A Belügyminisztérium előtt égették el a tüntetők a tanároknak küldött tankerületi figyelmeztetéseket

2022. október 14. – 06:59

frissítve

A Belügyminisztérium előtt égették el a tüntetők a tanároknak küldött tankerületi figyelmeztetéseket
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Több ezres tüntetést tartottak Budapesten péntek délután az oktatás jövőjéért.
  • A Diákok a Tanárokért által szervezett demonstráció résztvevői a Hősök terétől vonultak a hazai oktatást irányító Belügyminisztériumhoz.
  • Itt egy hordóban jelképesen elégették azokat a figyelmeztető leveleket, amelyeket a tankerületek a polgári engedetlenségben részt vevő tanároknak osztottak ki.
  • Október 23-ra újabb tüntetést hirdettek, a két pedagógusszakszervezet október 27-én újabb országos sztrájkot tart.
  • Győrben több száz diák tartott „hídfoglalást”, majd tüntetés kezdődött. Tüntetés volt délután Miskolcon és Kaposváron is.
  • Reggel óta a tanárok fekete ruhában, a diákok és szülők élőláncot alkotva álltak ki az oktatás jövőjéért vidéken és Budapesten egyaránt.

Budaörsön a Városháza előtt is flashmobbal indult a nap. A résztvevők együtt formázták meg a közös kiállás szimbólumát, a piros felkiáltójelet.

Fotó: Olvasói fotó /Telex
Fotó: Olvasói fotó /Telex

A Madách Imre Gimnáziumban péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el az igazgató. Úgy tudjuk, a tantestületnek arra hivatkozott, hogy 28-an jelezték, nem veszik fel aznap a munkájukat. Viszont így az ő tiltakozásuk láthatatlan marad az országos pedagógussztrájk napján. Megkerestük az iskola igazgatóját, Mészáros Csaba lapunknak azt írta, nem lehetett volna így megoldani, hogy érvényes tanítási napnak minősüljön a péntek.

„mert ezen kívül vannak betegek is a testületben. Az összevont felügyelet pedig nem számít tanítási órának, így ezekből nem jön ki a tanítási nap”.

A Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Iskolaközpont 41 tanára is szolidaritást vállal a sztrájkoló kollégáikkal. Ahogy fogalmaztak, különösen egy egyházi iskola pedagógusaiként erkölcsi kötelességünknek érezték, hogy nyilatkozatot tegyenek.

Kiállnak amellett, hogy az oktatás ügye nemzetstratégiai kérdés, amely folyamatos párbeszédet, egyeztetést és vitát igényel.

„Az oktatás ügyében szakmai konszenzusra van szükség, és az odavezető viták szeretet, türelem, megértő szándék nélkül nem folytathatók – teljes mértékben függetlenül attól, hogy állami, egyházi vagy alapítványi iskolákról van-e szó. Kiállunk amellett, hogy az oktatás a tudásalapú társadalom sarokköve, hazánk megmaradásának záloga.”

Elkeseredve látják, ahogy az elhanyagolt oktatásügy rendészeti kérdéssé silányul, és hogy a hatalom sokadszor cinikusan a hivatástudatra hivatkozva hárít el minden követelést és üresíti ki a sztrájk intézményét.

Szülők szerveztek flashmobot a gyógypedagógiáért, a gyógypedagógusokért, az SNI tanulókért és a Bárczi Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskoláért péntek reggel. Az esemény Facebook-oldalán azt írták, hogy

„ezen a napon a szülők saját kezdeményezésükre vállalták, hogy nem viszik be iskolába a gyerekeiket. Ezzel segítik a pedagógusok tiltakozását, hiszen a sztrájkot szabályozó rendeletben a gyógypedagógusok esetében a még elégséges szolgáltatást az órák 100%-ának megtartásában határozták meg. Vagyis egy gyógypedagógus csak úgy tud sztrájkolni, ha nincs bent gyerek az osztályában.”

