RSS
A nemzetközi baloldal elleni küzdelemről is tárgyalt a szélsőjobboldali politikussal.
Így haladni se tudott a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból kirúgott tanárok tárgyalása, januárban folytatódik.
A kettős gyilkosság tavaly májusban történt. A csütörtöki tárgyaláson részt vett a férfi volt felesége is, aki azt mondta, a lányaival együtt ő is meghalt.
A bíró szerint nehéz egy olyan ügyben ítéletet hozni, amiben sem az elkövetés eszköze, sem a holttest nincs meg.
Ötven civil túsz szabadulhat ki a Hamász fogságából, cserébe palesztin foglyokat is kiengedhetnek a börtönből. Vannak még kérdőjelek, de akár három magyar állampolgárt is elengedhet a...
Így akár decemberben el is fogadhatják a törvényt.
„Dönthet, ööö vagy hát véleményezhet” – mondták. A volt fideszes politikus korrupciós ügyének legutóbbi tárgyalásán már lehallgatott telefonbeszélgetéseket is ismertettek. A Miniszterelnökség...
A nő szerint a színész produkciós cégénél verbálisan bántalmazták, és úgy kezelték, mint De Niro „irodai feleségét”.
Az ügyvéd szerint csak egy különleges szakértelemmel bíró ember tudja megítélni, mi volt a bántalmazás következménye.
A volt tárca nélküli miniszter szerint Schadl vízzelhajtottautó-projektje többre érdemes, mint hogy 100 százalékig elfelejtsék. Nem is kellett győzködni arról, hogy megnézze. A miniszter és volt...