Valóban nonszensz, ha Győrnek csak egy alpolgármestere lesz?

Legfontosabb

2024. október 22. – 05:00

Valóban nonszensz, ha Győrnek csak egy alpolgármestere lesz?
Fotó: Pintér Bence / Facebook
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító
Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító
Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító
Gűth Ervin
Pécsi tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Nem Győr az egyetlen város, ahol az alakuló ülésen nem sikerült alpolgármestert választani: Pintér Bence mellett Budapesten Karácsony Gergelynek, Pécsen Péterffy Attilának sincs még helyettese. Győr azért tűnik ki a sorból, mert ha sikerül is alpolgármestert kinevezni, akkor jelen állás szerint az eddigi három helyett csak egy – félállású – helyettese lehet a városvezetőnek. Pintér Bence szerint egyetlen megyei jogú városban sincs hasonló helyzet. A helyi Fidesznek van magyarázata erre, a kérdés az, hogy tényleg extra kiszúrás-e, amit Pintérrel tesznek?

Győrben egy hete tartották az új képviselő-testület alakuló ülését, élén Pintér Bencével, aki civil színekben, ellenzéki támogatással nyert júniusban a fideszes Dézsi Csaba Andrással szemben. Győr nem akarta Dézsit a polgármesteri székben tartani, de a jobboldali szavazóbázis kétharmados többséget biztosított a közgyűlés új Fidesz-KDNP frakciójának. A 22 fős közgyűlésben 14 mandátuma van a Fidesz-KDNP-nek. A másik oldalon a polgármester mellett a helyi ellenzéki összefogásnak (TSZV – LMP–Zöldek – Momentum – MSZP) összesen 3 képviselője, a Borkaival Közösen a Jövőnkértnek 2, a Szentiváni Civileknek és a Civilek Győrért egyesületeknek 1-1 tagja ül az új testületben.

Pintér Bencének tehát masszív jobboldali többséggel kell megküzdenie. Használhatjuk nyugodtan ez utóbbi kifejezést, mert már a régi testület – ami szintén fideszes többségű volt – az utolsó, viharos közgyűlésen olyan szervezeti és működési szabályzatot (szmsz) fogadott el, ami minden lényeges jogkört kivett Pintér Bence kezéből. Ennek jogszerűségét vitatja az érintett, ezért a kormányhivatalhoz és az Alkotmánybírósághoz fordult. A csorbítások közé tartozik az is, hogy a 2002-től egészen mostanáig élő szokásjogot felrúgva, három, illetve négy helyett csak egy, társadalmi megbízatású alpolgármestert vehet maga mellé.

Vessük először össze Győrt a korábbi önmagával

Érdemes mindenek előtt tisztázni, hogy a Győrben tervezett egy alpolgármester a törvényi minimum is egyben. Magyarán az alpolgármesterek számát nullára nem lehet csökkenteni az önkormányzatokról szóló törvény szerint, még egy 50-100 lelkes faluban sem. Amikor például Devecserben a képviselő-testület visszavonta az alpolgármester megbízatását, és négy esetben sem sikerült konszenzusra jutni a polgármesternek és a városatyáknak, a Veszprém Megyei Kormányhivatal a bírósághoz fordult 2016-ban. Ugyanabban az évben történt Vonyarcvashegyen, hogy már csak pár nap volt hátra a bírsággal fenyegető bírósági tárgyalásig, amikor két év után sikerült végre megegyezni az alpolgármester személyét illetően, mert a képviselők minden alkalommal leszavazták a polgármester jelöltjét.

A 130 ezres Győrben sohasem az volt a szokásjog, mint egy faluban vagy egy kisvárosban, így az alpolgármesterek száma 3 volt, de két ciklusban 4-en is segítették az akkori vezető munkáját. Így volt 2002 és 2006 között a szocialista Balogh József vagy 2008 és 2010 között Borkai Zsolt idején. Ezt követően Győrnek 2010-től mindeddig 3 – szinte kivétel nélkül – főállású alpolgármestere volt.

Nem hiúsági kérdés

Pintér megpróbált az alakuló közgyűlésig egyezségre jutni az újonnan megalakuló Fidesz-KDNP frakcióval, élén Fekete Dáviddal – aki egyébként Borkai Zsolt mellett volt Győr alpolgármestere is –, de a frakció eddig nem engedett az szmsz-módosításból és az egy alpolgármesterből. Egy hete le kellett ezért venni a napirendről az alpolgármester-kérdést (valamint a bizottsági tagokét és a tanácsnokokét), ahogy az szmsz módosítást is, ami visszahozta volna a korábbi status quót.

Az nem hiúsági kérdés, hogy ugyanannyi alpolgármesterrel dolgozhasson, mint elődei tették, hanem a gyakorlati munka követeli meg ezt a számot, nyilatkozta lapunknak Pintér Bence a múlt héten. „A hivatali munka során már most százasával írok alá naponta papírokat, és több városvezetői meghívást is vissza kellett utasítanom, mert az időpontok ütik egymást. Az alpolgármesterek ilyen helyzetekben óriási segítséget jelentenének. Mert kivehetnek jogköröket egy polgármester kezéből. Bizonyos kérdésekben és tárgyalásokon gazdasági, szociális vagy egyéb témában csak a polgármester vagy az általa megnevezett helyettes, alpolgármester dönthet.”

