RSS
Négyezres hágók, sátrazás a sósivatagban, záptojásszagú termálfürdő a semmi közepén, por és sár, hőség és mínuszok – erre kell felkészülni annak, aki errefelé kerekezne.
A bolíviai La Paz olyan magasságban van, hogy a levegőben lévő oxigén körülbelül a felére csökken.
Az utóbbi években jelentősen csökkentették a kokacserje vetésterületét, miközben a földművesek szerint a kormány nem nyújt hathatós segítséget az alternatív haszonnövények termesztésére való...
Egy időben akkora volt a gazdagság a bolíviai bányák környékén, hogy még Butch Cassidy és a Sundance Kölyök is rárepült – bele is haltak. A kiürülő bányák csak megállították a vonatokat, amelyeket...
Olyan elítélt is van, aki a programnak köszönhetően tanult meg írni és olvasni.
Meglehet, hogy az időszakosan feltöltődő bolíviai tó már sosem lesz a régi.
Gyűlést tartottak az egyetemi épület legfelső szintjén.
Az egy sávnyi széles, burkolatlan utat 6-900 méter mély szakadékok szegélyezik. Hajtűkanyarok vannak, korlát nincs. Egyedül ezen az úton bal oldali a közlekedés Bolíviában, a sofőrök így jobban...
A kormányban nem akar szerepet vállalni, haltenyésztéssel foglalkozik majd.
Sikertelen volt az akció, senki nem sérült meg, de az országban még mindig hatalmas a feszültség.