„Nukleáris cunamit” elszabadító fegyvert tesztelt állítólag Észak-Korea

2023. április 8. – 09:07

Másolás

Vágólapra másolva

Két héten belül másodszor tesztelt nukleáris célokra alkalmas, vízfelszín alatt támadó drónt Észak-Korea az állami média közlése szerint. A cunamit jelentő Heil-1 korábbi tesztelése után április 4-7. között sikerrel tesztelték a támadófegyver Heil-2 nevű verzióját. Az észak-koreai közlés szerint a drón valamivel több mint 71 óra alatt ezer kilométert tett meg, a végén pedig sikeresen eltalált egy célpontot.

Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA arról számolt be, hogy a a teszt tökéletesen bizonyította a vízfelszín alatti hadászati fegyverrendszer megbízhatóságát és halálos támadási képességét. Elemzők ugyanakkor kételkednek abban, hogy a vízalatti drón képes lenne a valódi bevetésre.

A KCNA korábbi beszámolója szerint a fegyverrendszer elsősorban haditengerészeti csapásmérő egységek és nagyobb kikötők elleni meglepetésszerű támadásokra tervezték, bővebb információ viszont nem áll rendelkezésre róla: csak az állami média által kiadott képre lehet támaszkodni, amin egy nagy, sötét, torpedószerű tárgy látható.

A fegyvertesztről kiadott észak-koreai felvételek – Fotó: KCNA / AFP
A fegyvertesztről kiadott észak-koreai felvételek – Fotó: KCNA / AFP

Észak-Korea hónapok óta rendszeresen tesztel különböző fegyvereket, és az elmúlt hetekben fokozta tevékenységét válaszul a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokra. Az elmúlt hetekben új, kisebb nukleáris robbanófejeket mutatott be, és felbocsátott egy interkontinentális ballisztikus rakétát, amely képes csapást mérni az Egyesült Államok bármely pontjára, írja az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!