Észak-Korea

A tetőpontjára ért a háborús hisztéria – mondja a kormánymédia Észak-Koreában
A koreai rezsim állami hírügynöksége hatalmas radioaktív szökőárral is fenyegetőzött.
Észak-Korea azt állítja, hogy néhány nap alatt 1,4 millióan jelentkeztek a hadseregbe
A tömeges jelentkezésről szóló hírek azután érkeztek, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlatba fogott.
Kim Dzsongun: A hadsereg álljon készen egy mindent elsöprő nukleáris ellentámadásra
Észak-Korea azt állítja, hogy egy esetleges háborúra adott választ szimulálta a hétvégi rakétakilövéssel.
Észak-Korea újabb rakétát indított Japán felé
Egy héten belül ez volt a negyedik rakétakísérletük.
Kim Dzsongun semmit sem bíz a véletlenre. És a lánya sem. Egy rakétakísérletet pláne nem
Közösen felügyelték a „szörnyeteg rakétának” nevezett Hvasong-17 rakéta kilövését.
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki, hogy „ellenőrizze nukleáris elrettentő...
Egy nappal azután, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok megkezdte az öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatát.
Nyugatra kezdett húzni az Amerika és Kína közé szorult keleti középhatalom
Szemben Magyarországgal, Dél-Korea számára az utóbbi években égető külpolitikai dilemmává vált az Egyesült Államok és Kína viszálykodása, miután földrajzilag és gazdaságilag is a frontvonalon...
Amikor épp nem egy ballisztikus rakéta mellett pózol, Kim Dzsongun lánya síeléssel, lovaglással és...
A dél-koreai hírszerzés jelentése szerint a nyilvánosságban néhány hónapja feltűnt Kim Dzsue magántanulóként járja az iskolát.
Észak-Korea figyelmeztetésképpen két ballisztikus rakétát is kilőtt
A közös dél-koreai-amerikai gyakorlatra válaszolt, Kim Dzsongun húga szerint már lőtávolba került a csendes-óceáni térség.
Kövess minket Facebookon is!