Észak-Korea azt állítja, hogy néhány nap alatt 1,4 millióan jelentkeztek a hadseregbe

2023. március 20. – 14:44

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 1,4 millió fiatal jelentkezett az észak-koreai hadseregbe, hogy megvédjék az országot az Egyesült Államokkal és más ellenségekkel szemben – írja a Vice.com az észak-koreai állami média tájékoztatása alapján. A KCNA, vagyis az Állami Koreai Központi Hírügynökség közlése szerint csak pénteken több mint 800 ezren jelentkeztek. A Vice azt írja, hogy a kormány országszerte toborzó rendezvényeket tartott.

Az állami média önkénteseknek nevezte azokat az újoncokat, akik arról beszéltek, hogy egyesíteni akarják a két Koreát, és ki szeretnék söpörni a hazájukat fenyegető háborúmániásokat. Az észak-koreai tömeges sorozásról szóló hírek azután érkeztek, hogy az ország pénteken fellőtte a legnagyobb és legerősebb rakétáját, a Hvaszong–17-est, válaszul az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlataira.

A fentiek után Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel vasárnap a Japán-tenger (dél-koreai neve szerint Keleti-tenger, észak-koreai neve szerint Kelet-koreai-tenger) irányába. A dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!