Elrendelték a nyomozást a Városháza nagytétényi telekeladása ügyében

2021. november 17. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.

Budai befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután a sajtóban megjelent egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél.

A Grébics-ügyben egy nagytétényi, XXII. kerületi, a Nagytétényi út külső részén lévő nagy ipari telekről van szó. Az interneten megtalálható nyilvános dokumentum szerint a 7400 négyzetméteres telket a fővárosi önkormányzat a Grébics Ingatlan Zrt.-nek adta el 2020-ban 101,6 millió forintért. Maga a dokumentum az egyébként fideszes vezetésű XXII. kerületi önkormányzat határozati előterjesztése arról, hogy nem élnek az elővásárlási jogukkal, mert magas az ingatlan ára, ők 74 millióra mérették fel, és amúgy sem akarnak vele mit kezdeni.

A Fővárosi Önkormányzat szerint az ingatlanértékesítéseket transzparensen, az elérhető legnagyobb nyilvánosság előtt, közvetítők igénybevétele nélkül, a saját gazdasági társaságukon keresztül bonyolítják le, és nyilvános üléseken döntenek, mely fővárosi önkormányzati ingatlanok értékesíthetők. Karácsonyék közleménye szerint ezt is így adták el.

Budai Gyula a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza ügy miatt is szóba került, amellyel kapcsoltban itt szedtük össze, hogy hol tartunk.

Hivatali vesztegetés miatt szerdán feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Városháza-ügyben Volner János független országgyűlési képviselő, a nevét viselő párt elnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!