Lemondásra szólították fel Novák Katalint a parlamentben

2024. február 5. – 15:20

Lemondásra szólították fel Novák Katalint a parlamentben
Vadai Ágnes szólal fel a parlamentben – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Katalin méltatlanná vált a köztársasági elnöki tisztségre, és le kellene mondania. Az ellenzéki képviselők kemény szavakkal bírálták kegyelmi döntése miatt Novák Katalint a hétfői rendkívüli parlamenti ülésen, amit eredetileg Svédország-NATO csatlakozása ügyében kezdeményeztek. Az ülésre egyetlen kormánypárti képviselő sem ment el, ott volt viszont David Pressman amerikai nagykövet és több más ország nagykövete is.

A svédek mellett kiemelt téma volt az is a napirend előtti felszólalásokban, hogy Novák Katalin a pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon egykori igazgatóhelyettesének, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pedofil igazgató ellen tett vallomásukat, illetve hamis vallomást tegyenek.

A DK-s Vadai Ágnes a Fidesz „törvények felett álló pedofilhálózatáról” beszélt. Szerinte Kaleta Gábor után „egy újabb fideszes pedofil lehet szabadlábon”, hiszen

„pedofil és pedofilsimogató egykutya”.

A képviselő Novák Katalinról azt mondta, „nem lehet tovább köztársasági elnök ez a nő”, ő maga pedig nem csak a pedofiloktól, hanem azoktól is „undorodik, aki kegyelmet ad”.

Azt ígérte, hogy egy nem orbáni rendszerben „nem lesz kegyelem: ha pedofil vagy, üldözni fogunk, elkapunk és börtönbe kerülsz. Nem fog minket érdekelni, kinek a kije vagy, ki a barátod, milyen családból jössz, hányszor jársz templomba, börtönbe kerülsz, és sokáig. És ha kijössz, és gyerekek közelébe mész, újra börtönbe fogsz kerülni, sokáig”.

A jobbikos Brenner Koloman arról számolt be, hogy pártja levélben szólította fel Novák Katalint, hogy vonja vissza a kegyelmet és mondjon le a pozíciójáról. Ehhez várják a többi parlamenti képviselő aláírását is. Emellett arra bíztatnak mindenkit, hogy vigyenek leragasztott szájú plüssállatokat a Sándor-palota elé. Ez szimbolizálja Brenner szerint, hogy a kegyelemmel szabadult igazgatóhelyettes, K. Endre el akarta hallgattatni a bicskei gyermekotthon áldozatait.

Brenner Koloman – Fotó: Bődey János / Telex
Brenner Koloman – Fotó: Bődey János / Telex

Brenner szerint a mostani ügy is azt jelzi, hogy sokkal jobb lenne, ha a köztársasági elnököt a magyar állampolgárok közvetlenül választanák meg, és nem a parlament fideszes kétharmada döntene róla.

A momentumos Bedő Dávid is úgy fogalmazott, hogy Novák Katalin méltatlanná vált a tisztségére, mert az elnöki kegyelemmel nem lehet visszaélni. A Momentum tüntetést szervez péntek délutánra a Sándor-palota elé, a meghívókat a parlamenti padsorokban is szétszórták. „Nincs kegyelem a pedofiloknak és a bűntársaiknak!” – tette hozzá Bedő.

„A fideszes pedofilmaffia szálai – úgy látszik – már a Sándor-palotába is elértek”

– fogalmazott Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek frakcióvezetője. Szerinte Novák „nem csak szélsőjobbos terroristáknak ad kegyelmet, hanem pedofilokat mentegető, gyerekeket abuzáló, az Orbán-családdal jó kapcsolatokkal rendelkező embereknek is”.

Tordai négygyerekes családapaként visszautasította, hogy a fideszes pedofillobbi érdekében újra gyerekek közzé engedik K. Endrét, aki egy súlyos pedofil bűncselekményt próbált eltusolni. „Szégyen, gyalázat, a köztársasági elnöknek le kell mondania!”

A Mi Hazánk bejelentette, hogy az ügy miatt törvénymódosítást kezdeményeznek. A párt alelnöke, Dúró Dóra szerint Novák Katalin a kegyelemmel

„az áldozatok ellen foglalt állást, és kinyilvánította, hogy pártolja a bűnelkövetést”.

A képviselő szerint nyilvánvaló, hogy ebben a kérdésben a kormány nem fog nemzeti konzultációt indítani, mert 99 százalékban úgyis nemmel szavaznának az emberek. A törvénymódosítás arról szólna, hogy a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények egyetlen érintettje se kaphasson elnöki kegyelmet.

Már a hétfői parlamenti felszólalások előtt is több ellenzéki párt lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt. A Momentum „Pedofilvédő Novák Katalin” feliratot lógatott a Sándor-palotához cipelt kordonokra. A DK egyenesen Ferenc pápához fordult az ügyben, valamint méltatlansági eljárást kezdeményez a köztársasági elnök ellen, míg az LMP kikéri a kegyelmi döntés dokumentációját.

„Már a bíróságon büdös volt ez az ügy” – mondta a Telexnek Gál András ügyvéd, aki a bántalmazott fiatalokat képviselte a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatójának perében. Gál szerint ha egy ilyen kegyelem megtörténhet, „a kiszolgáltatott sértettek évtizedes küzdelmének, valamint a sértetti képviseletnek semmi értelme”.

A Sándor-palota kérdéseinkre pénteken annyit közölt, hogy „Novák Katalin elnöksége alatt pedofiloknak nincs és nem is lesz kegyelem. A pedofíliával szemben nincs mentség”, de konkrét kegyelmi ügyekről nem adhatnak felvilágosítást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!