A Miniszterelnökség munkatársai felpattantak a magyar nyelvre, és végigszörfözték Boldog István tárgyalását

„Ez egy nyelvi fordulat lehetett, kizárt, hogy volt döntési joga (…) ez nem olyan döntés, mint amire ön gondol”

– magyarázta Boldog István korrupciós tárgyalásán egy miniszterelnökségi dolgozó az ügyésznek, miért is beszélhetett így a volt fideszes képviselő bizonyos hazai pályázatokról a telefonban. A pénteki tárgyaláson ugyanis már lehallgatott telefonbeszélgetéseket is ismertetett a bírónő.

Volt rá esély, hogy ezeket végül nem ismerhetjük majd meg, hiszen Boldog István védője már az ügy elején indítványozta, hogy rekesszék ki a lehallgatás anyagait a bizonyítékok közül. Érvelése szerint nem lehetett volna lehallgatni Boldogot azelőtt, hogy felfüggesztették volna a mentelmi jogát, de végül a bíróság szerint ez rendben volt, ezért elutasította az indítványt. Az ügyészség már korábban elmondta, hogy ha elfogadnák Boldogék indítványát, egy ilyen döntéssel gyakorlatilag lehetetlenné tennék egy képviselő lebuktatását bármilyen bűncselekménynél. Miközben éppen ezekre a felvételekre alapozva fordulhatott az ügyészség az Országgyűléshez Boldog mentelmi jogának felfüggesztéséért.

A korrupciós ügy egyik része abból áll, hogy „a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is”, mindezekért a vállalkozóktól több millió forintot kaptak.

A pénteki tárgyaláson a lehallgatási anyagoknak csak az első adagját ismertette a bíróság, és az azokban érintett tanúkat hallgatta meg: két, a Miniszterelnökségen dolgozó politikai tanácsadót.

Az ezen a tárgyaláson ismertetett telefonbeszélgetésekben egyelőre nem a per tárgyát képező TOP-os pályázatokról volt szó, hanem más, nem EU-s, hanem hazai, például a Magyar Falu Programban elérhető pályázatokról beszélgettek. Ettől függetlenül beszédesek a felvételek is, és az is, hogy az egyértelműnek tűnő mondatokra hogyan reagálnak a bíróság előtt a tanúként beidézett miniszterelnökségi munkatársak. És valamiért az ügyészség is fontosnak tarthatta a beszélgetéseket és a miniszterelnökségi munkatársak véleményét, ahogy a bíróságnak sem volt kifogása az ellen, hogy ezt megismerhessük.

Mindkét miniszterelnökségi dolgozó elmondta a bíróságon és az ismertetett korábbi tanúvallomásukban is, hogy a lehallgatásban szereplő számok hozzájuk tartoznak, azok a munkahelyi számaik, a telefonjukat soha nem adták át másnak, de a konkrét, idézett beszélgetésekre általában már nem emlékeztek.

Az első meghallgatott miniszterelnökségi politikai tanácsadó elmondta, Boldog Istvánnal többször is beszéltek különböző pályázatokról. Boldog kereste őket többször is, ha nem tudta épp, kihez kell fordulni, és „elmondta mit szeretne megvalósítani, mit képzel el”. A kormányszervek és a képviselők közti kapcsolat javítása a munkájuk a Miniszterelnökségen, de hozzátette, ők ott nem foglalkoznak pályázatelbírálással, maximum egyeztettek a témában.

„Nem tudom pontosan, papíralapon volt, nem tudom, melyik szervezettől jött, valahogy eljutott hozzám, nem én kértem”

Sajnos lejátszani nem tudták a lehallgatások hangfelvételeit, ugyanis a bírónő szerint az ügyészség által leadott CD-n a mai tanúkra vonatkozó részek pont nem voltak rajta, így csak ismertette azokat.

Az egyik ismertetett hívást (2019. augusztus 29.) Boldog István kezdeményezte. A hívott fél itt elmondta Boldognak, hogy kaptak megint bizonyos típusú pályázatokat, ezekkel kapcsolatban szeretne egyeztetni Boldoggal.

„Legutóbb priorizáltuk az egészet, nem tudom, hogy van-e változás benne, vagy szeretnéd újra priorizálni. Ha nincs benne változás, akkor mondom, hogy vannak sorban” – mondta a telefonban a férfi Boldognak, majd elsorolta: Tiszapüspöki az első, Tiszasas a második, Kuncsorba a harmadik, Cibakháza a negyedik, Öcsöd lenne az ötödik, Kengyel lenne a hatodik és Törökszentmiklós a hetedik. „Boldog István szerint teljesen jó ez így” – mondta a bírónő a lehallgatás szövegét ismertetve.

