A spanyol kormány vizsgál egy jelentést, amely szerint katalán politikusokat hallgattak le Pegasussal

2022. április 26. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

A spanyol kormány bejelentette, hogy kivizsgálja a katalán és a baszk függetlenségpárti vezetők utáni kémkedésről szóló jelentéseket. A kormány arra reagált, hogy a Citizen Lab jelentése nyilvánosságra került: eszerint katalán regionális vezetőket vettek célba az NSO Group Pegasus nevű kémprogramjával.

A kanadai kutatócsoport jelentése szerint 2017 és 2020 között több mint hatvan, többnyire katalán embert hallgattak le a programmal. Az időszak egybeesik a Katalónia 2017-es alkotmányellenes függetlenségi kikiáltása miatti feszültségekkel is.

A jelentés arról ír, hogy vizsgálatuk során legalább 63 olyan katalánt találtak, akiket Pegasussal hallgattak le. Mint írják, „az áldozatok között voltak európai parlamenti képviselők, katalán elnökök, törvényhozók, jogászok és civil szervezetek tagjai is. Néhány esetben a családtagokat is lehallgatták”.

A kormány közölte, hogy „belső ellenőrzés” indult az ügyben. Félix Bolaños spanyol miniszter azt mondta, „a kormánynak tiszta a lelkiismerete és nincs rejtegetnivalója” az ügyben. A katalánok ugyanakkor jelezték, nem elégednek meg a belső vizsgálattal, mert a regionális vezetők szerint „egy ilyen súlyos esethez átláthatóság, őszinteség és felelősségvállalás kell”.

A katalán képviselők tényeket követeltek arról, hogy ki rendelte meg a Pegasust vagy ki tudott róla. A Spanyol kormány és az NSO is tagadta a vádakat, írja az Euronews.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!