Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

2022. június 5. – 08:46

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea vasárnap nyolc rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a keleti partjainál lévő vizekre – közölte a dél-koreai vezérkari főnök. A rakétakísérletet megerősítő Japán példátlannak nevezte az akciót.

A rakétákat több észak-koreai telephelyről, köztük a Phenjan mellett található Szunan térségéből lőtték ki a Koreai-félszigettől keletre fekvő vizekre helyi idő szerint vasárnap 9 óra 08 perc és 9 óra 43 perc között Szöulban. A rakéták indítására összehívták a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsot. Ez volt a 17. rakétakísérlet 2022-ben Észak-Korea részéről. A legutóbbi május 25-én volt, épp azután, hogy az amerikai elnök Joe Biden elhagyta Ázsiát.

Dél-koreai közlés szerint a rakéták 110 és 670 km közötti távolságot tettek meg, az elért magasságuk 25-90 km között mozgott, a sebességük pedig a hangsebesség háromszorosa és hatszorosa között volt. A rakétakilövéseket Tokió is megerősítette, Kisi Nobuo japán védelmi miniszter pedig leszögezte: nem tűrik az ilyen jellegű műveleteket. A miniszter hozzátette, hogy legalább hat, de lehet hogy több rakéta is Japán kizárólagos gazdasági övezetén kívül csapódott a tengerbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!