísznövényexport alapvetően az uniós tagországokba irányult. A legjelentősebb exportpiac Románia volt 220 millió forint értékű kivitellel, Szlovákiába 202 millió, Németországba pedig 129 millió forintért exportáltak a hazai termelők dísznövényt. Az import csaknem 80 százaléka Hollandiából érkezett, írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!