Észak-Korea újabb rakétát indított Japán felé

2023. március 19. – 07:18

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel vasárnap a Japán-tenger (dél-koreai neve szerint Keleti-tenger, észak-koreai neve szerint Kelet-koreai-tenger) irányába. A dél-koreai hadsereg szerint ez volt a negyedik ilyen erődemonstráció egy héten belül, miközben Szöul és Washington öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatot tartja.

Szöul arról számolt be, hogy egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát észleltek, amelyet a szomszédos ország északnyugati részén fekvő Észak-Phjongan tartományból indítottak el. A japán védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a rakéta ötven kilométeres magasságba jutott, mintegy 800 kilométeres távolságot tett meg, majd becsapódott a tengerbe.

Dél-Korea hétfő óta az elmúlt öt év legnagyobb katonai hadgyakorlatát tartja az Egyesült Államokkal közösen, amelynek célja az együttműködés megerősítése az északi fenyegetés felerősödésével szemben. A „Szabadságpajzs” elnevezésű katonai manőver a tervek szerint március 23-ig tart. Az ilyen hadgyakorlatok rendszeresen kiváltják Észak-Korea haragját. Phenjan ezeket a területe elleni megszállás főpróbájának tekinti, és válaszul „megsemmisítő” fellépést ígér – írja az MTI.

A vasárnapi rakétaindítást pénteken megelőzte egy interkontinentális ballisztikus rakéta felbocsátása, amelyen személyesen részt vett Kim Dzsongun és lánya is. Ez volt a második ilyen rakétakísérlet idén, amelyet a Hvaszong-17-típusú, az észak-koreai rakétaarzenál legerősebbikével hajtottak végre és egybeesett Jun Szok Jol dél-koreai elnök tokiói látogatásával.

Japán és Dél-Korea, a két szomszéd, amelyek történelmi vitájuk miatt évek óta szemben álltak egymással, most a legmagasabb szinten kezdtek tárgyalásokat, és elhatározták, hogy egységesen lépnek fel Észak-Korea ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!