Női elnöke lesz a világ legrégibb futballszövetségének
Januártól Debbie Hewitt vezeti az Angol Labdarúgó-szövetséget.
Az emberméretű hordó, amivel Anglia a részegek ellen próbált harcolni
A spanyolok még kínzásra használták, a 17. századi Angliában viszont már a kocsmázók ellen vezette be az eszközt, amiben a részegeknek kellett járnia városuk utcáit.
Veszélyben az angol csapatoknál légióskodó német focisták Eb-felkészülése
A kéthetes karanténkötelezettség a hazatérő futballistákra is érvényes, erősítette meg a német belügyminisztérium.
A spanyolok elleni angol hadjárat, aminek egy össznépi lerészegedés vetett véget
Cádiz lerohanása során minden félresikerült, de a kegyelemdöfést az adta meg, hogy az angol katonák bormámorban fetrengve mészároltatták le magukat a spanyol hadsereggel.
Kezdődhet a buli Angliában, feloldottak egy sor korlátozást
Kinyitják a pubok, éttermek belső helyiségeit, szabadtéren akár harmincan is összegyűlhetnek mostantól.
Két rendőr megsérült a Manchester United-szurkolók vasárnapi balhéjában
A sportminiszter és a város polgármestere is elítélte az erőszakot.
Hat évre lecsukták a csirkére éhes McDonald's-rablót
Csirkefalatkát nem kaphatott, mert reggel volt. Kolbászos McMuffinnal és pénzzel menekült el az angliai Yate gyorsétterméből.
Angliában már a felnőttek 70 százalékának lehet Covid elleni antitestje
Legalábbis erre a becslésre jutott a brit statisztikai hivatal.
Sztriptízbárba vitte a felügyeletére bízott tanulókat egy angol informatikatanár
Richard Glennt hat nap után küldték haza a Costa Rica-i osztálykirándulásról.
Annyira megörült a teraszok újranyitásának egy brit fickó, hogy gyorsan meg is fürdött egy korsó...
Rég láttunk olyan önfeledt pillanatokat, mint az elmúlt néhány napban arról, hogy újranyitottak az angol kocsmák teraszai.
Kövess minket Facebookon is!