Kásler szerint az oktatás egyik feladata, hogy hívő, értékorientált embereket neveljen

2022. április 26. – 14:23

Másolás

Vágólapra másolva

Általános iskolai épületet adott át Kásler Miklós, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola új, közel 692 millió forint uniós támogatással felújított és kibővített épületének átadásán mondott beszédet. Kásler itt kétezer éves, keresztény kultúráról, magyar hagyományokról beszélt, majd úgy fogalmazott, hogy

„az oktatás alapkérdése a szeretet, az a törekvés, hogy a világra csodálkozó gyermekekből identitással rendelkező, hívő, értékorientált embereket neveljünk.”

Kitért arra is, hogy a biztonság és a szeretet megadása a család feladata, az „ismeretek birodalmába” pedig az oktatás vezeti be őket. Mint mondta, „a mi feladatunk az, hogy a múltunkból mindent kiválasszunk, ami érték, mindent próbáljunk megőrizni, amit útközben elveszítettünk, és helyreállítani, amit útközben elvettek tőlünk”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!