0
A világbajnokság egy olyan szám, ami velünk továbbra sem tűnik oszthatónak
Pont odáig értünk a világbajnoki selejtezők végén, ahová az adatok szerint való a futballválogatott. Most kezdődhet újra a reménykedés és fogadkozás, miközben az évekkel ezelőtt beharangozott...
Elrendelték a nyomozást a Városháza nagytétényi telekeladása ügyében
Az ügyben Budai Gyula tett feljelentést befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt.
Márki-Zay: Ha a Fidesz beindítja a voksturizmust, szükséges esetben az ellenzéknek is ezt kell...
A kormány szerint a módosításnak semmi köze választójoghoz.
A Mol szívesen átveszi az árstop miatt bajba kerülő benzinkutak üzemeltetését
A társaság jelezte az ITM-nél, hogy segítenek, ha tudnak. A veszélyhelyzet idejére vonatkozna az átmeneti üzemeltetés.
Závecz: Továbbra is négy százalékponttal vezet az ellenzéki közös lista a Fidesz előtt
A Závecz Research friss közvélemény-kutatása szerint mind a kormány, mind az ellenzék erősödött két százalékkal októberhez képest.
MOK: Ha nem akarunk karácsonyra rengeteg halottat, akkor szigorítás kell
Azt kérik, hogy legyen kötelező a maszk minden zárt közösségi térben, szüntessék be a tömegrendezvényeket, és kössék védettségi igazolványhoz a szórakozóhelyek, éttermek, színházak, mozik látogatását.
Schmitt Pál: A NOB sosem kérte, hogy vegyék ki a lovaglást az öttusából
A NOB volt alelnöke szerint a döntés a szervezet alapszabályába ütközik.
Bankholding: 2024-től már a külföldi terjeszkedés, 2025-től pedig a tőzsde is realitás
Három bankból épül majd egy negyedik. A tagbankok lízingszervezete az Euroleasing nevet viszi tovább. 2022 áprilisától pedig a Budapest Bank fiókok az MKB nevét is felveszik, de átmenetileg a BB-ét...
Keleti Ágnes és Bodrogi Gyula is Budapest díszpolgára lett
A díjátadón Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy Budapest a nemzet fővárosa, amelynek jövője nem múlhat pártszimpátián.
Covid-halálozás: lakosságarányosan Románia most az ötödik a világon
Eddig 53, 6 ezren vesztették életüket a járvány következtében, csak az elmúlt 30 napban 12 ezer ember.









