Bicskei gyermekotthon

Bicskei gyermekotthon: a nevelők a 2011-es beadványban arról is írtak, hogy egy gyerek szerint már...
A Népszava kikérte annak a 2011-es bejelentésnek a szövegét, amely után indult ugyan rendőrségi eljárás, de az nem állapított meg bűncselekményt.
Pokoli leckét kaptak a gyerekek a soproni gyermekotthonban a kétezres évek elején
„Igen, tudom, hülye vagyok!” – így kellett válaszolniuk az egyik nevelőnek, de volt tűvel szurkálás és fapapuccsal ütés is. Két évvel a bicskei eset kirobbanása előtt elítéltek öt gyermekvédelmis...
2006-ban már volt panasz a bicskei gyermekotthon igazgatójára, de az irat eltűnt
Nagyon kevés 1990 és 2011 közötti iratot találtak, sokat már selejteztek, hangzott el a gyermekotthonban történtek kivizsgálására alakult fővárosi bizottság ülésén.
A szexuális deviancia nem pszichiátriai betegség, szakértők szerint nehéz lesz vizsgálni a...
A kegyelmi ügy kirobbanása mindenki fél, aki a gyermekvédelemben dolgozik, fejetlenség és kapkodás van.
Eseti bizottságot állít fel a főváros a bicskei gyermekotthon-ügy kivizsgálására
A bizottságban azt vizsgálják majd, hogyan kezelték a fővárosi önkormányzatnál azokat a bejelentéseket, amik a bicskei gyermekotthonból vagy máshonnan érkeztek.
A bicskei otthon egykori nevelője szerint sokan próbálták eltussolni, hogy az igazgató pedofil,...
Bárnai Árpád a 444-nek adott interjúban beszélt arról is, hogy milyen módszerekkel próbálta eltüntetni az igazgató az otthonban élő gyerekek problémáit.
Pszichológiai alkalmassági jön a gyermekotthonok vezetőinél, ahol a szexuális devianciákat is...
Rétvári Bence államtitkár jelentette be a gyermekvédelmi intézkedések új lépését. Facebook-posztjában egy mondatban írt arról, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatóját úgy nevezték ki, hogy lehetett...
Börtönben marad a bicskei gyermekotthon volt igazgatója
Nem bocsátotta feltételes szabadságra a bíró, az ítélet jogerős.
Lázár a bicskei gyerekotthon pedofil exigazgatójáról: Úgy nevezték ki 2010 előtt, hogy pontosan...
Szerinte ez nem független a kitüntetési ügytől és nem független a kegyelmi ügytől sem.
Tarlós István: Hülyeség volt kitüntetni a bicskei gyermekotthon igazgatóját
A korábbi főpolgármester szerint 2015-ben senki nem olvasta végig a kitüntetésre felterjesztett neveket tartalmazó listát.
Kövess minket Facebookon is!