A követhetetlen szabályozás miatt nem vezeti be a Meta az EU-ban az új MI-modelljét

2024. július 18. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Mivel nem világos az EU-szabályozás, a Facebookot és Instagramot is működtető-birtokló Meta visszatartja Európa jó részéről a következő multimodális mesterségesintelligencia-modelljét – írja az Axios. Jó ideje megy a civakodás az Európai Unió és a big tech cégek között, aminek egyik csatatere lehet egyes fejlesztések visszatartása. Nem véletlen tehát, hogy a Llama nevű modellel így döntött az amerikai cég.

Az új Meta MI-modell képes lesz a videón, hangon, képen és szövegen át érvelni, számos termékbe beépítik, beleértve az okostelefonokat és a Meta Ray-Ban okosszemüveget. A döntés alapján tehát az európai cégek nem használhatják majd az egyébként nyílt forrású fejlesztést. Sőt, az Európán kívüli cégek sem ajánlhatnak Európában a Llama használatával készített termékeket és szolgáltatásokat. A Meta hamarosan kiadja a Llama 3 nagyobb, csak szövegre fókuszáló verzióját, ami az EU-ban is hozzáférhető lesz.

Az Axios arról ír, a Metának ez esetben nem annyira az EU nemrég elfogadott MI-regulációjával van dolga, hanem inkább az adatvédelmi GDPR-szabályozással.

Ugyanis ez alapján nem taníthatja a modelleit az alá tartozó közösségi oldalakat használók adataival. A Meta még májusban jelentette be, hogy a publikusra állított Facebook- és Instagram-posztok felhasználásával trenírozná MI-jét, erről 2 milliárd értesítést is kiküldene a usereknek, akik dönthetnének úgy, hogy nem kívánnak ebben részt venni. A program júniusban indult volna, de még ebben a hónapban annak leállítását rendelték el, majd a régió több adatvédelmi hatósága kérdésekkel kezdte bombázni a Metát.

Érdekesség, hogy az unióshoz hasonló adatvédelmi szabályozással rendelkező Nagy-Britanniában hozzáférhetővé teszik a Llamát. Ezt a mamutcég egyik képviselője azzal indokolta, hogy a britek nagyságrendekkel gyorsabbak a jogértelmezésben és interpretációban, mint a brüsszeliek. A Meta egyébként azzal is érvel a szigorú EU ellenében, hogy bezzeg a Google és az OpenAI európaiak adataival eteti az MI-jét.

Ragadós példa

Nemrég írtunk róla, hogy az európai példa ragadós, a hatalmas brazil piacon hasonló folyamatok indultak el: A brazil adatvédelmi hatóság azonnali hatállyal megtiltotta a Metának, hogy felhasználja az Instagram- és Facebook-felhasználók posztjait a Meta AI nevű mesterséges intelligenciájának tanításához. Brazíliában eredetileg még a kiskorúak posztjait is felhasználhatták volna a betanításhoz, így logikus volt a korlátozás.

Azt érdemes leszögezni, hogy a Meta természetesen nem tett le végleg arról, hogy nálunk is bevezesse a saját MI-modelljeit, jelenleg is dolgoznak a szabályozó szervekkel egy elfogadható megoldáson, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ez a felhasználóknak pontosan mit jelenthet majd. A Európai Digitális Jogok Központja szerint az európai szabályozások valójában lehetővé tennék a Meta AI bevezetését, ehhez csak annyit kellene tennie a Metának, hogy előre beleegyezést kér.

Ehelyett viszont a Meta a beleegyezést alapértelmezésnek veszi, és arra kényszeríti az embereket, hogy külön jelezzék, ha nem akarnak részt venni valamiben. Amiről ráadásul nem is feltétlenül tudnak, hiszen a Meta AI bevezetéséről egy kósza értesítésen túl sehogy nem értesültek azok, akik nem bújják a Meta saját csatornáit. Persze a beleegyezés milyensége sem mindegy: az uniós adatvédelmi testület nemrég azért ment neki a Facebooknak, mert szerintük nem beszélhetünk igazi választásról ha a felhasználónak havidíjat kell fizetnie, hogy a cég ne gyűjtse be az adatait.

A múlt hónapban az Apple döntött úgy, hogy új MI-modelljének használatát egyelőre nem terjeszti ki az EU-ra. Ráadásul az Európai Bizottság június végén arra jutott, hogy az App Store alkalmazásbolt továbbra sem felel meg az Európai Unió digitális piacokról szóló szabályozásának (DMA), valamint azt is elkezdik vizsgálni, hogy a cég milyen extra költséget aggat a külső fejlesztők nyakába.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!