Leváltották a spanyol hírszerző központ vezetőjét, miután kiderült, hogy egy rakás kormánytagot Pegasus kémszoftverrel figyeltek meg

2022. május 10. – 15:50

Másolás

Vágólapra másolva

Leváltották cánt, a spanyol hírszerző központ (CNI) vezetőjét, miután kiderült, hogy több kormánytag telefonját is megfigyelték ismeretlenek a Pegasus nevű kémszoftverrel, írja az MTI. Az igazgató menesztését Margarita Robles védelmi miniszter jelentette be a spanyol kormány ülését követő sajtótájékoztatón, közölve azt is, hogy

a hírszerzés új vezetője Esperanza Casteleiro, eddigi védelmi államtitkár lesz.

Margarita Robles egyike a kormány azon tagjainak, akiknek hivatali mobiltelefonján megtalálták a kémszoftver nyomait. A kabinet a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Pedro Sánchez kormányfő, valamint a védelmi miniszter készülékéről adatokat töltöttek le 2021 májusában és júniusában. Mint azonban kedden kiderült, újabb tárcavezetők is érintettek:

  • Fernando Grande-Marlaska belügyminiszter mobiltelefonját szintén megfigyelték a kémszoftverrel 2021 júniusában,
  • Luis Planas agrárminiszter telefonján viszont sikertelen próbálkozás nyomaira bukkantak

– mondta Isabel Rodríguez kormányszóvivő.

Sajtóhírek szerint Arancha González Laya korábbi külügyminiszter szintén áldozata volt a megfigyelésnek, de ezt az értesülést hivatalosan nem erősítették meg. A kormány az ügyben a központi büntetőbírósághoz fordult és átadta az eddig összegyűlt összes információt. A bíróság titkosította a nyomozást.

A hivatali telefonok vizsgálatára azután került sor, hogy a Citizen Lab kanadai kutatócsoport áprilisban nyilvánosságra hozott jelentése szerint több mint hatvan katalán szeparatista politikus telefonján találtak a kémszoftverre utaló nyomokat.

A CNI most menesztett vezetője múlt hét szerdán zárt ajtók mögött tartott, parlamenti bizottsági meghallgatásán arról tájékoztatta a pártok frakcióvezetőit, hogy a hírszerző központ (CNI) 18 katalán függetlenségi politikust figyelt meg bírósági felhatalmazás alapján. A megfigyeltek közt szerepelt Pere Aragonés jelenlegi katalán elnök is, aki 2021 májusa óta van hivatalban, de kormányzati pozíciót 2018 júniusától tölt be az autonóm tartományban.

Pedro Sánchez miniszterelnök május 25-én a parlamentben ad tájékoztatást a képviselőknek a lehallgatási botrányról. A tagállamokban elszaporodó esetek miatt az Európai Parlament március elején 38 tagú különbizottságot hozott létre a megfigyelő-szoftverek használatának és a lehetséges jogsértések kivizsgálására.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!