Rövid lehetett a létra: Kósa Lajos plakátjait csak úgy tudták magasabbra tenni, hogy az ellenzéki jelöltét lejjebb húzták

2022. március 10. – 18:27

Másolás

Vágólapra másolva

Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő tett ki egy negyedórás videót Facebook-oldalára, amin a fideszes Kósa Lajos plakátjait kihelyezőkkel, és azt a munkát felügyelő emberrel beszél éjszaka egy oszlopsor mellett. Varga – aki az április választáson az ellenzéki közös jelölt, Kósa kihívója – arról faggatja a munkát felügyelő, koordináló férfit, hogy miért nyúlnak az ő plakátjaihoz, és miért húzzák le azokat az oszlopokon derékmagasságig, miközben fölé szerelik Kósa plakátjait.

A hosszú beszélgetésben a férfi – aki saját elmondása szerint az Országgyűlés Hivatalánál, Kósa Lajos csapatában dolgozik – elmondja, hogy ő nem adott olyan utasítást, hogy Varga plakátjait húzzák lejjebb, csak annyit adott ki, hogy Kósa plakátjai mindenképp fölé, magasabbra kerüljenek az oszlopokon, és más plakátját pedig megrongálni nem lehet. De ő is elismeri, ránézve néhány oszlopra, hogy valóban problémás lehet, talán a létra méretével is gond lehet.

Hiszen ha nem elég magas a létra, csak úgy kerülhet Kósa plakátja magasabbra, mint Vargáé, ha utóbbit lejjebb húzzák. A férfi a videóban többször elnézést is kér, és a kollégáinak ki is adja, hogy menjenek végig a soron, és csinálják vissza a dolgokat.

Miközben a beszélgetésben azon utcákat veszik végig, ahol ez a probléma fennál, olyan mondatok hangoznak el például, hogy „a Böszörményin toltunk vissza sokat”, amiből tényleg úgy tűnik, több utcában is hasonló megoldással éltek, ahogy az is kiderül, hogy ezt már korábban is szóvá tették Vargáék, amiért visszamentek néhány utcába tologatni. Varga szerint az egyik plakátoló neki bevallotta, hogy az utasítás az volt, hogy az ő plakátjait tolják le, de a munkát felügyelő férfi szerint ez nem igaz: csak annyi volt, hogy Kósa kerüljön a Vargáé fölé.

Varga azt is mondja a videóban, hogy három méternél magasabbra nem lehet ilyen plakátokat kihelyezni, és az ő plakátjai három méter magasan voltak, ezért abszurd fölé helyezni, hiszen ahhoz nyilván az övét mindenképp lejjebb kell tolni, de a plakátolók munkáját felügyelő férfi hozzáteszi, több helyen szerinte egészen biztosan nem volt három méter magasan Varga plakátja eleve. Vargáék mindenesetre a helyi választási irodához fordulnak.

Kerestük emailben a Fideszt, a kormánypárt debreceni szervezetétől pedig választ is kaptunk. Azt írták:

„Varga Zoltán országgyűlési képviselőjelölt zaklatta a munkáját végző, békésen plakátoló munkatársunkat, és igaztalanul megvádolta őt. Varga ”őrmester„ kihallgatótiszt módjára támadt munkatársunkra és annak kifejezett tiltakozása ellenére nyilvánossá tette arcmását és személyes adatait. Emiatt a súlyos jogsértés miatt Varga Zoltánnal szemben megtesszük a szükséges jogi lépéseket”.

A videón egyébként nincsenek kitakarva az arcok, és a férfi, akit faggat Varga azt mondja, nem járul hozzá a felvételhez, de Varga erre azt mondja: „az teljesen mindegy, hogy mihez járul hozzá”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!