Fotó: Szülők a gyógypedagógiáért / Facebook
Fotó: Szülők a gyógypedagógiáért / Facebook

Az eseményen tiltakozásukat fejezték amiatt, hogy a szörnyű gondokkal küzdő magyar oktatásügyön belül is méltatlanul mostoha helyzetben van a fogyatékkal élő, illetve az SNI-s tanulók oktatását, fejlesztését végző gyógypedagógiai intézményhálózat. A gyógypedagógusok és asszisztensek bére megalázó és vérlázító. A pedagógushiány már konkrétan akadályozza az iskolák működést. Több ezer gyermek nem jut hozzá, vagy csak a töredékéhez jut hozzá az őt megillető iskolai óráknak, mivel – intézmény híján – nem tudnak iskolába járni. Őket a szinte már abszurd körülmények között dolgozó utazó gyógypedagógusok látják el.

A Brassó Utcai Általános Iskolánál a szülők támogató megmozdulást tartottak a tanáraikért péntek reggel 8:00-tól 8:05-ig.

„Álljuk körbe az iskolát, és becsengetést követően kitartó 5 perces tapsolással öntsünk egy kis lelket a tanárokba és gyermekeinkbe! Veletek vagyunk! Tartsatok ki! Köszönjük!”

A Telex birtokába jutott levélben a szülők megfogalmazták a követeléseiket.

  • Elvárjuk, hogy szakképzett pedagógus oktassa a gyermekeinket minden tanóráján!
  • Elvárjuk, hogy a kötelező tananyag tanítható és tanulható legyen, és használható tudást közvetítsen!
  • Elvárjuk, hogy ehhez a pedagógus megválaszthassa tanítási módszerét, a tankönyveket és a tanítási segédleteket.
  • Elvárjuk, hogy a gyermekeink, napi 6-8 (!) órán túl már ne legyenek kénytelenek tanulással foglalkozni! Elvárjuk, hogy a gyermekeink gyermekek lehessenek!
  • Elvárjuk, hogy a tantermekben legyen fűtés, szigetelés, áram, világítás, víz és felszerelés.
  • Elvárjuk, hogy a kötelező tornaórákat tornatermekben tarthassák meg a szaktanárok!
  • Elvárjuk, hogy gyermekeink megkapják a szakemberektől az őket megillető felzárkóztatást, felkészítést és fejlesztéseket.
  • Elvárjuk, hogy a pedagógus bérezése ne legyen megalázó!

Szegeden bejelentették a sztrájkoló tanárok, hogy a jövő héten újabb tiltakozó akció lesz a városban. A közoktatás helyzetének javításáért küzdő tanárok, oktatási dolgozók, a hozzájuk csatlakozó diákok, szülők és támogatók október 20-án csütörtökön délután háromnegyed öttől demonstrációt tartanak a szegedi belvárosban: a Dugonics téren gyülekeznek, majd élőláncot alkotnak, azt követően pedig beszédeket tartanak, és kinyilvánítják közös kiállásukat a jobb minőségű oktatásért.

Reggel 7:30 és 8:45 között a Móricz Zsigmond körtéren körülbelül százan, diákok, szülők tartanak villámcsődületet. A Kempelen Farkas Gimnázium, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium, az Újbudai Széchenyi István Gimnázium és a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium képviselteti magát. A program szerint diákok fognak felszólalni és közösen énekelnek.

Fotó: Olvasói fotó / Telex Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Gödöllőn is élőlánccal indult a nap, írta olvasónk, Péter. „Sikerült összehozni egyszer egy kb. 500 méter hosszú láncot két iskola között, illetve amellé még egy kb. 300 méteres láncot a helyi művelődési házig.”

