Amikor legutóbb ennyire kínos ügybe keveredett köztársasági elnök, három hónapos huzavona és lemondás lett a vége

Február eleje óta hangos a magyar közélet Novák Katalin kegyelmi botrányától. A köztársasági elnök azóta sem magyarázta meg, miért adott kegyelmet a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, akit azért ítélt börtönre a bíróság, mert a pedofil igazgató áldozatait fenyegetéssel és zsarolással próbálta rávenni a vallomásuk visszavonására. Mivel a Fidesz évek óta a gyermekvédelmet tartja az egyik fő küldetésének, és erre hivatkozva mossa össze olykor a politikai ellenfeleit vagy a hívei felé mutatott aktuális ellenségképet a pedofíliával, az eset különösen kínos a kormánypártnak.

Néhány napos csend és zavaros kommunikáció után Orbán Viktor előállt egy alkotmánymódosítási javaslattal, amivel Novák Katalint egészen megalázó helyzetbe hozta: ki kellett mondania, hogy „jó szívvel írja alá” az alaptörvény módosítását, ami biztosítja, hogy többé ne lehessen olyat tenni Magyarországon, amit ő maga tett. Azt, hogy mi lesz a köztársasági elnök további sorsa, valóban vége-e a politikai karrierjének ezzel, ahogyan Török Gábor politológus jósolja (és mi lesz Varga Judittal, aki igazságügyi miniszterként a kegyelmi kérelmet a köztársasági elnök elé felterjesztette, majd aláírta), egyelőre nem tudni.

Ezen a ponton azonban érdemes felidézni a legutóbbi esetet, amikor a Fidesz által megszavazott és a kormánnyal szorosan együttműködő köztársasági elnök súlyos botrányba keveredett. Fontos kiemelni, hogy itt nem Schmitt Pál plágiumügye és Novák Katalin elnöki kegyelme között keresünk párhuzamokat, hanem abban, ahogyan a két esetet kezelte a kormány, a Fidesz holdudvara, a hozzá közel álló média, és amilyen hullámokat ez a két ügy a közéletben vetett.

Bulvárkacsától a lemondásig

2012. január 11-én jelent meg a HVG „Súlyos plágiumgyanú Schmitt Pál doktori értekezése körül” című cikke, ami leleplezte, hogy az akkor másfél éve hivatalban levő köztársasági elnök 1992-ben készült doktori disszertációjának nagy része egy az egyben egy bolgár sportkutató nyolcvanas években írt tanulmányából lett átemelve. A lap hónapokig tartó nyomozás után írta meg a cikket, Lausanne-ba is elutaztak az eredeti bolgár tanulmány nyomában, elemezték a két szöveget, a fordítási hibákat, míg elég bizonyítékot nem találtak a plágiumra. A témára ráugró újságírók egy héten belül újabb plagizált részeket találtak a disszertációban: a régi Index írta meg, hogy egy német sportpszichológus egyik könyvéből is többoldalnyi szó szerinti fordítás szerepel Schmitt Pál doktori értekezésében.

A köztársasági elnök helyzete ekkor már abszolút védhetetlennek tűnt, mégis csak majdnem három hónapos huzavona után, április 2-án jelentette be a lemondását. Ezzel ő lett a rendszerváltás utáni korszak első és máig egyetlen magyar köztársasági elnöke, aki lemondott a hivataláról. Érdemes azonban kicsit részletesebben is végigvenni, hogyan jutott eddig az ügy a botrány kirobbanásától.

Schmitt január 18-án, azaz egy héttel a cikk megjelenése után reagált először, a Kossuth rádiónak adott interjújában tagadott minden vádat, és azt mondta, a disszertációja „törzsadatokra épül, amelyek bárhol fellelhetők”, és az irodalomjegyzékben is feltüntette forrásként a bolgár kutató munkáját. A rádió riportere nem is kérdezett bele mélyebben a témába.

A kormány tagjai hallgatásba burkolóztak, egyedül Szijjártó Péter (akkor még a miniszterelnök szóvivőjeként) mondott annyit közvetlenül a botrány kirobbanásakor:

„Méltatlan bulvárkacsával nem kívánunk foglalkozni.”

