Elképesztő cinizmus, az ő kutyájuk kölyke, visszaélés a kegyelmi joggal – Novák Katalin döntésére reagálnak az ellenzéki pártok

2024. február 3. – 16:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Mélységesen felháborodtunk Novák Katalin újabb megmagyarázhatatlan döntésén. Ahogy a Budaházy-kegyelmi döntés során, a köztársasági elnök ebben az esetben sem tudott valódi magyarázatot adni: az eddigi nyilatkozatai nemhogy nem megnyugtatóak, hanem kifejezetten dühítőek” – válaszolta az LMP a bicskei gyermekotthon elnöki kegyelmet kapott igazgatóhelyettesének ügyével kapcsolatban küldött kérdéseinkre.

A párt szerint Novák Katalin ezzel ismét bizonyította, hogy „nem él, hanem visszaél” kegyelmi jogkörével.

„Az egyetlen helyes magatartás az lenne a köztársasági elnöktől, ha visszavonná ezt a döntését, de mivel nem fogja, ezért az a minimum elvárásunk, hogy hozzák nyilvánosságra: miért kapott kegyelmet valójában a gyermekotthon igazgatóhelyettese”

– írták.

A Párbeszéd–ZÖLDEK azt válaszolta a Telexnek, hogy:

„Egészen elképesztő cinizmus az, hogy miközben a Fidesz és Orbán Viktor a gyermekek védelmére hivatkozva könyveket fóliáztat be, a bántalmazott gyermekek valódi védelme egy cseppet sem érdekli őket. Nem mintha mást várnánk a pedofil képeket gyűjtő Kaleta Gábor nagykövet vagy a 11 éves nevelt lányát szexuálisan bántalmazó Fohsz Tivadar alpolgármester pártjától, de azért itt mégiscsak szintlépés történt.”

Novák a pápalátogatással indokolta, miért adott ennyi elnöki kegyelmet – többek közt Budaházy Györgynek is. Erről a Párbeszéd azt írta, hogy ezzel pont azt a pápát is megszégyenítik, „aki korábban számtalan esetben ítélte el az egyházon belüli és azon kívüli pedofil cselekedeteket. Természetesen levelet írunk Ferenc pápának, hogy mit szól Novák Katalin és a Fidesz szégyenteljes tettéhez.”

Dobrev Klára a Facebookon reagált a döntésre. A DK EP-képviselője is felemlegette Kaleta esetét.

„Ide vezet az, ha a rendszer kegyeltjeinek mindent szabad. Ide vezet az, ha a mai hatalom arcai azt gondolják, a »mi kutyánk kölykei« következmények nélkül tárolhatnak több tízezer pedofil képet, mint Kaleta Gábor esetében, vagy próbálhatnak meg tisztára mosdatni emberölési kísérleteket, mint a lúgos orvos ügyében.”

Dobrev szerint ezek következménye, hogy Novák „náci terroristákon túl egy pedofil bűntettben érintett gazembernek is kegyelmet ad. Az ő kutyájuk kölyke. Nekik, a saját felfogásuk szerint mindent szabad”. Emiatt úgy látja, hogy egy államfő, aki így dönt, többé nem a családok vagy gyerekek védelmezője, nem az alkotmányosság, erény őre, hanem „a bűn szövetségese”.

„Ez Novák Katalin szégyene. Novák Katalin pedig a mi közös szégyenünk”

– zárta bejegyzését.

Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök szerint a Fidesz álszent módon kettős beszédet alkalmaz az ügyben. „A kiszolgáltatott gyermekeknek és fiatalkorúaknak el kell tűrniük feljebbvalóik visszaéléseit, a hierarchia tisztelete felülírja akár még az olyan bűncselekmények leleplezését is, mint a pedofília.”

„Miközben a Fidesz gyermekvédelmi törvényt hoz és annak szigorítását tervezi, összemosva a pedofíliát és a homoszexualitást, Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesít egy olyan elítéltet, aki bűnsegédként hosszú éveken keresztül fedezte felettese pedofil bűncselekményeit, s kényszerítéssel, valamint vesztegetéssel próbálta azokat eltussolni.”

Kunhalmi szerint a döntésből az látható, hogy Novák nem önálló hatalmi egységként, hanem a kormány döntéseinek kiszolgálójaként működik. Megemlíti a Magyar Nemzet cikkét is, amiben a névtelen szerző a köztársasági elnököt például azzal mentegette, hogy van, aki szerint koncepciós eljárás során ítélték el az igazgatóhelyettest.

