Bicskei gyermekotthon: a nevelők a 2011-es beadványban arról is írtak, hogy egy gyerek szerint már évek óta fogdosta őt az igazgató

2024. március 6. – 07:28

Másolás

Vágólapra másolva

Közérdekű adatigényléssel kikérte a Népszava az anonimizált változatát annak a beadványnak, amit a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon két nevelője írt a fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályvezetőjének még 2011-ben. Ebben részletesen beszámoltak akkor, hogy a gyerekek tájékoztatása szerint szexuálisan zaklatta őket V. János, a bicskei gyermekotthon 2019-ben elítélt akkori igazgatója. Az ügyből mégsem lett akkor semmi érdemi: a bejelentés után nem történtek az otthonban azonnali lépések, az igazgatót nem mentette fel az illetékes főváros, helyette az Országos Rendőr-főkapitánysághoz továbbították az ügyet, amely 2012. június 18-án megszüntette a nyomozást azzal, hogy nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

„A gyermekotthon igazgatója sakkozás közben dióval kínálta úgy, hogy a diókat tartó markát a fiú heréjéhez érintgette. Máskor a combját simogatta, azt kérdezve a gyermektől, hogy jó-e ez neked” – a részlet a Népszava által beszerzett dokumentumból származik. V. János a nevelőkhöz forduló fiú szerint máskor kétértelmű megjegyzéseket is tett arról, hogy „állítsák fel együtt a bábukat”, vagy „elcseppenünk, ha nem vigyázunk”.

A gyerek a nevelők szerint egy idő után szabadidőfelsőt vitt magával a sakkozásokra, hogy az igazgató ne tudja őt megérinteni. Az érintett fiú már évekkel a 2011-es bejelentés előtt beszélt a gyógypedagógusnak a „sakkozásokról”, és úgy gondolta, azért zaklatja őt V. János, mert lányos arca van és szőke haja. „Nyilvános illemhelyen direkt a lány WC-be ment, vékony hangon beszélt, hogy kipróbálja lánynak nézik-e” – írták.

A dokumentumban több egyértelmű jelzés is volt arról, hogy az akkori igazgató szexuális visszaéléseiről már évek óta szinte mindenki tudhatott az otthonban, írja a lap azzal, hogy egy másik kisfiú már 2010-ben is arról mesélt az otthon egyik szabadidő-szervezőjének nagy zavarban, hogy az igazgatónál járt, és ott az igazgató belenyúlt a gatyájába. Az első nevelő, akihez fordult, azt mondta neki, ne mondjon ilyeneket.

Amikor már hét-nyolc gyerek is egymástól függetlenül arról mesélt, hogy V. János hogyan simogatta őket, arról kérdezték őket, ki vállalná ezt kamera előtt is. Hárman vállalták. Ezeket a felvételeket akkor a hivatal munkatársai és ismert gyermekvédelmi szakemberek is megkapták. Az otthon nevelői közül többen az igazgatóhoz fordultak ismét azzal, hogy a nevelők közül többen már másfél éve tudnak erről. V. a beadvány szerint ekkor semmit nem reagált, később viszont egyenként elbeszélgetett arról az érintettekkel, hogy elveszíthetik a kedvezményeiket.

A beadványt a főváros gyermekvédelmi osztályának küldte el a két nevelő. Ők megkérdezték az otthon négy igazgatóhelyettesét, akik aljas támadásnak nevezték a dolgot. Egyikük akkor a lakását is V. Jánostól bérelte. Ekkor több bejegyzés is született az önkormányzatnál, mire arra jutottak, hogy az ügy a rendőrségre tartozik. Az ügy a bicskei rendőrkapitánysághoz került. Az esetet átvevő Fejér megyei rendőrök három hónappal a nevelők bejelentése után kérték be az ügy iratait, de addigra a gyerekek visszavonták a vallomásukat. Előtte a hivatalosan szabadságra küldött V. János saját bevallása szerint is elbeszélgetett velük. A gyerekek törvényes képviseletét az a K. Endre látta el, akinek kegyelmi ügye nemrég Novák Katalin lemondásához vezetett.

A rendőrség a nyomozást 2012. június 18-án megszüntette azzal, hogy nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény. Az már csak az egy évvel későbbi ombudsmani vizsgálatból derült ki, hogy a rendőrök több visszásságot, mulasztást követtek el az eljárás során. V. János addigra már visszatért az otthonba, sőt, később még fővárosi elismerést is kapott. A szexuális visszaélésekről a nyilvánosság csak évekkel később szerzett tudomást, miután 2016-ban a pedofil igazgató egyik áldozata öngyilkos lett. Ezek után az intézet egy korábbi lakója, akit V. János régebben szintén éveken át molesztált, már másnap bement a rendőrségre feljelenteni az igazgatót. Ezt a feljelentést ezúttal sokkal komolyabban vették, mint a 2011-est. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság felfüggesztette állásából V. Jánost, belső vizsgálatot rendelt el, majd feljelentést tett.

A nyilvánosság 2016-ban, az RTL Házon kívül című műsorából értesült a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatójának súlyosan pedofil, egy évtizeden át folytatott bűncselekmény-sorozatáról, amit öt évig még azután is folytatni tudott, hogy az első bejelentések 2011-ben a hatóság tudomására jutottak. A per csak 2019-ben zárult le. A bíróság azt állapította meg, hogy V. János 2004–2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott a bicskei gyermekotthonban, és ezért 8 év fegyházat kapott. Jelenleg is büntetését tölti.

A főváros a bicskei ügyben történt mulasztások kivizsgálására vizsgálóbizottságot hozott létre: a bizottság beszámolójából pedig az derült ki, hogy a régi iratok átvizsgálása során egy 2006-os panaszt találtak a később pedofília miatt elítélt gyermekotthon-igazgató ellen, ám azt 2010-ben selejtezték a többi irattal együtt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!