Sikertelen volt a puccskísérlet Bolíviában, a rendőrség letartóztatta a parancsnokot

2024. június 27. – 05:46

Másolás

Vágólapra másolva

A bolíviai rendőrség letartóztatta a sikertelen puccskísérlet vezetőjét, Juan José Zúñiga tábornokot. Korábban katonák rohamozták meg az elnöki palotát Bolívia fővárosában, La Pazban, miután az elnök felmentette Zúñiga tábornokot a tisztségéből, és új katonai vezetőt nevezett ki.

A lázadók vezetője, Juan José Zúñiga tábornok azt mondta, hogy „át akarja alakítani a demokráciát”, és kormányváltás lesz.

„A fegyveres erők három vezetője azért jött, hogy kifejezze a megdöbbenésünket. Új kormány lesz, változnak dolgok, de az országunk nem folytathatja így tovább”

– mondta Juan José Zúñiga tábornok egy helyi televízióban.

„Elítéljük a bolíviai hadsereg egyes egységeinek szabálytalan csapatmozgását. Tiszteletben kell tartani a demokráciát” – reagált Luis Arce államfő az X közösségi portálon a katonai puccskísérletre, és a lakosság segítségét kérte, hogy megfékezzék a támadást.

Mellé állt korábbi szövetségese, Evo Morales volt elnök is, aki szintén mozgósította támogatóit a demokrácia helyreállítása érdekében. Morales úgy fogalmazott: nem engedik meg, hogy a fegyveres erők megsértsék a demokráciát és megfélemlítsék a népet.

A BBC cikke szerint demokráciapárti tüntetők az utcára vonultak a kormány támogatására. Mindeközben a rendőrség elfogta és letartóztatta Zúñigát, az ügyészség pedig büntetőeljárást indított. (BBC, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!