Baleset
Leomlott egy ház tetőszerkezete Budapest belvárosában, négyen megsérültek
Ugyanannak az épületnek omlott most le egy része, amelyiknek egy hónappal ezelőtt kigyulladt a tetőszerkezete. Egy súlyos sérült van, ő gerinc- és koponyasérülést is szenvedett.
Többen meghaltak, amikor egy kolumbiai bikaviadalon összedőlt a lelátó
A baleset akkor történt, amikor behívták a nézőket a bikához.
„Se index, se tükör, átrántotta balra” – négy kerékpáros ment neki a versenypályára kanyarodó...
Legsúlyosabban Gönczy Gergő sérült meg az országos bajnokságon, két bordája és kulcscsontja tört el.
Megmagyarázták a vizes vb szervezői, miért az edzőnek kellett kimentenie az ájult versenyzőt
Merkely Béla közleményéből az olvasható ki, hogy a versenybíró nem jelezte a veszélyhelyzetet, és azt a vízimentők is csak az edző beugrása után érzékelték.
Lezuhant egy több mint ötvenéves helikopter Nyugat-Virginiában, minden utasa meghalt
A Bell UH-1 típusú helikoptert még a vietnámi háború idején vetették be nagy számban.
Edzője mentette ki az ájult amerikai versenyzőt a budapesti vizes vb-n
Andrea Fuentes szerint kénytelen volt beugrani, mert kiabálására az életmentők nem tettek semmit, talán, mert nem értették őt.
Busz és villamos ütközött Budapesten
A XV. kerületben történt balesetben hárman megsérültek. Az érintett útszakaszt lezárták.
Vonattetőre mászott három fiatal, súlyos égési sérüléseket szenvedtek az áramütéstől
Senki ne másszon fel a vonatok tetejére – figyelmeztet a Bethesda Gyermekkórház.
Alagútba szorult egy turistákat szállító busz Lillafürednél
A balesetben ketten könnyebben megsérültek.







