Orbán Viktor alkotmánymódosítást kezdeményez a kegyelmi ügy miatt

2024. február 8. – 15:21

Orbán Viktor alkotmánymódosítást kezdeményez a kegyelmi ügy miatt
Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

„Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem. Ez a személyes meggyőződésem” – jelentette ki Orbán Viktor a Facebook-oldalán megosztott videóban csütörtök délután.

A miniszterelnök szerint az elmúlt napokban vita alakult ki a kegyelmi döntés jogköréről, miután kiderült, hogy Novák Katalin áprilisban kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki a pedofil igazgató tetteinek eltussolásában segédkezett.

Orbán szerint azonban itt nincs helye jogászkodásnak, hanem egyértelmű helyzetet kell teremteni egy tiszta, egyértelmű döntéssel.

„A kormány nevében benyújtottam egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”

– jelentette be a miniszterelnök, hozzátéve: ideje rendezni ezt a kérdést.

Azt is mondta a videóban, hogy öt gyermeke és hat unokája van. „Ha valakik hozzányúlnának, akkor az első gondolatom, hogy félbe kell őket hasítani, vagy miszlikbe kell vágni.”

Novák Katalin: Minden kegyelmi döntés megosztó

A közvélemény napok óta találgatja, hogy Novák Katalin miért adott kegyelmet a pápalátogatás ürügyén a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki zsarolással kényszerítette az otthon egyik lakóját arra, hogy vonja vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomását.

A köztársasági elnököt és a kormány tagjait napok óta próbáljuk elérni, hogy a kegyelemről kérdezzük. Novák Katalin egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón csak röviden reagált az ATV kérdésére, de a döntés hátteréről nem mondott konkrétumokat.

„Undorodom a pedofíliától, az egyik leggusztustalanabb, legsúlyosabb bűncselekménynek tartom. Az én elnökségem alatt nem volt és nem is lesz kegyelem a pedofiloknak, ez így volt ebben az esetben is.”

Arról is beszélt a köztársasági elnök, hogy a jogszabályok szerint az elnöki kegyelmi döntések indokolása nem nyilvános. „Ennek megfelelően természetes az, hogy minden kegyelmi döntés felvet kérdéseket, és adott esetben ezek a kérdések megválaszolatlanok maradnak.” Ez így volt az elmúlt 33 évben, és így van egyébként a világ legtöbb országában is.

„Az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk a tanúi, amely rengeteg valótlan állítást tartalmazott. Minden kegyelmi döntésre igaz az is, hogy természeténél fogva megosztó, és én az elém terjesztett több száz kegyelmi kérvényről minden esetben igyekszem a leginkább körültekintően dönteni” – fogalmazott Novák.

„Tiszteletben tartjuk a köztársasági elnök döntését”

– a kormány nevében az első napokban egyedül Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója reagált az ügyre a sopronbánfalvai kihelyezett kormányülésen a Hvg.hu kérdésére.

„A kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele, vagy sem” – írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője kedd este Facebookon, majd a baloldalra mutogatott. „Az a baloldal nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt 2021-ben, amelyik nem támogatta, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják a pedofilbűnözők, amelyik ellenezte a kereshető pedofil-nyilvántartást, és amelyik érvénytelenné akarta tenni a gyermekvédelmi népszavazást.”

Az ellenzéki pártok napok óta követelik a köztársasági elnök lemondását. A DK és az MSZP megfosztási eljárást kezdeményez Novák ellen, előbbi az államfő lemondását követelve aláírásgyűjtést is indított. A Momentum tüntetést szervez péntek estére a Sándor-palota elé, a Párbeszéd pedig törvénymódosításban írná elő, hogy a kegyelmi döntések indoklását a jövőben kötelezően nyilvánosságra kelljen hozni.

A kegyelmi döntés ellen nincs lehetőség fellebbezni, és a köztársasági elnök utólag nem tudja visszavonni vagy korrigálni azt. Szentpéteri Nagy Richard arról beszélt a Telexnek, hogy bár formailag a köztársasági elnök hoz döntést a kegyelmi ügyekben,

a politikai felelősség a kormányé.

A kegyelmi kérvények az igazságügyi miniszterhez – tavaly áprilisban Varga Judithoz – érkeznek be, és ő terjesztette fel egy javaslattal a köztársasági elnöknek, majd a végén ő írta alá.

Varga felelősségének kérdése azért is lehet érdekes, mert sajtóhírek szerint ő lesz a Fidesz-KDNP listavezetője a júniusi európai parlamenti választáson. Az ellenzéki pártok szerint méltatlan lenne, ha Varga képviselné Magyarországot az Európai Parlamentben, és ezért azt követelik, hogy a Fidesz távolítsa őt el az EP-listája éléről.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!