Ehhez a prioritási listához érdemes hozzátenni, hogy az utolsó két helyen szereplő települések közül Kengyel polgármestere az a Nagy Szilárd, akivel megromlott Boldog kapcsolata, és aki maga borította annak idején az egész TOP-os ügyet. A prioritási sorrendben utolsó település, Törökszentmiklós polgármestere pedig az a Markót Imre – a tárgyalt időszakban jobbikos polgármester –, akivel szintén nem volt jó viszonya Boldognak, aki egy májusi tárgyaláson beszélt arról, hogy Fehér Petráék hogyan akartak tőle is visszakérni egy TOP-os pályázatból 20 százalékot Boldog kampányára.

A bírónő folytatta a beszélgetés ismertetését: a másik dolog, ami miatt telefonált az ember, hogy van a Magyar Falu Programon belül egy „Irány a pálya program”, ami önkormányzati tulajdonú óvodák sportpályájának kialakításáról szól, amire most nem kell pályázni, de „listára tudnának kerülni Boldogék”, csak mondani kellene egy települést, ami adott esetben sorra kerülhet. A kétpói futballrajongó Boldog erre bemondja Kétpót, a férfi tudomásul veszi, „ha lesz valami, akkor szólni fog”.

A bírónő kérdésére aztán a Miniszterelnökségen dolgozó tanácsadó azt mondta, hogy a prioritási sorrend azt tükrözi, hogy Boldog milyen szempontrendszer szerint képzelte el a térség fejlesztését, de ettől függetlenül ez nem volt döntő szó. A bírónő kérdezte, hogy minek lehetne nevezni ezt a beszélgetést.

„Nem történt döntés-előkészítés, mi csak egyeztetést folytattunk”

– mondta. Szerinte Boldog csak megnevezett egy olyan települést, aminek szerinte szüksége van arra a forrásra, de ez nem jelenti azt, hogy az a település meg is fogja kapni.

A következő lehallgatott és a bíróságon ismertetett hívást (2019. szeptember 2.) szintén a férfi kezdeményezte, és a telefonban elmondja, hogy a héten ugye beszéltek egy pályázatról, de nem mentette el a táblázatot, amit készített, ezért szeretné, hogy fussák át még egyszer, hogyan szeretné Boldog. Sorolják a településeket, amik közül egy kivételével mind járdára pályáztak (Cibakháza, Kengyel, Kuncsorba, Öcsöd, Tiszapüspöki, Tiszasas, Törökszentmiklós), de mivel nem nyerhet mindenki, azért „egy négy-ötös prioritást tudsz mondani” – fogalmaz. Majd hozzáteszi, legutóbb úgy priorizált Boldog, hogy Kengyel és Tiszaföldvár az utolsó kettő. Boldog István azt mondja erre, jó ez így, ez így jó. Tisztázzák, hogy akkor így marad a lista. Majd egy, még meg nem jelent, de általuk már tudott eredményű pályázatról beszélnek újra, hogy akkor jól emlékszik-e Boldog, hogy milyen települések nyertek.

A bíróság kérdésére, hogy az ilyen bekért véleményeket hová, kinek továbbította, a tanácsadó azt mondta „nem tudom, hogy ez melyik szervezethez ment pontosan”. A bírónő felvetette, hogy valószínűsíti, hogy nem csak úgy maga volt kíváncsi Boldog véleményére, hanem valami szerepe volt ennek a pályázat elbírálási folyamatában.

„Nem tudom, hogy volt-e szerepe”

– válaszolta a Miniszterelnökség politikai tanácsadója. A bírónő újra megkérdezte, hogy akkor mi értelme volt a beszélgetésnek, ráadásul egyszer azzal hívta fel, hogy elveszett a táblázat, tehát még táblázati formában is rögzítette azt, amit Boldog mond. A férfi szerint annyi szerepe lehetett, hogy adott helyen „nem tudom, hogy hol” láthatták, hogy a képviselőknek mi a fejlesztési elképzelése. Hogy azt figyelembe vették-e, azt nem tudja.

A következő ismertetett telefonbeszélgetést (2019. október 3.) Boldog István kezdeményezte. A hívott fél itt elmondta, hogy a korábban beszélt nyertes pályázatoknál aláírtak mindent, de még nem töltötték fel azokat, így nem mentek még ki az értesítések a településeknek. Elsorolja őket, és Boldog jegyzeteli: Cibakháza, Kuncsorba, Öcsöd, Tiszapüspöki és Tiszasas mellett Törökszentmiklós is nyert végül járdafelújításra 29,5 milliót.