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Ma reggel a XXI. kerületi Eötvös József Általános Iskolánál nagyjából százan tartottak élőláncot tanítás előtt. Az iskolában délelőtt a pedagógusok egy része az első két óráját nem tartja meg, írta olvasónk, aki képet is küldött az akcióról.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

A Kosztolányi Dezső Gimnáziumnál is volt demonstráció péntek reggel. A résztvevők élőláncot alkottak az iskola épületénél, felolvasták kiálltványukat, amiben kiálltak a diákokért, a szülőkért, a titkárságért, a takarítókért, a karbantartókért, a portásokért, vezetőkért, kollégákért.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Az érdi Bolyai János Általános Iskola előtt pár tucat szülő és diák tartott demonstrációt a pedagógusok mellett péntek reggel. A tiltakozást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete élőben közvetítette a Facebookon.

A tiltakozáson az egyik szülő azt mondta, örül, hogy ilyen sokan megjelentek a demonstráción, mert az mindenki közös ügye. Nap mint nap szembesülnek azzal, hogy milyen nehézségek között végzik a munkájukat itt a jobbnál jobb pedagógusok.

„De hiába az elhivatottság, ha a pedagógusok a megalázóan alacsony bérek miatt kénytelenek elhagyni a pályát.”

A szülői munkaközösség ezért kifejezte a szolidaritását a sztrájkoló pedagógusokkal és a polgári engedetlenségben részt vevő tanárokkal, akiket meglátásuk szerint aránytalanul büntetnek most.

A Telexen szeretnénk mindenről beszámolni, de sajnos nem tudunk mindenhol ott lenni, így ha a pedagógussztrájk napján tud bármilyen akcióról, amiről nem számolunk be, írja meg nekünk és küldjön képet az ugyelet@telex.hu emailcímre. Köszönjük!

Szegeden több iskolában is sztrájkolnak pénteken a tanárok, és mivel a szabályok szerint a munkabeszüntetés közben nem jöhetnek ki az iskolaépületből, a tanítási idő kezdete előtt álltak ki iskolájuk elé. A Deák Ferenc Gimnáziumnál elmondták a részt vevő tanárok, hogy közös nyilatkozatot írtak alá, amellyel szolidaritási fogadalmat tettek a tiltakozók mellett, ehhez már több szegedi és a város környékén lévő iskola tanárai, továbbá más oktatási-, nevelési-, és gyermekintézmények dolgozói is csatlakoztak.

Fotó: Móra Krisztina
Fotó: Móra Krisztina

A nyilatkozatban elítélik a hatalom velük szemben alkalmazott megfélemlítési módszereit, a fenyegetéseket és az elbocsátásokat. Követelik, hogy alkotmányos jogaikat, szólás-, és véleményszabadságukat mindenki tartsa tiszteletben. Azt is kinyilvánítják: Szegeden nem tűrik, hogy bárkit meghurcoljanak azért, mert jogosan fellép az oktatás megoldatlan gondjainak ügyében. Az aláírók kiállnak egymásért, és ha a tiltakozás miatt valakit sérelem ér, az ellen közösen fognak fellépni, jogorvoslatot kérnek, és a nyilvánossághoz fordulnak. Követelik, hogy az erőfitogtatás helyett tárgyalások induljanak az oktatási reformról.

A Deákban ma sztrájkolnak, a munkabeszüntetésben a mintegy 70 tanár közül több mint harmincan vesznek részt, így pénteken csak a végzős osztályok óráit tartják meg.

Eddig 17 általános és középiskola ötszázhúsz tanára írta alá egy nyilatkozatot, további csatlakozókat is várják.

Ezekben a percekben is tart a reggel 7:15-re meghirdetett demonstráció Vácon, a Váci Tankerületi Központ irodája előtt. A tanárok elmondták a követeléseiket, majd több dal is felcsendült. A demonstráción körülbelül 200-an vesznek részt, eközben több autós is dudálással fejezi ki a szolidaritását, írta a Telexnek az egyik résztvevő.

