Fidesz

„A dalommal együtt a Fidesznek is vége” – kijött Jakab Péter választási rockdala
„A Fidesz ereje a gyűlölet. A mi erőnk az összefogás” – írta a Jobbik elnöke.
A forint vesszőfutása: történelmi mélypont után háborús bizonytalanság
A kormány stratégiai nyugalmat ajánl a pánikoló befektetőknek, miközben most üthet vissza, hogy Orbánék 12 évig szándékosan gyengítették a forintot. Telex Magyarázó.
Orbán asztalán sorakozó színes cetlik mutatják, hogyan újította meg a kampányát a Fidesz
Egy ideje minden kormányzati előterjesztés úgy érkezik meg Orbán Viktor asztalára, hogy azokra előzetesen ráragasztanak egy zöld, sárga vagy pedig piros színű post-itet. A legnagyobb rizikójú, piros...
Több százmillió forintot kapott egy fideszes képviselő feleségének egyesülete...
Szépen tarolt a pályázatokon a Jót s Jól Egyesület, amely Kovács Sándor szabolcsi fideszes képviselőhöz és családjához kötődik: összességében tíz év alatt több mint 2 milliárd forint hazai és uniós...
Varga Mihály: Amíg az ország fejlettsége nem ér el egy bizonyos szintet, addig csak rosszat okozna...
A pénzügyminiszter Kecelig ment, hogy Bányai Gábor mellett kampányoljon. Aztán egy órán át sorolta a veszélyeket, amik szerinte a magyarokra leselkednek: migráció, járvány, ellenzék. A kérdésekben...
Nem találják Hoppál Péter felesége munkájának nyomát, feljelentést tesz a pécsi kommunikációs cég
A fideszes képviselő felesége 2,5 év alatt bruttó 7,25 millió forint díjazást kapott korrektúrázásért még Páva Zsolt polgármestersége idején, de a munkáról nincs igazolás. Hoppál szerint hazudik a...
A Fidesz megnevezte, ki a felelős a 400 forintos euróért: a baloldal
Hollik István azt is elárulta, mivel tud a baloldal a legtöbbet segíteni a forintnak.
Új kampány kezdődött a háború kitörése után – öt pontban
A háborús történések nemcsak beárnyékolják a kampányt, hanem minden szereplőt újratervezésre kényszerítenek. Az elmúlt napokban ezért nyilvánvalóan a háború volt a fő téma, alig érte el a választói...
Róna Péter: Egyetlen eurocent sem fog jönni Magyarországra, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök
Az ellenzék államfőjelöltje szerint a magyar külpolitika romokban hever, „magunkra maradtunk”, mert Orbán Viktor továbbra is kitart, sőt, a jövőben is baráti kapcsolatokat kíván ápolni Vlagyimir...
Kövess minket Facebookon is!