„Törökszentmiklós nyertesének nem örül Boldog István, de ez van”

– ismertette a bíró a beszélgetést.

A bíró megkérdezte a Miniszterelnökség munkatársát, nem bizalmas-e az az információ a települési kiértesítés előtt, hogy ki nyert a pályázaton, amire az azt válaszolta, hogy

nem tudja, mi a szabályozás.

A kérdésre, hogy ezek szerint tehát adott esetben hamarabb értesült Boldog egy pályázati nyertességről, mint a pályázatot benyújtó település, azt mondta: „én erről nem tudok”. A bírónő újra feltette a kérdést, hogy nem ütközött-e bármilyen titoktartásba ez a Boldoggal történő beszélgetés, majd emlékeztette, hogy nem kell válaszolnia olyan kérdésre, amivel önmagát bűncselekmény elkövetésével vádolná, amire kis szünet után a Miniszterelnökség munkatársa azt mondta:

„Rendben, akkor nem szeretnék válaszolni.”

A következő beszélgetést (2019. október 31.) Boldog kezdeményezte. Itt a hívott férfi a beszélgetés egy pontján pályázatokat olvas be, majd a beszélgetés folytatásából kiderül, hogy

„hétfőn tudja megmondani Boldog István, hogy hogyan döntött ezekkel kapcsolatban”.

Sorolja még, hogy milyen pályázatoknál milyen kerete van Boldognak, és hogy milyen települések, mennyire pályáztak. Az egyik ilyennél, ahol Boldognak 25 milliós kerete van, de többre pályáztak végül a települések, Boldog felsorolja, kiket támogat, és kik maradnak most ki. Erre a férfi azt mondja, ezt is beírta egy táblázatba.

A miniszterelnökségi munkatárs a bírónőnek itt azt mondta, szerinte ez is véleménykérés volt, de nem is emlékszik ilyen beszélgetésre. Többször is találkoztak a képviselővel személyesen, de azok is véleménykérések voltak.

Az ügyész is rákérdezett a még nem kihirdetett pályázatokra, hogy az információkat ő honnan szerezte, amire a Miniszterelnökség politikai tanácsadója azt felelte:

„nem tudom pontosan, papíralapon volt, nincsenek ilyen adatbázisaink (…) nem tudom, melyik szervezettől jött (…) valahogy eljutott hozzám, nem én kértem”.

Az ügyész rákérdezett az utolsó beszélgetésre is, amiben az szerepel, hogy Boldog István közli, hogyan döntött a pályázatokkal kapcsolatban. És itt hangzik el a cikk elején idézett válasz a politikai tanácsadótól „ez egy nyelvi fordulat lehetett, kizárt hogy volt döntési joga (…) ez nem olyan döntés, mint amire ön gondol”. Példának azt a törökszentmiklósi pályázatot hozta fel, ahol Boldog nem örült, hogy nyert a település, tehát mégis nyerhetett valaki, akinek Boldog nem örült. A kérdésre, hogy tudja-e, hogy Törökszentmiklósnak miért nem örült Boldog, a férfi azt mondta, nem tudja. Szerinte ők csak véleményt kértek, azt továbbították és kész, de hogy hova, arra már nem emlékszik.

Boldog István egyetlen kérdést tett fel a tanúnak:

„Én valami kuriózumképviselő vagyok, és egyetlen, akit felhívtak és véleményt kértek bizonyos dolgokról, vagy ez más képviselőkkel is előfordult?”

A férfi azt felelte, ők minden megválasztott országgyűlési képviselővel kapcsolatban állnak, és adott esetben kikérik a véleményüket. Hogy ugyanilyen formában-e, azt nem mondta, de másokat is meghallgatnak, hogy milyen fejlesztési elképzeléseik vannak. A bírónő nagyon sokszor, nagyon konkrétan rákérdezett, hogy ugyanilyen részletesen, konkrét pályázattal, konkrét településekkel, konkrét összegekkel kapcsolatban más képviselőket is felhívott-e, de a politikai tanácsadó végül azt mondta, erre nem szeretne válaszolni.

Az ügyész újra rákérdezett, hogy az összegyűjtött adatokat kinek továbbította. A tanácsadó azt mondta, nem tudja, hogy azok a személyek, akiknek továbbította, döntési folyamathoz köthetők-e, de az biztos, hogy nem az irányítóhatóság elnökének adták tovább.

„Egy ugyanolyan tanácsadónak adtuk tovább, mint én (…) én nem adtam tovább, általában eljönnek érte, vagy mi átvisszük, de hát ez változó”

– magyarázta, majd a kérdésre, hogy de akkor hova, kinek viszik át, azt mondta „konkrét személyt nem tudok megnevezni, nem tudom milyen osztálynak”.

