Európai Unió

A magyar kormány is átengedte, elfogadták az új szankciókat
Először vezetnek be kínai cégek ellen is korlátozásokat, ezt egy korábbi csomagban a kormány még nem támogatta.
Heteken belül megjelenhet az egynapos magyar autópálya-matrica
Az útdíjrendelet módosításának tervezete már elérhető, és az Európai Unió végső dátumot is meghatározott, ameddig minden tagországnak be kell vezetnie az újfajta e-matricát.
Jogos és jól megindokolt volt magyar EU-támogatások zárolása az uniós költségvetés őre szerint
Az Európai Számvevőszék megállapításai a kormány több állításával ellentétesek a befagyasztásokról. Úgy vélik, az EU új jogállamisági biztosítékai dicséretes előrelépést jelentenek, de vannak...
Az uniós tagállamok megegyeztek az orosz invázió miatt a 13. szankciós csomagról
Az EU Tanácsának egyhangúságot követelő döntése több lap szerint először lép fel kínai cégek ellen, ezt Szijjártó Péter korábban ellenezte.
Magyarországon számítanak leginkább orosz győzelemre egy tucat EU-tag közül
Még a magyarok közül is többek lennének csalódottak, mint ahányan örülnének Donald Trump megválasztásának az ECFR felmérése alapján.
Külföldi tudással, hajóflottával és jüanelszámolással terjeszkedne a kínai autóipar
A kínai állam tervei között szerepel a külföldi kutatás-fejlesztés, az értékesítési- és szervízhálózatok, valamint a jüanalapú pénzügyi infrastuktúra kiépítése az autóexport ösztönzése érdekében.
Uniós eljárás indul a TikTok ellen
Az Európai Bizottság többek között azt vizsgálja, sérült-e a kiskorúak védelme és addiktívra alakították-e ki a videóplatformot.
Egyre kevesebb fiatal termeli meg a nyugdíjasok jövedelmét
Magyarország a középmezőnyben van az Európai Unióban az időskori függőségi rátája alapján.
EU-s külügyminiszterekkel találkozik Alekszej Navalnij özvegye
Az Ukrajnának nyújtott katonai alapról és újabb Oroszországgal szembeni szankciókról is tárgyalnak majd a miniszterek.
Csúszik a HÉV felújítása, helyette új villamosok jönnek
Lázár János és a főváros megegyeztek, hogy az uniós források határidejébe a HÉV már nem fér bele, a villamosbővítés, illetve a villamos- és trolihálózat korszerűsítése igen. A HÉV-felújítás későbbre...
Kövess minket Facebookon is!