Már csak a te 1 %-od hiányzik!

Észak-Korea

Kim Dzsongun ismét nukleáris csapással fenyegetőzik
Sem a dél-koreai elnököt, sem az amerikaiak nagyszabású csendes-óceáni hadgyakorlatát nem találja szimpatikusnak.
Nukleáris tesztek felújítására is készülhet Észak-Korea
A zárt diktatúrában élő ország vezetése szerint erősítenie kell a katonai védelmet az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea fokozódó együttműködése miatt.
A kriptopiac összeomlásának váratlan nagy vesztese: Észak-Korea
Több százmillió dollárt bukott az ország, ami miatt az atomfegyverprogram is veszélybe kerülhet.
Titokzatos bélbetegség ütötte fel a fejét Észak-Koreában
Nagyon nem jött ez jól a koronavírus-járvány sújtotta országnak, ahol most tífuszra vagy kolerára gyanakodnak.
Kinevezték Észak-Korea első női külügyminiszterét
Choe Son Hui évek óta részt vesz a nukleáris tárgyalásokon, több csúcstalálkozóra is elkísérte Kim Dzsongunt.
Dél-Korea és az USA figyelmeztető rakétákat lőttek ki válaszul Észak-Korea ballisztikus rakétáira
A korábbi dél-koreai kormányok idején nem voltak ilyen gyakoriak az északi erődemonstrációk.
Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre
Szöul mellett Tokió is megerősítette, hogy Phenjan nyolc rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt fel.
Hiába van koronavírus, Kim Dzsongun maszk nélkül temette el egykori mentorát
A Koreai Néphadsereg marsallja állítólag komoly szerepet játszott abban, hogy Kim Dzsongun hatalomra került.
Kövess minket Facebookon is!