„Visszamutatással éltünk”

Meghallgatták a másik, Miniszterelnökségen dolgozó politikai tanácsadót is, aki Boldoggal telefonkapcsolatban volt. Ő elmondta, hogy Boldoggal folytattak különböző egyeztetéseket, de kizárólag tájékoztató céllal.

Az első ismertetett telefonbeszélgetésnél (2019. október 15.) a hívó fél szeretne Boldoggal egyeztetni a Magyar Falu Programmal kapcsolatban. Óvodafejlesztésre 40 milliós keretösszeg van, elmondja, hogy két település pályázott, „Boldog István szerint ez teljesen rendben van, ez mehet is mind a kettő”. Az eszközfejlesztésnél: „itt 25 milliós keretből tudsz gazdálkodni, itt azonban már többen vannak, 46 millióval pályáztak összesen, itt majd választani kellene” – mondja Boldognak a hívó fél, majd sorolja a településeket és az összegeket, amire Boldog egyesével mondja be, hogy rendben van-e vagy nincs. Kengyel 12 milliós pályázatára például azt mondja Boldog: „nincs rendben”.

„Kétpó 3 millió, gondolom az sem” – kérdezi Boldogot a férfi, amire Boldog megerősíti, hogy nincs rendben. Itt érdemes hozzátenni, hogy egy nappal vagyunk az önkormányzati választás után, amin Boldog István kétpói birodalmát elbukta a Fidesz: a regnáló fideszes polgármester ugyanis kikapott egy független jelölttel szemben, és a képviselő-testületben is odalett a fideszes többség. A beszélgetés végén összeadja az összegeket a férfi, elmondja, hogy maradt 10 millió forintos keret, de Boldog nem kívánja felhasználni a megmaradt összeget.

Ezután az útfejlesztésekről kérdezi Boldogot, ahol 60 milliós a keret. Amikor Kengyel beadott pályázata jön, Boldog azt válaszolja:

„Szó sem lehet róla.”

Az összeadás után közli Boldoggal, hogy maradt 20 millió a keretben.

A tanúként beidézett miniszterelnökségi politikai tanácsadó, akinek a számáról zajlott ez a beszélgetés azt mondta, nem emlékszik erre a beszélgetésre konkrétan. Hozzátette, a feladatai közé tartozott információkat eljuttatni Boldognak, és itt

elképzelhető, hogy a keretnél a földrajzi egyenlőség elvére gondolt, és erről tájékoztatta Boldogot.

A bírónő szerint a felvételen nem tájékoztatás hallható, hanem egyeztetés, még a szót is használják, és konkrét pályázatokról beszéltek. Ennek a beszélgetésnek a tanácsadó szerint csak véleményező szerepe volt a pályázati elbírálás folyamatában. Ő Boldoggal fejlesztési elképzelésekről beszélt. A bírónő megismételte, hogy ebben a beszélgetésben nem fejlesztési elképzelésekről van szó, hanem konkrét pályázatokról.

A bírónő megkérdezte ettől a miniszterelnöki munkatárstól is, hogy Boldog „véleményét” eljuttatta-e valahova, a férfi pedig azt válaszolta először, hogy nem, saját maga számára hasznosította, majd hozzátette,

„a döntéshozatali folyamatban háttér-információként akár szerepelhetett is ez az információ, de a döntéshozatalban nem vettünk részt.”

Azokat az adatokat, hogy melyik település mire, milyen összeggel pályázott, „házon belüli információcsere alkalmával” kapta meg a Magyar Falu Program szervezőitől, mivel a Miniszterelnökség alá tartozott a Magyar Falu Program. De elmondása szerint nem ő kérte azokat. Hozzátette, nincs információja arról, hogy bárki, bármilyen döntési folyamatban ezt a Boldogtól beszerzett információt felhasználta volna, ők csak

„visszamutatással éltek a Magyar Falu Program munkatársai felé”.

„Tehát az információt átadtuk feléjük a fejlesztési elképzelésekről” – mondta. Az ügyész megkérdezte, mit jelent a telefonbeszélgetésben az, amikor a keretösszegnél több pénzre pályáztak a települések, hogy Boldognak „választani kellene”. A politikai tanácsadó szerint csak a véleményét kérte.