Győrben Kósa Rolandot (j) említik esélyes alpolgármester-jelöltnek – Fotó: Laczó Balázs/Telex
Győrben Kósa Rolandot (j) említik esélyes alpolgármester-jelöltnek – Fotó: Laczó Balázs/Telex

Pintér visszautasítja Fekete Dávidnak azt a mondatát, miszerint ő „bukott baloldali politikusoknak” akarna lehetőséget adni, és

fenntartja az igényét két belsős és egy külsős alpolgármesteri helyre. Nyitott arra is, hogy a három hely egyikét a Fidesz-KDNP delegáltja foglalja el,

de erre nem sok az esély, miután Fekete Dávid egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy a frakció döntése alapján nem akarnak részt vállalni a városvezetésben. (Ilyen helyzet egyszer már előfordult Győrben, a szocialista Balogh József mellett a most leváltott, fideszes Dézsi Csaba András volt az egyik alpolgármester 1998 és 2002 között.)

Úgy tudjuk, a héten is tárgyaltak a felek, Pintér Bence a Telexnek ugyanakkor kijelentette, hogy bármi is lesz a folytatásban, „a város működtetését vállaltam öt évre, ezt pedig akkor sem engedem el, ha tizenhat órát kell dolgoznom azért, hogy aznap is a munka végére érjek”. Nyilván valamivel egyszerűbb lesz a dolga, ha legalább egy alpolgármestert kap maga mellé, még egyszerűbb lenne, ha többet kapna. De – hangsúlyozzuk – jelen állás szerint csak egyre van kilátása.

Egy alpolgármestert megszavaz a Fidesz

„A Fidesz-KDNP győri képviselőcsoportja tiszteletben tartja a választás eredményét és mindent megtesz annak érdekében, hogy a város működőképessége biztosított legyen. Ezt a magatartást várjuk el a megválasztott polgármestertől is” – mondta Fekete Dávid. A frakcióvezetőtől azt kérdeztük, miért gondolja úgy a Fidesz-KDNP, hogy mostantól elég lesz egy alpolgármester, és hajlandók-e alkura? Fekete Dávid megismételte, amit az alakuló ülésen is mondott, hogy készek megszavazni Pintér Bence alpolgármester-jelöltjét, „függetlenül attól, hogy nem értünk egyet az általa megnevezett személlyel”.

„Jeleztük a polgármesternek, hogy amennyiben talál olyan további személyt, akiben konszenzus van közöttünk, nem zárkózunk el egy második alpolgármester megválasztásától sem”

– tette hozzá Fekete Dávid, de aztán úgy folytatta, hogy „mivel korábban Pintér Bence telekürtölte a nyilvánosságot azzal, hogy minden jogkörétől megfosztotta a közgyűlés (ami egyébként nem igaz), kérdés, hogy mi indokolja szerinte további alpolgármester(ek) választását.”

Pintér Bence azt válaszolta, hogy „nem rajtunk fog múlni, hogy Győrben ismét a város működőképességéhez szükséges három alpolgármester legyen”.

Kérdésünkre megerősítette még azt is Fekete Dávid, hogy a frakció „egyetlen tagja sem kíván alpolgármesterként dolgozni Pintér Bence mellett”. A választói akaratot a közgyűlésen és a bizottságokon keresztül kívánják érvényre juttatni, „és nagyon bízunk benne, hogy a polgármester sem kívánja akadályozni a közgyűlés munkáját, a közgyűlési döntések végrehajtását.”

Győr kontra megyei települések

Pintér kijelentése, hogy nincs még egy megyei jogú város, ahol csak egy félállású alpolgármester lenne, Győr-Moson-Sopron másik megyei jogú városára, a 61,5 ezer lelkes Sopronra nézve igaz. Ott két főállású, fideszes alpolgármester dolgozik és tanácsnok is segíti a munkát. A nem megyei jogú városok közt a 35,1 ezres Mosonmagyaróváron 1 társadalmi megbízatású, a 9,6 ezres Csornán 1 főállású, a 10 ezres Kapuváron 2 társadalmi megbízatású alpolgármester dolgozik.

De még egy 1600 fős falut is tudunk mondani a Szigetközből, ahol a polgármester két társadalmi megbízatású alpolgármestert vett maga mellé. Ezt vita és ellenvetés nélkül el is fogadta a testület, Bezenye polgármestere, Márkus Erika a Telexnek négy okkal is megindokolta a határozatot:

  • A Paprét nevű településrész Bezenyétől 4 kilométerre fekszik, és csak ily módon érzik megfelelően lefedettnek és ellátottnak.
  • Jelentős számú a horvát nemzetiségi kisebbség, és a hagyományosan jó együttműködést tovább erősíti, hogy az egyik alpolgármester egyben a horvát helyi nemzetiségi önkormányzat elnöke is.
  • Nem sok évvel a nagy Covid-járványok után biztonságosabbnak látta a vezető, ha nem állhat elő olyan helyzet a településen, hogy egyszerre betegszik meg a polgármester és egyetlen helyettese.
  • És végül: mert jobban tudják ellátni feladatukat az alpolgármesterek, ha nem mindenhez kell érteniük, hanem ki-ki a saját területeit látja el – osztotta meg velünk álláspontját Márkus Erika.

