Budai Gyula feljelentést tett egy fővárosi telek értékesítése ügyében

2021. november 12. – 14:39

Másolás

Vágólapra másolva

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tett egy fővárosi ingatlan értékesítése miatt, amelyről a Városháza-ügy körüli sajtóhírekben volt szó.

A kormánypárti képviselő az MTI-nek pénteken elmondta: a sajtóban a napokban jelent meg egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél. Hozzátette: a XII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól. (Itt nem pontosan világos, hogy az MTI és Budai Gyula nem egy XXII. kerületi telekre gondol-e, hiszen korábban egy nehezen kibogozható, meglehetősen koncepciósnak tűnő ügyben egy budafoki telek eladásának ügyével próbáltak zavart kelteni Karácsony körül.)

Budai Gyula közölte: a hangfelvétel és a sajtóban megjelent információk alapján megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe és ott megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért két millió forint „előleget” is elkértek.

A képviselő ezért befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Budai Gyula beszámolt arról is: a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza ügy miatt is szóba került, amellyel kapcsoltban itt szedtük össze, hogy hol tartunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!