0
Semjén Zsolt: A miniszterelnök elégedett volt a KDNP-sek teljesítményével
Beelőzte a Jobbikot, és a következő ciklusban már a KDNP-nek lesz a második legnagyobb frakciója a parlamentben. Ismét Simicskó Istvánt választották meg frakcióvezetőnek.
Az MNB nyitott a zöld hitel folytatására
Sokan pórul jártak, mert bár igényelték volna az extrán kedvezményes zöld hitelt, elfogyott az állami keret.
Szeptembertől kiiktatja az ételekből a dióféléket, a földimogyorót és a szezámmagot az egyik...
Az AllerGéniusz Egyesület azután állt elő a javaslattal, hogy az év elején anafilaxiás sokk miatt életét vesztette egy hétéves kisfiú. Az egyesület a legnagyobb hazai közétkeztető cégtől kapott...
Lengyelország mégsem teljesíti az EU klímavédelmi céljait, egyre több ország égetne több kőszenet
Egekben a kőszén világpiaci ára, egyre távolabb kerülnek a klímacélok.
A négyzetméterárak átlagértéke átlépte a 1,3 millió forintot az új építésű lakásoknál Budapesten
Az Otthon Centrum összesítéséből az is kiderül, hogy 13 százalékkal kevesebb új építésű lakás épült az első negyedévben, mint tavaly.
Ukrajna inváziója négyezer kilométerre, a világ legnagyobb humanitárius válságáig is elért már
Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek végre nem megnyernék, hanem lezárnák a jemeni polgárháborút. Forma–1-es futamra ráindított ballisztikus rakéták és az új európai energiapolitika is...
A magyar labdarúgás páratlan pillanatai sorozatból: A Gól
A magyar futball aktuálisan 14. és 16. legjobb csapatának meccsén született a nem mindennapi találat.
Nyilvános a Rust filmjelenete, amiben elsült a fegyver Alec Baldwin kezében
A Santa Fe megyei seriff tette közzé a jelenetet, ami után halálos lövés érte a film 42 éves operatőrét.
Kásler szerint az oktatás egyik feladata, hogy hívő, értékorientált embereket neveljen
Szeretetről, hitről, feladatokról, meg minden másról is beszélt Kásler Miklós egy általános iskola épületének átadóján.
7 percent of Hungarians say there is no need for independent press, and more than half of Fidesz'...
A survey done by the Czech media company Economia in the V4 countries shows that half of all Hungarians believe that the government should not be allowed to interfere in the work of the public media...









