Versenypályát építettek a szomszédba, én viszont élni szeretnék
Balatonfőkajár egy csendes falu volt, míg egy homályos hátterű cég megnyitotta a Balaton Park Circuitet. A helyiek szerint még csukott ablakok mellett is elviselhetetlenül hangos a pálya az ott...
Amikor irtják a balatoni nádast, az olyan, mintha válogatás nélkül fölgyújtanák a házakat
Minden évben többhektárnyi nádas tűnik el a Balaton partjáról, ami a tó ökológiai stabilitásának is árt. A mesterségesen megemelt vízszint miatt is fogyatkozik a nád, de mindig vannak szándékos...
A felturbózott bringás Balaton-kör bokáig érő homokban és sziklás emelkedőkön át vezet
A szokványos biciklis Balaton-kerülés mellett már kétszer akkora távon, 400 kilométeren át is lehet a tavat körberajzolni. A nehéz terepekre is rávivő útvonal nyugisabb, mint a parti út, de a...
Sekély tóban magas élet – rohamtempóban tűnik el a klasszikus vitorláskultúra a Balatonról
Generációk nőttek fel azzal a tudattal, hogy a vitorlázás úri sport, és most valóban az lett – egyre nagyobbak a hajók a Balatonon, és a kikötők is egyre drágábbak. Ezt pedig egyre kevesebben...
A visszafogottság bája a Balatonon, ami eltűnni látszik
A két világháború között a balatoni nyaralótelepeken is feltűntek olyan épületek, amelyek a modernizmus és az art deco jegyeit viselték magukon. A főúri kastélyok nagyzolása helyett a helyi...
Soha ekkora kegyelettel nem húzta ember Aligán a nadrágját, mint ezek a hónapos retkek
A turizmus megjelenésével az elmúlt 200 évben példátlanul erős modernizációs nyomás érte a Balaton környékét, és az őslakosok kultúrája ezt nem is bírta el. Az 1960-as évekre az idegenforgalom...
Így építik körbe a partot – egymás után valósulnak meg a vitatott beruházások a Balaton körül
A kempingek helyén soklakásos luxusingatlanok, állami cégek üdülőinek helyén épületkomplexumok és lakóparkok. A lakók tiltakozása általában hiábavaló, a projekteket idővel megvalósítják. A...
Egy hét Balaton, az jár!
Balatoni strandokon néztük meg, hogy a strandolók drágának találják-e a Balatont, érdeklik-e még őket az árak. Sokan már belefáradtak az árcédulák figyelésébe, közben viszont egyre többen vannak...
Beláthatatlan következményekkel járhat, ha tovább melegszik a Balaton
A tó vízrendszerében már ott úszkálnak akvaristák által elengedett szubtrópusi halak. Más fajok inváziója már régóta tart, a horgászok a törpeharcsát és a busát ismerik, a fürdőzők a lábukat...
Leteszteltük, hogy tényleg olcsóbb-e az Adria, mint a Balaton
Annak jártunk utána, hogy igaz-e a legenda, miszerint ma már a horvát tengerpart is olcsóbb a Balatonnál. Egyik stábunk Rijekában, a másik Siófokon töltött el egy napot.
Kövess minket Facebookon is!