Győr és a hasonló városok

Pécsen sem sikerült első körben alpolgármestereket választani a keddi alakuló ülésen, pedig a város nagy többséggel újraválasztott ellenzéki polgármestere szintén hármat szeretne. A sikertelenség oka, hogy Péterffy Attila ellenzéki csapatának ezúttal nincs kényelmes többsége, csupán 10 szavazattal számolhat, a legtöbb képviselője a kormánypártoknak lett. De döntő többsége senkinek sincs, így a kisebb, egy-egy képviselővel a huszonöt fős közgyűlésbe jutó szervezetnek is van hatása az ügyekre. Ez is történt: a 11 kormánypárti képviselő eleve nem vett részt az alpolgármesterek titkos választásán, velük tartott Péterffy Attila egykori szövetségese, az ex-DK-s ex-alpolgármester, Bognár Szilvia is. Így már csak elméleti esély volt a korábbi alpolgármesterek újraválasztására.

Zag Gábor (DK) csupán egy szavazattal maradt le Pécsen az alpolgármesteri posztról – Fotó: Gűth Ervin
Zag Gábor (DK) csupán egy szavazattal maradt le Pécsen az alpolgármesteri posztról – Fotó: Gűth Ervin

A DK-s Zag Gábor 12, míg a külsős, gazdasági ügyekért felelős Ruzsa Csaba csak 11 szavazatot gyűjtött be. A megválasztásukhoz 13 kellett volna. Péterffy Attila ígérete szerint a következő közgyűlésre is behozza ezt a témát, várhatóan egy harmadik jelölttel kiegészítve. Azonban, hogy ki lesz, egyelőre rejtély, ahogy az is, hogy milyen stratégiával szeretné a jelöltjeit megválasztatni?

Szegeden is három alpolgármester dolgozik, Binszki József a Demokratikus Koalíció szegedi választókerületének vezetője, Kovács Tamás a Párbeszéd politikusa, Nagy Sándor pedig momentumos, bár karrierjét egykor az SZDSZ-ben kezdte, és már 1994 óta önkormányzati képviselő. Mindhárman az előző ciklus második fele, 2022 óta alpolgármesterek.

Az új közgyűlés október elején megtartott alakuló ülésén Botka László előterjesztése alapján mindhárom alpolgármestert egyhangúlag támogatták a képviselők, a Fidesz-KDNP és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt frakciója is. Ebben szerepe lehet a bizottsági tisztségek arányos elosztása mellett annak is, hogy Botka polgármesterként 67,7 százalékos győzelmet aratott, a 19 egyéni körzetből pedig 18-ban az őt támogató Összefogás egyéni jelöltje nyert a nyári választáson. A Fidesz-KDNP-nek hét képviselője van csak. Szegeden az szmsz szerint is három, gazdasági, városfejlesztési és várospolitikai alpolgármester dolgozhat a városban.

Az október 4-i alakuló ülésen egymás mellett, balról jobbra: Kovács Tamás gazdasági, Binszki József várospolitikai és Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, a kép jobb szélén Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő – Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex
Az október 4-i alakuló ülésen egymás mellett, balról jobbra: Kovács Tamás gazdasági, Binszki József várospolitikai és Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester, a kép jobb szélén Szabó Sándor MSZP-s országgyűlési képviselő – Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder / Telex

Tarlós szerint nonszensz, ami Budapesten van

A budapesti főpolgármester sem kapott többségi támogatást arra, hogy a helyettesét maga választhassa meg. Karácsony Gergely Kiss Ambrust szeretné helyettesének, de ebben nem egységes a pártok véleménye. Karácsony arról beszélt, együtt tudna működni Vitézy Dáviddal is, ha Kiss Ambrust is helyettesévé jelölhetné ki. „Nonszensz, hogy Karácsony Gergely főpolgármester egyetlen helyettesét se jelölhesse ki, miközben az a javaslat, hogy a nyakára ültessék az ellenfelét” – mondta Tarlós István korábbi főpolgármester az Atv.hu-nak az utódja helyzetről.

Mi az alpolgármester feladata?

Az önkormányzati törvény 74. paragrafusa határozza meg: a képviselő-testület a polgármester javaslatára, titkos szavazással, minősített többséggel választja meg a polgármester munkájának segítésére. A képviselők több alpolgármestert is elfogadhatnak, de legalább egy alpolgármestert a saját tagjai közül választanak. Több alpolgármester esetén a polgármester bízza meg általános helyettesét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!