Pár héttel később Kövér László kontrázott rá erre: „Legyen bármilyen kimenetele ennek az ügynek, az nem Schmitt Pálról szól, még csak véletlenül sem szól Schmitt Pál tudományos teljesítményéről, az ennek a kormányzó erőnek a lejáratására irányuló szándékról szól.”

A botrány egyre dagadt, az Index egyre újabb gyanús részleteket fedett fel a doktori disszertációban, és márciusban már szó szerint a fél ország Schmitten röhögött, futószalagon születtek a mémek, elterjedt a „pálgium” és a „Plagi bácsi” kifejezés, és előkerült az az évekkel korábbi eset is, amikor egy üdvözlőkártyán sikerült egy l betűvel írnia az, hogy „államfő”. Az ellenzék folyamatosan tiltakozott, Schmitt lemondását követelték.

Schmitt azonban váltig tagadott, annak ellenére, hogy az érveit rendre szétszedte és cáfolta a sajtó. Amikor például azt mondta, hogy a korabeli szabályok szerint nem kellett lábjegyzeteket készítenie a dolgozathoz, amiben feltüntette volna az idézetek eredetijét, az Origo derítette ki, hogy az évfolyamában a későbbi köztársasági elnök volt az egyetlen, aki a disszertációjában nem lábjegyzetezett. (Igen, az Origo, bármennyire is nehéz ezt ma már elképzelni.)

Az egyetem vizsgálatot indított, és március végére el is készült a tényfeltáró bizottság közel 1200 oldalas jelentése. Ez megállapította, hogy a dolgozat „szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul”, és ugyan nem felel meg a formai és tartalmi követelményeknek, a leadásakor „megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának”. Ezzel gyakorlatilag az egész felelősséget rátolták az egykori Testnevelési Egyetemre, ami 2000-ben olvadt be a Semmelweis Egyetembe (aztán 2014-ben vált ki és működik azóta is önálló intézményként).

A bizottság a jelentést elküldte a nemzeti fejlesztési miniszternek, Réthelyi Miklósnak, aki azt visszaküldte az egyetemnek, mondván, nem illetékes az ügyben. Az egyetem erre azt mondta, csak a miniszternek van jogosultsága a doktori cím visszavonására, nekik nem. Schmitt pedig azt mondta, esze ágában sincs lemondani, sőt,

„a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel: akkor is igazam volt húsz évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint”.

Ezt a jelentés szövegének arra a részére alapozta – nem kicsit kiforgatva az eredeti mondanivalót – ami szerint annak idején nem feltétlenül tudta, hogy amit tesz, az plágium, és az egyetem részéről kellett volna valakinek figyelmeztetnie.

Az ügy itt már komoly nemzetközi figyelmet kapott, az egyik német professzor például, akinek a munkáiból 17 oldalnyit plagizált Schmitt, felháborodottan nyilatkozta tele a világsajtót azzal, hogy nevetséges és nonszensz az egész ügy.

Március 29-én aztán összeült az egyetem doktori tanácsa, és a jelentés kvázi felmentő ítéletével szemben megszavazta Schmitt Pál doktori címének visszavonását. Másnap Schmitt bement a köztévébe, és egy 13 perces interjúban kifejtette, hogy mindvégig becsületesen járt el, harcolni fog az igazáért, és ugyan nem indít pert az egyetem ellen, újra nekifut a PhD-fokozat és a doktori cím megszerzésének (ez azóta sem történt meg). Az interjú azonnal legendássá vált a riporter újságíróhoz méltatlan, az interjúalannyal nyíltan rokonszenvező, támogató, szervilis viselkedése miatt. Azaz nagyjából olyan volt, mint ma Orbán bármelyik pénteki interjúja a Kossuth Rádióban.

Schmitt azt is elmondta, hogy szerinte az egyetemnek nem volt joga megfosztani őt a doktori címtől. Az egyetem rektora, Tulassay Tivadar másnap bejelentette a lemondását, arra hivatkozva, hogy az egyetemet magára hagyták az ügyben, és a minisztérium felől olyan bizalomvesztést tapasztal, ami rajta keresztül a Semmelweisnek árt.

