A DK a pápához fordul, amiért Novák Katalin elnöki kegyelmet adott a pedofil iskolaigazgató bűntársának

2024. február 4. – 17:40

Másolás

Vágólapra másolva

A Vatikánhoz, sőt egyenesen Ferenc pápához fordult a Demokratikus Koalíció a hazai közvéleményt napok óta lázban tartó bicskei pedofilügy utóélete miatt. A gyermekotthon igazgatója tíz éven át zaklatta a gondjaira bízott fiúkat, legalább tíz áldozata volt. 2017-ben ítélték el, és vele együtt az egykori igazgatóhelyettest is, aki legalább egy áldozatot fenyegetéssel és zsarolással próbált rávenni arra, hogy vonja vissza, illetve változtassa meg a vallomásait. Neki adott elnöki kegyelmet Novák Katalin, amikor már csak néhány hónap volt hátra a börtönbüntetéséből.

A DK azért fordult a pápához, mert a köztársasági elnök a 2023-as pápalátogatás alkalmából engedte el a büntetését, 21 másik elítélttel – többek között a terrorizmus miatt elítélt Budaházy Györggyel – együtt.

„A Demokratikus Koalíció abban a reményben tájékoztatta Őszentségét a köztársasági elnök döntéséről, hogy módot talál abbéli közös meggyőződésünk kifejezésére, miszerint Jézus bármely szolgájára való hivatkozás sem nyithat utat a bűnnel és a bűnösökkel való együttműködésre” – írta a párt frakciószóvivője, Kálmán Olga.

A pedofil igazgató bűntársának adott elnöki kegyelem komoly viharokat kavar az utóbbi napokban a hazai közbeszédben: az ellenzéki pártok egy emberként háborodtak fel, a Momentum jövő péntekre tüntetést szervez, míg a kormányhoz extrém hű lapok névtelen cikkekben mentegetik az elítéltet, koncepciós pert emlegetve.

Ferenc pápa 2014-ben – elődjéhez, XVI. Benedekhez hasonlóan – nyilvánosan kért bocsánatot a pedofil papok által elkövetett bűnök miatt. 2023-ban pedig azt mondta, a szexuális ragadozó papokat meg kell büntetni, de ők is Isten gyermekei, és a krisztusi szeretettel kell fordulni feléjük, bármennyire is nehéz ez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!