El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Lehallgatás

Megtaláltuk azt a budapesti boltot, ahol profi lehallgatóeszközöket is árultak
Távolsági lehallgatókészülék, SIM-kártyán keresztül lehallgató eszközök is szerepeltek a magyar nyelvű webshop kínálatában. A vállalkozás mögött egy prágai cég áll.
Titkosszolgálati eszközöket foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Utánajárnak azoknak is, akik ilyen termékeket vásároltak.
Svédországban lehallgathatnák a 15 év alattiakat bűnmegelőzési célból
De azt csak olyan bűnügyi nyomozás esetén alkalmaznák, amelynél legalább négyéves börtönbüntetés szabható ki a gyanú beigazolódásakor, vagy terrorcselekmény történt.
Polt Péter is megszólalt a fideszes Boldog István lehallgatásáról
Boldog azt szeretné, ha kirekesztenék a bizonyítékok közül azokat a lehallgatási anyagokat, amelyeknek csak az összefoglalója van meg, a teljes anyagot „adminisztrációs hiba” miatt nem archiválták.
„Adminisztrációs hiba” miatt nem archivált az ügyészség három hónapot Boldog István lehallgatásaiból
Ebből az időszakból csak leiratok állnak rendelkezésre, a hanganyag nem. Az ügyészség szerint ritka az ilyen hiba, és nem történt bizonyítékvesztés, Boldog ügyvédje viszont kirekesztené így a...
Gyerekének cipőjébe és kabátjába rejtett diktafont egy budapesti férfi
A válófélben lévő férfi azt akarta megtudni, miről beszél gyereke anyjával a nála töltött hétvégéken.
A hangfelvételek eddig nem kezdték ki azt a képet, hogy Magyar Péter le akarja győzni a Fideszt
Névtelen címekről csepegtetik a sajtónak a Magyar Péterről titokban rögzített hangfelvételeket, de árthat-e ez a lendületben lévő Tisza Pártnak, és mire használja az ügyet a Fidesz? A Telex...
Magyar Péter egy újabb hangfelvételen pártja EP-képviselőinek tehetségtelenségéről beszél
A politikus trágár kifejezésekkel minősíti a Tisza Párt által toborozott politikusokat, akiket agyhalottnak nevez.
Magyar Péter szerint feltörték a Signalját, de több ponton homályos, mi is történhetett
A Tisza Párt elnöke vasárnap azt állította, hogy korábban egyértelműen kémszoftvert találtak a telefonján, a Signal-fiókja üzeneteihez pedig egy hónapja nem fér hozzá, amivel a Signalnál sem tudnak...
Tényleg a lakásában lakik Vogel Evelin, de külön pénzt nem ad neki, mondta Vertán György
A lehallgatási botránnyal összefüggésbe hozott vállalkozó elismerte azt is, hogy Varga Judit szeptember óta a cégénél dolgozik.