Mivel mindenki azt gondolta, hogy az interjúban Schmitt le fog mondani az államfői posztról, a nyilatkozata csak olaj volt a tűzre az amúgy is felfokozott hangulatban. Aznap este már tüntetésen követelték a lemondását a Sándor-palota előtt.

Április másodikán végül Schmitt a parlamentben napirend előtti felszólalásában mégis bejelentette, hogy lemond a köztársasági elnöki címről. Azt továbbra is tagadta, hogy bármi szabálytalant tett volna, és belengette azt is, hogy mégiscsak jogi útra tereli a doktori címe ügyét. A lemondását azzal indokolta, hogy a botrány megosztja az embereket, és ezért a személye nem képes többé kifejezni Magyarország és a nemzet egységét.

Baloldalizástól az alkotmánymódosításig

Schmitt lemondása után azonban csak még inkább fokozódott az a folyamat, ahogyan a Fidesz a köztársasági elnöki poszt jelentőségét fokozatosan kiüresítette és a saját ellenőrzése alá vonta: Schmitt utódja átmenetileg Kövér László, majd tíz éven át a Fidesz által megszavazott Áder János, a párt egyik ikonikus arca lett. Az ő utódjaként pedig egyenesen egy miniszteri székből került a Sándor-palotába Novák Katalin.

Novák kegyelmi botrányát most fegyelmezettebben kezeli a Fidesz és médiagépezete, mint annak idején Schmittét – már csak azért is, mert azóta épült ki igazán ez a gépezet –, de láthatóan így is időbe telt, mire megtalálták a kommunikáció irányát. Ezt már az is jelzi, hogy a Fidesz első hivatalos reakciójára négy napot kellett várni: kedden Kocsis Máté frakcióvezető annyival intézte el a témát, hogy „a kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele vagy sem”, és egyébként is „álljunk meg egy pillanatra”, mert: baloldal.

Ezután a kormány igyekezett távol maradni az ügytől, és a kézi vezérelt médiára és influenszerekre bízták annak kommunikációját. Pénteken viszont már az addig csak baloldalozó Kocsis Máté teljesen más hangnemben nyilatkozott: egy héttel a kegyelmi ügy kirobbanása után már azt mondta, ennek a helyzetnek nem lett volna szabad előállnia, a bírálatoknak van alapjuk, és jó lenne tudni, hogy mi állt az államfő kegyelmi döntése mögött.

Eközben mintha a kormányközeli médiát is állva hagyták volna. A botrány kitörésének estéjén a Magyar Nemzet még névtelen cikkben mentegette a pedofil igazgató ellen valló gyerekeket a vallomásuk visszavonására kényszerítő, Novák által felmentett férfit, sőt az elítélésével kapcsolatban koncepciós eljárást emlegetett. A cikk már a címében is azt állította, hogy álhírekkel támadják a köztársasági elnököt, hiszen Novák nem mentett fel pedofil elítéltet – noha ezt senki nem is állította. Orbán Viktor azonban csütörtökön, amikor bejelentette az alkotmánymódosítást, azzal a felütéssel kezdte, hogy „pedofil elkövetők számára nincs kegyelem”, amivel utólag saját maga hiteltelenítette a kormány szócsöveként funkcionáló lapot.

Azt, hogy az ügy mennyire kellemetlen a kormánynak és a Fidesznek, jól mutatja, hogy a kormányközeli média-zászlóshajó Origo is úgy számolt be Orbán alkotmánymódosító javaslatáról, hogy a cikkből egész egyszerűen nem derült ki, hogy miről is van szó, mire reagált ilyen drasztikus jogi lépéssel a miniszterelnök. Az valószínűleg csak a következő napokban, hetekben fog eldőlni, hogy a kormánynak és a kormánypártnak sikerül-e az új kommunikációs iránnyal és az alkotmánymódosítással kontroll alá vonnia az ügyet, vagy további lépésekre is rákényszerülnek.