Arra is rákérdezett, amikor a települések sorolásánál Boldog mondja, hogy ez rendben van, ez nincs rendben, és Kengyelnél nincs rendben. Ennél a tanúnál a másikkal ellentétben már volt némi háttértudás: „politikai jellegű vitákkal kapcsolatban lehetséges (...) politikai nézetkülönbségek állnak a háttérben, de ennél többet nem tudok”. Mint fentebb írtuk, Kengyel polgármestere az a Nagy Szilárd, akivel megromlott Boldog kapcsolata, és aki maga borította annak idején az egész TOP-os ügyet. A tanácsadó elmondta, a nézetkülönbséget magától Boldogtól tudja, ismeri.

Az önkormányzati választás utáni beszélgetésben elhangzik, maga a hívó fél mondja Boldognak, hogy gondolja, hogy akkor Kétpónál is nemet mond egy pályázatnál Boldog. Itt is elmondta a Miniszterelnökség munkatársa a bíróságon, hogy azzal kapcsolatban is volt tudása politikai nézetkülönbség áll fenn. A településen tehát, ahol nem fideszes polgármester nyert. Megkérdezte az ügyész, hogy mi a jelentősége annak, hogy Boldog a pályázati keretből mennyit akar felhasználni, a tanácsadó szerint, ha Boldog úgy látja, hogy azon a településen, területen nincs szükség valamilyen fejlesztésre,

„dönthet, ööö vagy hát véleményezhet úgy, hogy ezt nem kívánja felhasználni, nem támogatja”

– mondta azzal a nyelvbotlással.

Oláh Gábort, a területfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkárt is megkérdezték ezekről a felvételekről a bíróságon, aki először is tisztázta, hogy a ma ismertetett felvételeken tárgyalt pályázatok egyike sem tartozott hozzá, hiszen azok nem TOP-osok voltak. De szerinte a Magyar Falu Programnál sokkal lazábbak a szabályok, mint az EU-s forrásokkal dolgozó TOP-os pályázatoknál, és hozzátette, ezeknél diszkrecionális kormányzati döntések vannak, ami kevésbé szabályozott, nem kell olyan szintű versenysemlegességet biztosítani, mint az uniós forrásoknál.

Boldog István egy aktív képviselő

Meghallgatták tehát Oláh Gábor helyettes államtitkárt, hiszen a teljes TOP-os pályázati rendszer alá tartozik, ezért rajta ment keresztül az összes ilyen pályázat, azok is, amik a per tárgyát képezik. Elmondta, hogy az országgyűlési képviselőknek a döntési folyamatban nincsen szerepük, azt befolyásolni nem tudják, az egész rendszer transzparens, és konkrétan Boldog István sem próbálta meg befolyásolni egyik döntést sem.

„Minden képviselő szokott jelentkezni, meghallgatom, miket szeretnének fejleszteni, ez a dolgom, hogy meghallgassam, de nem engedem befolyásolni a döntéseket. Boldog István egy aktív képviselő, nagyra tartom a munkásságát (…) 10 ezer projektről, 20 ezer pályázatról beszélünk, így nem emlékszem, hogy konkrét ügyekben lobbizott volna” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Az egész tárgyalás egyik fontos témája volt, mit is jelent pontosan a lobbizás, hol a határa egy országgyűlési képviselő lobbizásának. Az ügyészség megkérdezte Oláhot is arról a kétpói egyeztetésről, ahol telefonokat leadva kellett a polgármestereknek egyesével Boldog és munkatársa, Fehér Petra elé vonulniuk, hogy egyeztessenek arról, ki, mire pályázzon, pályázhat, melyik nyerhet, melyik nem. Oláh szerint semmi ilyen egyeztetésnek nincs köze a döntéshez. Boldog István is megkérdezte a helyettes államtitkárt, hogy a pályázatok benyújtása előtt tiltja-e a törvény, hogy a képviselő és a polgármesterek leüljenek, hogy beszéljenek arról, mire és milyen összegben szeretnének pályázni. Oláh azt válaszolta, nem.

Boldog védője úgy tette fel a kérdést, hogy amennyiben maga a pályázati rendszer transzparens, a döntési folyamatba nem lehet beleszólni, az azt megelőző folyamatban vajon egy országgyűlési képviselőnek a területén történő fejlesztésekkel kapcsolatban aktív szerepet kell-e vállalnia, vagy inkább „üljön a fenekén, ne csináljon semmit, mert abból törvénysértés lesz”.

A TOP-os pályázatokért felelős helyettes államtitkár válaszában úgy fogalmazott: „az a tapasztalatom, hogy aki nem csinál semmit, nem sokáig lesz polgármester vagy országgyűlési képviselő. Ez a feladatuk. (…) Ők választott emberek, mi pedig vagyunk annyira udvariasak, hogy meghallgatjuk őket. Ebben semmi törvénysértő nincs”.

A tárgyalás jövő márciusban folytatódik.