Újra kell tárgyalni a költségvetési csalás miatt elítélt pécsváradi polgármester ügyét

2022. május 10. – 16:46

Másolás

Vágólapra másolva

Újra első fokon kell tárgyalni azt az ügyet, amelyben korábban uniós és állami támogatások elcsalása miatt ítélték el Zádori Jánost, Pécsvárad 2014 óta hivatalban lévő független polgármesterét tavaly nyáron. Az MTI szerint a Pécsi Ítélőtábla kedden helyezte hatályon kívül a Szekszárdi Törvényszék elsőfokú ítéletét, a bíróságot egyúttal új eljárásra utasította az ügyben.

„Ez nem azt jelenti, hogy vége van, ez a 2012-re visszavezethető ügy tulajdonképpen elölről kezdődik. Persze az ember valamilyen szinte örül, hogy nem egy negatív döntés lett, ugyanakkor innen még több év olyan eljárás vár ránk, ami nyilvánvalóan nem lesz egy nagy öröm”

így kommentálta a Facebookon Zádori azt, hogy a Pécsi Ítélőtábla eltörölte e korábbi, első fokon meghozott ítéletet.

Ahogy arról korábban a Telex is beszámolt, bűnsegédként és társtettesként elkövetett költségvetési csalás miatt emeltek vádat Zádori ellen egy EU-s és állami támogatásokból összesen másfél milliárd forinthoz jutó, túlárazottan megvalósult csirketelep ügyében, amelyről itt írtunk részletesebben. A polgármestert 2021 júniusában négy és fél év börtönbüntetésre ítélté és több mint 200 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt akkor a Szekszárdi Törvényszék elsőfokú ítélete.

A törvényszék akkori közleménye szerint a pécsváradi polgármester társaival jogtalanul igényelt és hívott le európai uniós és állami támogatásokat állattartó telepek és technológiai berendezések korszerűsítésére, ezzel összesen 714 millió forint vagyoni hátrányt okoztak. Emellett fiktív számlák kibocsátásával több mint tízmillió forinttal károsították meg a költségvetést.

A kedden hatályon kívül helyezett ítélethirdetéskor Zádori azt mondta: „Meg szeretnék nyugtatni mindenkit, hogy nem megyek börtönbe egyelőre, és nem is szeretnék.” Ez ellen az eredeti ítélet ellen aztán a vádlottak, védőik és az ügyészség is fellebbezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!