Félállású alpolgármestert sem tudott elfogadtatni Győr új városvezetője a fideszes többséggel

2024. október 11. – 18:07

Félállású alpolgármestert sem tudott elfogadtatni Győr új városvezetője a fideszes többséggel
Fekete Dávid, a győri Fidesz–KDNP frakcióvezetője – Fotó: Laczó Balázs/Telex
Sudár Ágnes
Sudár Ágnes
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

„Szerettem volna, hogy ne csak a polgármester tegye le az esküt, hanem az alpolgármesterek is, illetve megválasszuk a bizottsági elnököket, valamint a tanácsnokokat, de erre most nem kerül sor” – jelentette be a napirend módosítását Pintér Bence, Győr új, civil és ellenzéki támogatással megválasztott polgármestere a pénteki alakuló közgyűlés legelején. Győr városvezetője ismét bejelentette, hogy az előző testület által elfogadott szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosítása miatt törvényességi felülvizsgálatot kért a kormányhivataltól és az Alkotmánybíróságon is.

„Nincs még egy olyan megyei jogú város, ahol mindössze egyetlen, félállású alpolgármesterrel dolgozhat együtt a városvezető. Csak nálunk lesz ilyen, ha sikerül majd megválasztani”

– tette hozzá. Győrben az előző ciklusban, amit még a fideszes Dézsi Csaba András vezetett, három főállású alpolgármester dolgozott a városvezető mellett. Ezen módosított az szmsz és redukálta a hármat egyre.

A győri alakuló ülésen az volt a terv, hogy az egyetlen – társadalmi megbízatású – alpolgármestert megválasztják, de ez nem sikerült. Annak ellenére sem, hogy hét közben Pintér Bence és a Fidesz–KDNP frakcióvezetője többször tárgyalt. Erről az utóbbi, Fekete Dávid péntek délelőtt azt mondta, nem minden kérdésben tudtak megegyezni.

Fidesz: Mindenhez nem asszisztálunk

Fekete úgy fogalmazott az önkormányzati média tudósítása szerint, hogy jó lenne, ha a győriek mindennapjait érintő problémákról tárgyalhatna a polgármesterrel, és nem arról, hogy „Pintér Bence kit milyen pozícióba akar elhelyezni. Ahhoz nem tudunk asszisztálni, hogy a baloldal bukott politikusai bármilyen módon lehetőséget kapjanak a következő időszakban, hiszen a győriek nem erre szavaztak”. Fekete Dávid vélhetően Pollreisz Balázs MSZP-s poltikusra célozhatott, aki az előző ciklusban még tagja volt a testületnek, de most nem jutott be. Viszont a kampány során támogatta Pintér Bence polgármesteri kampányát, vissza is lépett a javára.

Az alakuló közgyűlésen a Fidesz–KDNP frakcióvezetője annyit tett hozzá, hogy a választás eredményét elfogadják és tiszteletben tartják, de a választóktól arra kaptak felhatalmazást, hogy a többségükkel a város érdekét szolgálják.

„A kampány véget ért. És nem tett jót a győrieknek. Fejezzük be, temessük be azokat az árkokat, amelyek ez idő alatt keletkeztek”

– mondta Fekete Dávid. Azt is bejelentette, hogy most még nem, de később – bár nem értenek egyet az alpolgármester személyével – meg fogják őt választani. Addig azonban a még nyitott kérdéseket le kell zárniuk.

Egyelőre tehát polgármestere már van Győrnek, alpolgármestere azonban nincs. Nem választották meg a bizottsági tagokat, illetve a leendő tanácsnokokat sem. A képviselői eskük után a Fidesz–KDNP-frakció tagjai nem, de Dézsi Csaba András és Borkai Zsolt korábbi polgármester lekezelt Pintér Bencével.

Borkai visszatért a közgyűlésbe

Hogy értsük: az új közgyűlésnek tagja lett Borkai Zsolt is, aki júniusban polgármesterjelöltként elindult a választáson. A harmadik helyen végzett Pintér Bence és Dézsi Csaba András mögött, de úgy érzi, ezzel az eredménnyel őt a győriek rehabilitálták. A botrányába 2019-ben belebukó volt városvezető visszatér tehát a helyi közéletbe. Civil egyesülete még egy embert juttatott a közgyűlésbe: Hajtó Pétert, aki több akciójával szerzett magának országos ismertséget, a káromkodása mellett például a tűzcsappal vívott küzdelemével.

Kikerült viszont a testületből korábbi fideszes alpolgármester, Radnóti Ákos, akit Hajtó gyanúsított meg azzal, hogy egy ügy miatt „zsarolhatóvá vált”. Ez máig nem bizonyosodott be, Radnóti azonban tavaly decemberben lemondott az alpolgármesteri tisztségéről, a júniusi választáson pedig már képviselőként sem indult. Az elmúlt napokban a Facebook-profilját is törölte, ami azért szembetűnő változás, mert majdnem olyan aktív volt ott korábban, mint a közösségi hálót rendszeresen használó Dézsi Csaba András.

Masszív többséggel szemben

Pintér Bence a hét elején jelentette be, hogy a kormányhivatalhoz és az Alkotmánybírósághoz fordul a „bosszú szmsz” miatt . Az szmsz-t, ami megköti a kezét, az azóta leköszönt képviselő-testület fogadta el szeptember 24-én, a meglehetősen viharos közgyűlésen. Pintér tömeget vitt akkor is a városházára, de az előterjesztés a fideszes többségű győri közgyűlésen simán átment.

Dézsi Csaba András júniusban ugyan elbukta a polgármester-választást, de a Fidesz-KDNP ettől még tarolt Győrben, az új polgármesternek ezért masszív jobboldali többségű városi közgyűlés élén kellene irányítania a várost. Hogy egy „bosszú szmsz” milyen döccenőket okozhat, az a héten Mosonmagyaróváron már megmutatta magát: közgyűlési döntés kellett már ahhoz is, hogy a helyi óvodába két porszívót tudjanak vásárolni 63 ezer forintért.

Székfoglaló beszédében Pintér Bence azt mondta, a célja egyszerű és világos: rendbe tenni és élhetővé alakítani a várost. Átláthatóságot ígért, ahogy a kampányában többször is, korábban újságíróként is ezért küzdött. A lakhatás fejlesztését elengedhetetlennek gondolja, az autóipar kapcsán elmondta, hogy nagyon fontos Győrnek, de a megyeszékhelynek több lábon kell állnia. Beszélt a „zöld iparvárosról” is, a kultúra székhelyéről, ahol a Győri Nemzeti Színházat fel kell újítani. A legsürgetőbb feladat ugyanakkor a közbiztonság fejlesztése. „Emellett tisztességesen meg kell fizetni, a gyerekeinkről, az idősekről gondoskodó szakembereket.”

„A polgármesternek és a közgyűlésnek meg kell hajolnia a népakarat előtt, mert mi szolgálatra jelentkezünk” – zárta székfoglalóját Győr új polgármestere.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!