0

Videóban kelt ki a II. kerületi polgármester a Fővárosi Csatornázási Művek ellen
Őrsi Gergely szerint két hete nem javítják ki az aszfaltsüllyedést a Fillér utcában. Megkérdeztük a céget, állítják, szerdán már kezdenek.
Semelyik ellenzéki frakció nem támogatja, hogy bekerüljön az Alaptörvénybe a háborús veszélyhelyzet
Az első javaslat, amivel az Országgyűlés ebben a ciklusban foglalkozik, rögtön egy alkotmánymódosítás, 2011 óta már a tizedik: Varga Judit előterjesztésével a járvány után is fenntarthatja a kormány...
Olyan jól keresett a futár, hogy a finn hatóságok inkább nem adtak neki letelepedési engedélyt
Minden papírja rendben volt, azonban gyanúsnak találták, hogy futárként ilyen sokat keres. Jogi útra tereli az ügyet.
Emberi állkapcsot is találtak a leapadt nevadai tóban
Ez egy újabb emberi maradvány, más, mint amit a múlt héten egy rozsdás hordóban találtak. Itt egyelőre nincs bűncselekményre utaló nyom.
Az ember, aki rajzversenyekkel ment neki a klímaváltozásnak
2015-ös bezöldülése óta Áder János semmi másról nem beszél annyit, mint a környezetvédelemről, még egy milliárdokból működő alapítványt is létrehozott, hogy azzal óvja meg a bolygót. És hogy mire...
Félti a jogosítványát? Így kérdezheti le büntetőpontjai számát
Eddig napokat vagy akár heteket kellett várni a pontszámokról szóló igazolásra, mostantól elég hozzá egy ügyfélkapu-regisztráció és két percen belül megtudhatjuk, mennyire járunk közel ahhoz, hogy...
Egy hete nem közli a kormány a koronavírusról szóló adatokat
Az NNK szerint jelentősen csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja, de ettől még nem tudjuk, jelenleg mennyien vannak kórházban és lélegeztetőgépen.
Mamilok és omilok hódították meg Szicília útjait
A Giro Magyarország után Szicíliában folytatódik, ahol a bringáséletet nem feltétlenül a profi versenyek jelentik, sokkal inkább a csapatba verődött napbarnított nagypapák vidám tekerése. Helyszíni...
Balásy Gyula cégei zsebelték be a birkózó-Eb-re adott állami támogatás nagy részét
Közel kétmilliárd forintot kaptak, nettó 1,5 milliárd ment rendezvényszervezésre és kommunikációra.
Kövess minket Facebookon is!