Itthon a NER fontos embereként, külföldön inkább műgyűjtő mecénásként ismerik Száraz Istvánt

2024. március 14. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Száraz István a jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a barátjaként a NER legfelsőbb köreiben mozog, az MNB és alapítványai körüli ügyletekből gazdagodott meg. Párizsban és Londonban viszont elsősorban nem erről, hanem arról ismerik Szárazt és párját, Molnár Dórát, hogy műgyűjtőként kortárs magyar és külföldi művészeket támogatnak. Ebben a minőségükben illusztris társaságokban is megfordulnak – írja a Szabad Európa több forrás alapján.

A lap megkeresésére Molnár Dóra és Száraz István azt írta: gyűjteményük építésében „már évek óta cél a fiatal és középgenerációs magyar művészek támogatása, nemzetközi kontextusba helyezésük regionális és európai szinten”.

A Szabad Európa birtokában lévő adatok szerint Szárazék gyűjteményében olyan nevek szerepelnek, mint Keserü Ilona, Keresztes Zsófia, Tót Endre, Lakner László, a külföldiek közül pedig Giulia Andreani, Sheila Hicks, Anna Hulačová, Alicja Kwade, Hannah Levy, Georg Karl Pfahler, Tomás Saraceno, Andra Ursuţa.

A párost a Spengler Katalin–Somlói Zsolt házaspár karolta fel és mutatta be a közegnek. A lapnak Somlói Zsolt megerősítette, hogy valóban segítik eligazodni Szárazékat a kortárs művészeti közegben. A Spengler–Somlói-páros a kilencvenes évek óta gyűjt, övék az egyik legnagyobb kortárs gyűjtemény az országban, kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkeznek.

Somlói szerint Szárazéknak valóban fontos, hogy emeljék a kortárs közeg színvonalát, és erre a saját pénzükből is hajlandók áldozni. „A két évvel ezelőtti Velencei Biennálén a magyar megjelenés sem lett volna olyan nívós, mint amilyen lett, ha Szárazék nem állnak bele, és nem rendeznek egy színvonalas fogadást. Világlátott fiatalok, nemzetközi szinten mozognak, erős a vizuális kultúrájuk, és minőségi igényük van” – mondta a Szabad Európának.

A Szabad Európa forrásai szerint bár a Száraz–Molnár-páros a hazai kortárs művészeti közegben nem annyira aktív, külföldön annál inkább. A 2023-as London Gallery Weekenden (ez a legnagyobb kortárs művészeti esemény a brit fővárosban) például a VIP-programok között szerepelt „a fiatal magyar gyűjtő, Molnár Dóra és Száraz István gyűjteményének meglátogatása”.

Molnár és Száraz tagja a párizsi Pompidou Központ Baráti Körének és a múzeum közép-európai akvizíciós bizottságának is. Az ilyen akvizíciós bizottságok tagjai nemcsak javaslatokat tesznek a múzeumnak arra, mivel bővítse gyűjteményét, de saját vagyonukból is áldoznak arra, hogy új műtárgyakat vásároljon az intézmény. Ezt a pozíciót így fel lehet használni arra, hogy egyes, akár magyar művészeket hozzásegítsenek az őket megillető elismeréshez – írja a Szabad Európa. A tagság természetesen kiváltságokkal is jár, Szárazék például 2022-ben és 2023-ban is részt vettek a múzeum baráti körének éves gálavacsoráján.

„A Centre Pompidou Baráti Körének, valamint Kelet-közép-európai Akvizíciós Bizottságának tagjaiként egyrészt szeretnénk a saját ismereteinket bővíteni és mélyíteni a nemzetközi kortárs képzőművészet területén, másrészt pedig hisszük, hogy a magyar kortárs képzőművészet nemzetközi intézményi támogatásán keresztül hozzájárulhatunk hazánk nemzetközi kulturális kapcsolatainak bővítéséhez is” – közölte Száraz István és Molnár Dóra a Szabad Európával.

Száraz tagja annak a gyűjtői körnek is, amely kortárs művek vásárlásához segíti hozzá a Magyar Nemzeti Galériát (MNG).

A pár tagjai közül egyébként inkább Molnár az, aki igazán érdeklődik a kortárs művészet iránt. Molnár járt a BÁV becsüstanfolyamára, és beiratkozott a londoni Sotheby’s Institute of Art online kortárs képzőművészeti képzésére is. Jelenleg ennek a kurzusnak a mesterképzésére jár – közölte a Szabad Európával. „A kortárs képzőművészettel komolyabban belső indíttatásból kezdtem el foglalkozni. Szerettem volna a közös műgyűjtésünket, illetve a Pompidou Kelet-közép-európai Akvizíciós Bizottságában vállalt szerepemet szakmai képzésekkel kiegészíteni.” Szakmai célja saját bevallása szerint „a saját ismereteim bővítésén túl a magyar kortárs képzőművészet minél szélesebb körű támogatása a hazai és a nemzetközi művészeti színtéren”.

Az elmúlt években a Száraz–Molnár-páros Londonba tette át székhelyét, gyűjteményüket is ott tartják. De itthon is működtetnek kiállítóteret, méghozzá a NER egyik kedvenc éttermében, a Felixben. Itt nyílt meg 2021-végén az AQVA kiállítótér, amelyeknek művészeti koordinátora Molnár Dóra. Molnár Dóra megfogalmazása szerint „e kiállítások elsődleges célja a szélesebb – nem csak műértő – közönség elérése és megszólítása a művészeti kollaborációkon keresztül”.

Arról, hogy milyen vagyonokat szerzett meg Száraz István baráti kapcsolatai révén, a Direkt36 írt részletesen tavaly év elején. A G7 összesítése alapján 2022 végén kábé 2664 milliárd forintot kezelhettek a hazai magántőkealapok, és a pénz kétharmada négy embernél koncentrálódik: Mészáros Lőrinchez 716 milliárd, Jellinek Dánielhez 589 milliárd, Száraz Istvánhoz 323 milliárd, Tiborcz Istvánhoz pedig 207 milliárd forint tartozhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!