Fotó: Olvasói fotó / Telex
Fotó: Olvasói fotó / Telex

Múlt hét szerdán, október 5-én, az oktatás világnapján volt legutóbb országos pedagógussztrájk. Aznap reggel a főleg diákokból álló tömeg több kilométeres élőláncot alkotott, délután a Margit hidat foglalták el a tüntetők, majd mikor a híd megtelt, a Kossuth térre vonultak. Több ezren vettek részt az esti demonstráción.

A Közép-Budai Tankerület több iskolája flashmobot szervezett péntek reggel negyed 8-ra a Széll Kálmán térre. Helyszíni tudósítónk szerint nagyjából kétszázan jelentek meg a téren, ahol az Iskolatáska című szám szólt. Jöttek diákok és tanárok is, többek között a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumból, ahová múlt pénteken figyelmeztető leveleket küldött ki a tankerület 37 pedagógusnak, ami több mint a tantestület fele. A Közép-Budai Tankerület előtt hétfőn reggel tiltakozás is volt emiatt. De megjelentek a téren többek között a Szabó Lőrinc, a Városmajori, a Móricz, a sashegyi Arany János, a Kós Károly és a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanárai, diákjai és szülők is.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A Széll Kálmán téren papírokból kirakták, hogy „tanárok a diákokért, diákok a tanárokért, együtt az iskolákért”. Hortobágyi Péter, a Rákóczi egyik tanára azt mondta, hogy hálásak a diákoknak és szülőknek, hogy kiállnak a tanárok ügyéért. Minden kiállás, nyilatkozat erőt ad nekik az igazságtalan bánásmód elleni fellépéshez, mint amilyen például a megalázó tanári fizetés. Hortobágyi szerint minden héten akarnak flashmobot szervezni, hogy „a láng ne aludjon el”. Ady soraival zárta beszédét:

„Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.”

Legyünk bátrak mi is – mondta. Ezután a résztvevők átmentek a lépcsőhöz fotózkodni, majd mindenki elindult az iskolába.

„Beetetés Gulyás Gergely bejelentése a pedagógusbérek emeléséről, mert még nincs megállapodás a kormány és Brüsszel között a pénzről”

– reagált lapunknak csütörtökön Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki nyilatkozatára. Totyik szerint a kormányinfón bedobott béremelési szándék azt a célt szolgálja, hogy a tiltakozó akciókat visszafogja.

„Hisszük, ha látjuk az ütemezést, de matematikailag akkor sem fog stimmelni az arány”

– mondta az alelnök.

7:15-től a Közép-Budai Tankerület több iskolája a Széll Kálmán térre szervez megmozdulást. A flashmob neve: „Tanárok a diákokért, diákok a tanárokért, együtt az iskoláért”. Az egyik résztvevő lapunknak azt írta: „Azt szeretnénk demonstrálni, hogy mi vagyunk a legfontosabb iskolafelhasználók, és a céljaink közösek. A flashmob célja ennek az összetartozásnak az erősítése.”

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A kormány nagyobb fizetésemelést jelentett be a tanároknak. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy

ha a kormány megegyezik az unióval, jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten közel 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket, és így 2025-re bruttó 777 ezer forint körül lehet a pedagógusbér.

Ebben a cikkünkben arról írtunk, hogy a jelenlegi magas, és az elkövetkező évekre prognosztizált inflációt figyelembe véve az optimista forgatókönyv szerint ez 5 év alatt 33,8 százalékos reálbér-növekedést jelent, ami évi 6 százaléknak felel meg. A pedagógusok fizetése így 2025-re el fogja érni a diplomás átlagbér 80 százalékát.

