Szijjártó büszkén jelentette be, hogy az OTP lesz a legerősebb bank Szlovéniában, a Mol pedig a második a piacon

Legfontosabb

2021. szeptember 15. – 17:47

Másolás

Vágólapra másolva

Egyrészről új világgazdasági korszak elején állunk, másrészről Európának súlyos biztonsági kihívásokkal kell szembenéznie – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a szlovéniai Celjében, a két kormány együttes ülése után.

A külügyminiszter szerint Európa több irányból „migrációs támadás” alatt áll, és tökéletesen képtelennek mutatkozik arra, hogy az Európai Uniót a Nyugat-Balkán felé bővítse. Az a tény, hogy most együttes ülést tudott tartani a két kormány, világosan mutatja, hogy minden idők legjobb kapcsolata és legjobb együttműködése van jelenleg Szlovénia és Magyarország között.

Erősödni fog a migráció – Szijjártó Péter kijelentette, hogy a migráció ügyében gyakorlatilag a 2015-ös hibákat követik el újra. „Nyugat-európai politikusok rendszeresen arról beszélnek, hogy nem szabad visszatérni 2015-höz, ehhez képest a felelőtlen nyilatkozataikkal tömeges meghívásokat küldenek, hogy akik meg akarnak indulni Európa irányába, most aztán jöhetnek nyugodtan”. Szijjártó szerint az afganisztáni kudarc komoly migrációs nyomást fog elindítani. Már most négymillió belső menekült él Afganisztánban. A migráció pedig nemcsak a szokásos biztonsági és kulturális kockázatot hozná magával, hanem súlyos egészségügyi kockázata is van. A külügyminiszter szavai szerint egy újabb migrációs hullám a világjárvány terjedését is felgyorsítja.

Ott kell segíteni, ahol a baj van – A külügyminiszter szerint a magyar és a szlovén kormány egyetértett abban, hogy az EU külső határait meg kell védeni, és az illegális bevándorlásnak megálljt kell parancsolni. A nehéz helyzetben lévő embereknek ott kell segíteni, ahol a baj van. Magyarország például lebonyolított egy sikeres projektet Kenyában, és most abban állapodtak meg, hogy öt afrikai országban hajtanak végre közös fejlesztési projekteket: kórházakat szerelnek fel, vízgazdálkodást fejlesztenek, iskolákat újítanak fel, hogy a nehéz helyzetben lévő emberek élethelyzetén javítsanak, hogy helyben tudjanak maradni, ne migránsként kopogtassanak az EU külső határán.

Bővíteni kell az EU-t – Egyetértettek az EU bővítésében is. A magyar kormány nagyrabecsülésükről biztosította az EU soros elnökségét betöltő Szlovéniát, amely minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a nyugat-balkáni irányú bővítés végre megindulhasson.

Összekötik a szlovén és a magyar villamosenergiahálózatot – Az energiabiztonságról szólva a miniszter arról beszélt, hogy a villamosenergia-hálózat összekötéséhez szükséges vezetékeket az ezért felelős magyar cég októberre szállítja le a szlovén-magyar határra. A jövő év tavaszától így a két ország közötti villamosenergia-összeköttetésen már tudnak áramot forgalmazni.

Az OTP lesz a legerősebb bank Szlovéniában – Az OTP Csoport, illetve a Mol Nyrt. a vállalatfelvásárlások nyomán tovább erősítette pozícióját Szlovéniában. Az OTP 30 százalékos piaci részesedésével a legerősebb bank lesz az országban, a Mol pedig 173 benzinkutat fog működtetni Szlovéniában, és a piac második számú szereplőjévé válik. „Az a tény, hogy a legnagyobb magyar vállalatok részt vesznek a szlovén gazdaság fejlesztésében, még szorosabban összeköt minket” – fogalmazott.

Magyar Gripenek is védik Szlovénia légterét – Szijjártó Péter azt is mondta: számunkra fontos Szlovénia biztonsága, ezért Magyarország, a magyar légierő a jövőben is ellátja a légtérrendészeti, légtérvédelmi feladatokat az olasz légierővel közösen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!