0

A Fidesz szerint a bogárevés maga a sötét liberális jövő – nekünk vásárolni, főzni és enni is...
A csúcsgasztronómiában menő, sok országban ősi hagyomány, itthon egyelőre drága és nehéz feladat ehető bogarakat és kukacokat vásárolni. Kóstoltunk sáskás burritót és lisztkukacos salátát is, hogy...
Bejelentette a Manchester City a norvég csatár, Haaland szerződtetését
A 21 éves játékos lehet a legjobban fizetett futballista Angliában.
A fideszes Bánki Erik a bíróságon tagadta, hogy köze lenne a pécsi buszbeszerzési korrupciós ügyhöz
Hadházy Ákos szerint így is elég gyanús Bánki vallomása, ezért fel fogja jelenteni.
Leváltották a spanyol hírszerző központ vezetőjét, miután kiderült, hogy egy rakás kormánytagot...
Margarita Robles védelmi miniszter jelentette be a döntést, akit szintén lehallgattak.
Tó és parkoló fölé telepítenek naperőműveket Szegeden
Összesen négy és fél hektárt borítanak be napelemmel, az ország legnagyobbja lesz a projekt a maga kategóriájában.
Az emberek általában túlbecsülik a kisebbségek jelenlétét a környezetükben
A jelenséget el is nevezték a „sokszínűség illúziójának” a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói.
Sem cáfolni, sem megerősíteni: a BMW dízelbotrányának epizódjai, és a legsúlyosabb magyarországi...
Olvasónk BMW-je tavaly szeptemberben égett porrá a soroksári Auchan parkolójában. Decemberben jött a levél a Belügyminisztériumból, hogy vigye márkaszervizbe az autót, mert tűzveszélyes lehet. Az...
Alkoholt kínálna egy yorki baltadobópálya, kiakadt a rendőrség
Szerintük alkohollal nem lenne biztonságos a játék.
Rtl.hu: Több ezer rendőri állás lehet betöltetlen Magyarországon
Egyre kevesebben jelentkeznek tiszthelyettesi technikumba, de az sem segíti a rendőrség utánpótlását, hogy minden harmadik fiatal elbukik az alkalmasságin.
Kövess minket Facebookon is!