  • Béremelés: a kormány már régóta az EU-val való megállapodáshoz kötött helyreállítási alapból szeretné finanszírozni az ágazat béremelését, azt azonban továbbra sem tudni, mikor érkezhet meg ez a pénz.
  • Munkaterhek csökkentése: egy tanárnak 22-26 kötelező tanórája van egy héten, ennek a csökkentését követelik a tanárok. Ráadásul nem számít, hogy 22 vagy 26 tanórát tart meg valaki, ugyanannyi fizetés jár érte.
  • Sztrájkjog visszaállítása: a pedagógusok nehezebb helyzetben vannak, amióta a sztrájktörvényt elfogadták. Az újabb konfliktust ugyanis az robbantotta ki, hogy február 11-én a kormány a járványügyi veszélyhelyzetre hivatkozva elfogadott egy rendeletet, ami előírta a tanárok sztrájkja idején az elégséges szolgáltatásokat, ebből később törvény is lett. A probléma az, hogy a törvény olyan szabályokat írt elő a sztrájkra, ami szerint meg kell tartani a legtöbb órát, biztosítani kell a gyerekfelügyelet, így a munkabeszüntetés értelmetlen és a társadalom számára láthatatlanná válik.
  • A kirúgott kölcseys tanárok visszahelyezése, ne rúgjanak ki több tanárt: A Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát nemrégen azért rúgta ki a tankerület, mert többször is részt vettek a polgári engedetlenségben. A tanárok szeretnék elérni, hogy senkit ne menesszenek állásából azért, mert tiltakozik a közoktatás problémái ellen.

Több tankerületnél a napokban megszokott élőláncos demonstrációk lesznek pénteken.

  • A Dél-Budai Tankerületnél „Kincskereső élőlánc” címen a Kincskereső iskolába járó gyerekek szülei szerveznek demonstrációt.
  • A Dél-Budai Tankerületnél 7:45-től a Budafoki Herman Ottó Általános Iskola alsó és felső tagozatának épületei között szeretnének élőláncot alkotni a szülők.
  • Csepelen az Eötvös Általános Iskolánál is lesz élőlánc péntek reggel, amit az Eötvös József Általános Iskolába járó gyerekek szülei szerveznek.
  • Dél-Pesten, Soroksáron „ezen a reggelen felsorakozunk a Városházától a Páneurópa Iskoláig, a Grassalkovich út páros oldalán, a járdán, a közúti forgalmat és a gyalogos közlekedést nem akadályozva” – olvasható az esemény Facebook-oldalán.

A fővárosi események mellett vidéken is tovább folytatódnak a megmozdulások.

  • Pécsen a Babits Gimnázium diákjai élőláncot hirdettek.
  • Miskolcon délután négykor „Forrjunk össze” címmel élőláncot hirdetett a PDSZ a Herman Ottó Gimnázium és a Földes Ferenc Gimnázium között.
  • Győrben délután négykor kezdődik tüntetés, amit ugyanúgy a „Diákok a Tanárokért” mozgalom szervez, mint akik a fővárosi vonulást.
  • Debrecenben a budapesti tüntetéssel párhuzamosan menetet tartanak. Az esemény szervezői azt kérik, a résztvevők írják le egy papírra, mit üzennek tanáraiknak. A menet a Nagytemplomtól az egyetem épületéhez fog vonulni.
  • Szegeden legalább öt iskolában tartanak akciókat, sztrájkot, demonstrációt, és úgy tudjuk, 16 szegedi és szeged környéki iskola tiltakozó tanárai közös nyilatkozatot adnak ki.
  • Nyíregyházán este hattól fáklyás felvonulás lesz a tanárok jogaiért.

A dátum nem véletlen, ugyanis október 14-én lesz pontosan egy éve, hogy a PDSZ és PSZ megfogalmazta sztrájkköveteléseit a kormánynak, melyeket másnap eljuttattak Orbán Viktor miniszterelnöknek. A PDSZ közleményében az évfordulóról korábban azt írta, „egy éve alázza a kormány az óvodák, iskolák, kollégiumok, szakszolgálatok munkavállalóit azzal, hogy semmibe veszi a követeléseket, és most már tárgyalóasztalhoz sem ül le, és már törvény is rendelkezik arról, hogy az állam akadályozza a pedagógusokat a nyomásgyakorlás végső eszközének – a sztrájknak – gyakorlásában”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!