Ha az inflációt is beleszámoljuk, valójában 5 év alatt csak évi 6 százalékkal növekednek majd a pedagógusbérek

2022. október 13. – 14:55

Másolás

Vágólapra másolva

20,8, 25 és közel 30 százalékos béremelést biztosít a kormány a pedagógusoknak a következő három évben, így a fizetésük 2025-re el fogja érni a diplomás átlagbér 80 százalékát – jelentette be Gulyás Gergely csütörtökön a kormányinfón. Szerinte a tanárok átlagfizetése így bruttó 400 ezer forintról bruttó 777 ezer forintra emelkedik majd – természetesen akkor, ha megszületik a megállapodás Brüsszellel a helyreállítási alap kifizetéséről.

Igen ám, de a legtöbbeknek erről azonnal az jut eszébe, hogy 20 százalékos inflációnál a 20,8 százalékos béremelés nem ér túl sokat, az MNB szerint ráadásul jövőre is folytatódik még a drágulás. Megnéztük ezért, a 2020 és 2025 közötti öt évben mekkora reálbér-növekedést jelentenek majd a most bejelentett intézkedések.

A pedagógusbéreket 2021-ben nem emelték, idén 10 százalékos pótlékemelkedés volt (ami a gyakorlatban 9 százalékos béremelésnek felel meg), a következő három évben pedig (idénhez képest) növelnek majd összesen körülbelül 75,6 százalékkal. Ez öt év alatt hozzávetőlegesen 91 százalékos nominális béremelkedést jelent.

Az MNB adatai és előrejelzése szerint tavaly 5,1 százalék volt az éves infláció, idén 14 százalék lesz, jövőre körülbelül 13, 2024-ben pedig 3,5 százalék. Ha elhisszük ezt az elég optimista becslést, és hozzáadjuk, hogy 2025-ben elérjük a célként kitűzött 3 százalékos inflációt, akkor a pénzromlás üteme 5 év alatt 44,3 százalékos lesz.

Optimista forgatókönyv szerint tehát a most bejelentett pedagógus-béremelés 5 év alatt 32,6 százalékos reálbér-növekedést jelent, ami évi 6 százaléknak felel meg.

Az infláción kívül érdemes azt is megvizsgálni, pontosan mit jelent, hogy a pedagógusok átlagbére el fogja érni a diplomás átlagbér 80 százalékát. Bár ez hangozhat jól, a valóságban természetesen azt jelentené, hogy a tanárok nagy többsége továbbra is jelentősen rosszabbul keresne, mint a más diplomás szakmákban dolgozók.

Az OECD-országok általános iskolai tanárok fizetéséről szóló adatait összehasonlítva ebben most az Egyesült Államokkal együtt simán utolsók vagyunk, de a 80 százalékos értéket elérve még mindig a rosszul teljesítők közé tartozunk majd. Portugáliában és Litvániában például az általános iskolai tanárok a diplomás átlagbér 130 százalékát keresik meg, ami jóval vonzóbbá teszi ezt a pályát. Az OECD-átlag a diplomás átlagbér 90 százaléka.

A pedagógusbérekről legutóbb ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!