„Jogi hibák esetén azonban felülvizsgálati kérelemre, ténybeli tévedések esetén vagy új tények felmerülésekor pedig perújításra van szükség, nem pedig elnöki kegyelemre. A kegyelemben részesített egykori igazgatóhelyettes egyébként felülvizsgálati kérelemmel is fordult a Kúriához, amely hónapokkal az elnöki határozat után helybenhagyta mind az első, mind a másodfokú ítéletet”

– írja bejegyzésében a politikus.

„A kegyelmi döntés nemcsak azt üzeni, hogy a Fidesz a pedofilok bűntársait is védi, illetőleg beavatkozik az igazságszolgáltatás menetébe, hanem azt is, hogy a kiszolgáltatott gyermekeknek és fiatalkorúaknak el kell tűrniük feljebbvalóik visszaéléseit. A hierarchia tisztelete felülírja akár még az olyan bűncselekmények leleplezését is, mint a pedofília. A feljebbvaló bűne eltűrhető, mert ez a hagyomány tisztelete és a hagyományos értékrend parancsa, mert a túlvilágon majd megbűnhődik. Ilyen a fideszes gyermekvédelem is; ez a Fidesz igazi ethosza” – zárja a posztot.

A Momentum szerint „tűrhetetlen, hogy pedofilok és bűntársaik köztársasági kegyelemben részesülhetnek ma Magyarországon. Ezért a Momentum határozati javaslatot fog benyújtani ennek megtiltására”, és petíciót is indítottak.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője még péntek este posztolta az Instagramjára, hogy „Ennél nincs lejjebb: egy pedofil bűnöző bűntársának adott elnöki kegyelmet Novák Katalin”.

A Fideszt és a miniszterelnököt is kerestük, egyelőre nem kommentálták Novák Katalin döntését.

Már a bíróságon büdös volt az ügy

V. János, a bicskei gyermekotthont 26 éven át vezető igazgató 2004–16 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. Erről 2016-ban több egykori áldozat is nyilvánosan vallott. Miután az egyik visszaélésre fény derült, az akkori igazgató az igazgatóhelyettes segítségével próbálta rávenni az érintett gyereket, hogy vonja vissza a rá nézve terhelő vallomását.

Az igazgatóhelyettes annak ellenére segített a vallomás kikényszerítésében, hogy tudott arról, hogy mivel vádolták meg az igazgatót. A vallomás visszavonását meg is fogalmazta a gyerek helyett, azt írta:

„Kitaláltam, hogy közösen kivertük a nemi szervem és hogy ilyet más gyermekkel is csinált már. Igazság az, hogy nem húzta le a nadrágom és nem fogta meg és nem verte ki. Mostanában sokat gáztöltőztem és ez se volt rám túl jó hatással sokszor nem gondolkoztam tőle tisztán.”

Ezt a hamis vallomást a saját irodájában a pedofil igazgató jelenlétében akarta aláíratni az érintett gyerekkel. Kényszerítésért 2019-ben első fokon, majd 2021-ben másodfokon is 3 év 4 hónap börtönre ítélték. Az igazgató nyolc évet kapott.

„Már a bíróságon büdös volt ez az ügy” – mondta a Telexnek Gál András ügyvéd, aki a bántalmazott fiatalokat képviselte a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatójának perében. Gál szerint ha egy ilyen kegyelem megtörténhet, „a kiszolgáltatott sértettek évtizedes küzdelmének, valamint a sértetti képviseletnek semmi értelme”.

Mikor a kegyelemmel kapcsolatban írtunk a köztársasági elnök sajtósainak, akkor – bár nem erről kérdeztük – azt a választ kaptuk, hogy „akit pedofília miatt ítéltek el, eddig sem kapott és ezután sem kap elnöki kegyelmet. Konkrét kegyelmi ügyekben a harminchárom éves hagyományoknak és a jogszabályoknak megfelelően nem tudunk részletes tájékoztatást adni”.

Donáth Anna, a Momentum elnöke a Facebookon reagált Novák döntésére. Szerinte a köztársasági elnöknek le kellene mondania, mert egy pedofil exigazgató bűntársának adott kegyelmet.

„Egy pedofil bűntársa volt, és most szabad. Még csak büntetett előélete sincs. Miközben a hároméves börtön még csak köszönőviszonyban sincs azzal az iszonyattal, amiben bűnrészes volt. És Novák Katalin a pápalátogatást arra használta, hogy ezt az embert ráeressze a magyar társadalomra”

– írta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!