Úgy megkötötte a régi vezetés az új polgármester kezét, hogy két porszívó beszerzéséhez is közgyűlési döntés kellett

2024. október 9. – 17:25

Úgy megkötötte a régi vezetés az új polgármester kezét, hogy két porszívó beszerzéséhez is közgyűlési döntés kellett
Szabó Miklós hivatalba lépett polgármesternek már az alakuló ülésre módosító indítványt kellett vinnie egy 63 ezer forintos óvodai beszerzés miatt – Fotó: Szabó Miklós Facebook-oldala
Cséfalvay Attila
Cséfalvay Attila
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Elromlott a mosonmagyaróvári Ostermayer óvoda porszívója, két újra lenne szükség, ám ezt már közgyűlés elé kellett vinni, miután a nemrégiben búcsúzó képviselő-testület módosította a helyi szervezeti és működési szabályzatot úgy, hogy a polgármesternek alig maradjon saját hatáskörben meghozható mozgástere. Emiatt a szerdai alakuló ülésre sürgősségi indítványt terjesztett be a városvezető az ovi 63 ezres beszerzéséről.

Egy konkrét, alapjaiban csip-csup ügy mutatta meg Mosonmagyaróváron, mit jelent a városvezetésnek a nemrégiben meghozott szmsz-módosítás (hasonló helyzet alakult ki Győrben és Budapesten is). Ahogy arról a Telexen is írtunk, októbertől Mosonmagyaróvárt új polgármester vezeti, az ellenzéki összefogás támogatásával megválasztott Szabó Miklós, akinek ugyanakkor nem lesz többsége: a 15 fős képviselőtestületben civil egyesülete, a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) a polgármesterével együtt hét mandátumot szerzett.

Szeptember közepén az átadás-átvétel előtti utolsó testületi ülésen az akkori fideszes többségű testület úgy módosította az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), hogy az az új városvezető szerint ellehetetleníti a város működését, jócskán megcsorbítja a saját hatáskörű jogköreit, lassítja az önkormányzat munkáját, többletterhet ró a hivatalra. Ezt a szerdai alakuló testületi ülés sürgősségi indítványában benyújtott példa is mutatja.

Szabó Miklós szerint ez az indítvány annak köszönhető, hogy az szmsz módosítása miatt most „nincs jogom átcsoportosítást végezni ilyen esetben. Ahhoz, hogy a gyerekek ne a porban henteregjenek, be kell szerezni a két porszívót. Ez nem provokáció: a helyzetet nem mi idéztük elő” – mondta.

A polgármesteri székét átadó fideszes Árvay István szerint viszont ne 63 ezres porszívókkal próbálják a nyulat kiugratni a bokorból. „Nem hiszem, hogy ne lett volna egy kölcsönporszívó” – indokolt. A sürgősségi indítvány szerinte arra világít rá, meg kell alkotni egy olyan szmsz-t, ami az önkormányzat sajátja. Emellett érdemi tárgyalásokat sürgetett a városvezetéssel, akárcsak Szabó Miklós a Fidesz-frakcióval.

A porszívóvásárlást végül a testület egyhangúlag megszavazta, megveheti az óvoda a két porszívóját.

Érdekesség, hogy az ülésen a Fidesz képviselői is megszavazták (bár nem tartották alkalmasnak) a momentumos Balázs Endrét alpolgármesternek.

A testületi ülésen egyébként Széles Sándor vármegyei főispán is részt vett. Ez azért is érdekes, mert Szabó Miklós korábban bejelentette, az szmsz módosítása jogilag is kifogásolható, ezért a főispánhoz fordult, hogy törvényességi felügyeleti eljárást indítson a kérdésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!